Jobban szeretem a politikai filozófiát, mint a konkrét dolgokról beszélni, de ha az előző cikket megírtam, ezt is meg kell. Ez most egy ilyen kitérő - aztán majd visszatérünk az érdekesebb témákhoz.

A politikának van egy gazdasági dimenziója és egy társadalmi-értékrendbeli dimenziója. A kettő nem független egymástól: az utóbbi az előbbi alapja. Van egy ilyen látványos ellentmondás, hogy a magyar baloldal gazdasági területen kapitalizmusbarátnak tűnik, miközben határozottan tagadják azt a konzervatív értékrendet, ami a kapitalizmus alapja. Ennek az ellentmondásnak a feloldása nagyon egyszerű: a kapitalizmuspártiság egyszerű kamu.

Példa 1: privatizáció

Még csak nem is a korrupció az ősprobléma, az már csak következmény. Az ősprobléma az az 1989-es törvény, ami a társadalmi tulajdont egy tollvonással állami tulajdonná konvertálta. Az állam és a társadalom ugyanis nem ugyanaz, és az ilyesmi nálam valahol az utcai rablótámadás szintjén van. (Persze, elvileg az állam a társadalmat szolgálja és a társadalom döntéseit hajtja  végre, de a kapcsolat eléggé laza.)

Szerintem az eképpen szerzett állami tulajdonnal egyetlen tisztességes dolgot lehet tenni: visszaadni a társadalomnak. Például szét lehet dobni egy cég részvényeit az alkalmazottai között, vagy ha ez túl igazságtalannak tűnik, akkor szétdobni 100 000 forintos részvényekre és kisorsolni az állampolgárok között. Vagy bármi hasonló. Természetesen így is befektetőknél kötne ki nagy része előbb-utóbb, de ez rendben is van. Az a lényeg viszont, hogy ebben az esetben 1. nem lehetne megvesztegetni valakit, hogy adja el piaci áron alul 2. ebből az is következik, hogy az, aki csak piacot akar venni és becsukatja a céget - ez a magyarországi privatizáció legfájdalmasabb oldala - nem venné meg, mert túl drágának találná. Ha meg igen - akkor is, legalább az emberek zsebében köt ki a vételár, nem az államéban. Lehet egyébként más ötleteket is kitalálni, de egy biztos: az a megoldás, hogy eladni, beszedni a pénzt az államkasszába, aztán majd a politikusok meg a bürökraták elköltik, ahogy nekik jólesik, az NEM kapitalista megoldás.

Példa 2: Egészségügyi reform

Tegyük hozzá, nem vagyok eléggé tájékozott e téren, szerencsére van olyan a rendszeres hozzászólók között, aki igen. Mindenesetre amit én hallottam, az az, hogy ez a dolog úgy megy, hogy X dologra tavaly 10 milliárdot költött a TB, de most csak 6 milliárd van rá, mert spórolni kell, akkor a kapacitás 40%-át összevonni, megszüntetni, becsukni stb. Ez ordítóan nem kapitalista megoldás. A piacgazdaság DEFINICIÓJA az, hogy a szűkös erőforrások elosztását azok piaci ára szabályozza: az csökkenti a keresletet, illetve növeli, ha lehet, a kínálatot. Amikor az állam bá' azt mondja, hogy mostantól ennyi a kínálat, és kész, osszátok be, parasztok, az nem piaci megoldás. Persze egy állami tulajdonú egészségügyben nem lehet 100%-os piacgazdaságot csinálni, de szimulálni azért lehetne, a következőképpen: ha X dologból 40%-ot kell spórolni, akkor a kapacitás marad ugyanannyi, de ezentúl csak 60%-ban finanszírozza a TB, 40%-ban a betegnek kell, v. az ő magánegészségbiztosítójának.

Ez talán nem hangzik nagyon lágyszívű megoldásnak, de még mindig jobb, ha valami pénzbe kerül, mintha egyáltalán nincs belőle (elég). Azért a pénz viszonylag rugalmas erőforrás, lehet kölcsönt kérni rokontól, banktól, zaciban tenni a fukszot, vagy valami. Annál, hogy "nem kapol, oszt jónapot", mindenképpen igazságosabb. Legalább van játéktér, van lehetőség, van remény.

Egyébként meg azt nem zárnám ki, hogy ha a szociális helyzet indokolja, akkor lehetne valamiféle speckó támogatásért folyamodni. Tulajdonképpen ez inkább egy szocdem megoldás lenne, mint direkten kapitalista, mert azt nem mondtam, hogy privatizálni az egészségügyet.

Példa 3: Oktatás

Talán ez a leglátványosabb példa. Lett ugye tandíj. Tehát, adott egy oktatási rendszer, ahol néhány magánfőiskolát leszámítva az állam határozza meg a férőhelyeket, az állam határozza meg a finanszírozást, és az állam mondja meg azt is, hogy mennyi tandíjat fizetsz. Ugye nem gondolja senki komolyan egy percig sem, hogy ennek bármi köze lenne a kapitalizmushoz: hol a bánatban van ebben a piac?

A kapitalista megoldás a következő. Kiszámolni az egy diákra jutó képzés költségét. Ezt a lóvét évente odaadni minden diáknak, nem kápéban, hanem egyfajta képzési jegyben, amit csak erre lehet költeni. Megszüntetni minden egyéb állami támogatást az oktatásban: mind az állami, mind a magániskolák abból legyenek kénytelek gazdálkodni, amit akár képzési jegyben, akár ezen felül kápéban a diákoktól beszednek. Eredmény: 1. akinek megteszi egy átlagos szintű állami főiskola, egyetem, az nem fizet semmit, leadja a képzési jegyét, és kész. 2. Aki igényes magán-, alapítványi vagy egyházi iskolába akar menni, az legalább nem fizet kétszer érte, mert amit az adójából képzésre fordítanak, azt így a képzési jegy formájában visszakapja és csak a különbözetet fizeti. Ha van különbözet, mert az sem biztos, szerintem ezek jobban gazdálkodnak az államiaknál.

Tulajdonképpen ez is inkább szocdem megoldás, mint kapitalista, mert nem javasoltam az egyetemek privatizálását.

Általánosságban elmondható, hogy amit a magyar baloldal csinál, az se nem kapitalista, se nem szocdem megoldás.

Akkor meg mi?

Gyakorlatilag egy furcsa kombináció. A klasszikus terminológia szerint szocialista megoldás - központi tervezés, központi költségvetés, központi szabályozás - de csak annak hátrányaival, annak esetleges előnyei nélkül. Sikerült létrehozni egy olyan rendszert, ami nem piaci, de nem is szolidáris. Akkor milyen? Nehéz megfogalmazni a pontos kifejezést. Mondjuk: önkényalapú. Korrupciómeghajtású, ez sem rossz megfogalmazás, Tóta W. találmánya. Elitista, az elitizmus előnyei - noblesse oblige - nélkül. Nevezhetjük esetleg törzsi rendszernek is - ahol a törzsfőnök osztja szét a vadászzsákmányt a maga kénye-kedve szerint - de azt most ne, mert esetleg jön Winnetou és jól valagba rúg, a méltatlan összehasonlítás miatt.

Az ellentmondás feloldása

Ezen a ponton érhető talán meg, hogy hogy jön az össze, hogy a magyar baloldal kapitalista dumát lök, ám mégis folyton s váltig tagadja azokat az erkölcsi értékeket, amelyekre a működő kapitalizmusok alapulni szoktak: azért, mert a kapitalizmust soha egy percig sem gondolták komolyan.

Egyébként persze nem ez az egyetlen baj. Az értékrendbeli zavarosság-üresség jóval nagyobb, de ebben a magyar és a nyugati baloldal nagyjából megegyezik. Ez a téma pedig nagyjából és egészében nagyobb egy cikknél: a fél blog erről szól, kb., úgyhogy ennyi elég is mára.