Majdnem pontosan fél éves a blog - és egyáltalán nem vagyok elégedett vele. Azt hiszem, túl ez a fa egyelőre a fejszémnek. Foglaljuk össze, hogy mit tudok, mit sejtek, és mi az, amiről fogalmam sincs:

1. Biztos vagyok benne, hogy a kapitalizmus, a piacgazdaság csak akkor hozhatja meg a tőle elvárt eredményeket, ha nem csak egyszerű mechanizmusnak tekintjük, amit egy marék törvénnyel bevezetünk és aztán minden jó és szép, hanem szükséges hozzá egy kulturális kontextus, egy hozzállás, értékrend, viselkedésmód, Irving Kristol kiváló megfogalmazását kölcsönvéve: erkölcsi tőke.

2. Biztos vagyok benne, hogy ezen túl pedig igazából egyetlen dolog fontos az életben, az a nehezen megfogalmazható valami, amit boldogságnak v. jelentőségteljes életnek nevezhetünk. Igazából mindent ebből érdemes levezetni, ehhez viszonyítani. Biztos vagyok benne, hogy a kellemes, puha, kipárnázott, biztonságos állapotok (szociáldemokrácia) ill. a kötetlenség, a sokféle választási lehetőség (liberalizmus) önmagában véve kevesek. Valahol, valamilyen formában ezek a dolgok az emberi minőséghez köthetőek inkább - valahogy sokkal többet számít az, hogy milyen emberek vagyunk és milyen emberré kívánunk válni. 

Személyes tapasztalatom az, hogy a legboldogabb akkor voltam, amikor ki se láttam a feladatokból - érettségi, gyúrás, egyetemi előkészítő, programozási tanfolyam így egyszerre - szenvedtem, mint disznó a jégen,  de mennyire büszke voltam magamra!

3. Sejtem, ill. azt hiszem, hogy a boldogságnak, jelentőségteljes életnek valami olyasféle dolgokhoz is lehet köze, mint a nem mesterségesen turbózott, hanem megérdemelt önbecsülés (Arisztotelész) ill. valamiféle közösségi élmények, amikre most nem térek ki.

4. Azt hiszem, hogy az első 2-3 pont egyike sem annyira konkrétan politikai téma igazából, abban az értelemben, hogy nem lehet egy marék törvénnyel megjavítani a dolgot. Az első pontot tekintve legfeljebb annyit lehet elérni politikai eszközökkel, hogy talán a legnegatívabb dolgokat egy kicsit vissza lehet szorítani. A második és harmadik kérdésben viszont semmit. Ugyanakkor szerintem a közös ügyek, a res publica részei nem csak a törvények, kormányok tevékenysége és így tovább, hanem az is, hogy miről mit gondolunk, mit tartunk jónak, rossznak, milyen értékeket közvetítenek az újságírók, közírók, és a többiféle véleményvezérek. Szerintem nem csak politikai, hanem tehát efféle civil közélet is van, vagy legalábbis kell, hogy legyen.

5. Azt hiszem, hogy vannak történelmi példák, amiből tanulhatunk, avagy más szavakkal, amit pl. Weber írt, hogy az eredeti kapitalizmus a protestáns etika egyenes következménye volt, vagy amit kora XX. századi, illetve XIX. századi filmekből, regényekből az emberek általános hozzállásáról, világlátásáról, életmódjáról leszűrhetünk, abból lehetne mit tanulni, újrafelfedezni, más  szavakkal, bár a fejlődésnek, haladásnak, rengeteg pozitívuma volt, de azért közben jópár gyereket is sikerült a fürdővízzel kiönteni .

6. Azt hiszem, hogy akár ezt még annyira konkrétan is megfogalmazhatjuk, hogy a három kora XX. századi, XIX. századi klasszikus elvnek, a vallásnak, a hazaszeretetnek és a családnak komoly köze lehetett ezekhez a dolgokhoz. Alapvetően azért, mert mind a három nagyon alapvető, természetes érzelmekre épül: a vallás arra, hogy foglalkoztat minket a halál gondolata, a nemzet és a család pedig arra, hogy alapjában véve azokban tudunk bízni, akik valamilyen formában közel állnak hozzánk. Erről lehetne még hosszasan értekezni, hogy pontosan hogyan és miért, de ez most nem az az alkalom.

7. Leghalványabb lila fogalmam sincs, hogy ezeket az értékeket hogy'  a viharba  lehet a XXI. században megvalósítani, sőt, még arról sem, hogy bár ezek anno  szerintem működtek, vajon ma is működnének-e, vagy pedig valami hótt' tök mást kell-e kitalálni. Az egészen biztos, hogy a sima, egyszerű, alapszintű Isten-Haza-Család-os politizálás nem fog látványosan szép eredményekre vezetni, ugyanakkor az is lehet, hogy legalább a kár minimalizálásában hasznos lehet azért ez a dolog, hogy a semminél v. ellenkezőjénél azért kevésbé árt, lehet, hogy megfékezheti vagy lassíthatja a legkárosabb tendenciákat. De ugyanakkor még az is lehet, hogy adott esetben többet árt, mint használ. Nem tudom. Ezen a ponton kell saját nemtudásommal szembesülnöm. 

Ezenkívül pedig az ártalom-minimalizálás (márpedig szinte minden jobboldali politika erről szól) nekem egy kicsit kevés, ha csak ennyi van a témában, akkor lehet, hogy inkább hagynom kéne a politikát és azokkal a más témákkal foglalkozni inkább, amelyekben talán nem csak kevésbé rossz, de akár jó megoldásokat is lehet találni (szoftverfejlesztési módszertanok stb.)

Összefoglalás: tudom, hogy valami kell, sejtem, hogy az a valami bizonyos pontokban hasonló lehet ahhoz, ami pár generációval ezelőtt volt, fogalmam sincs, hogy az pontosan micsoda és hogyan lehet a XXI. században hatékonyan alkalmazni.

Még egyszerűbben: kérdéseim vannak, válaszaim nincsenek. Ettől túl nagy az a fa.

Mindebből az következik, hogy ezt a blogot így nincs értelme tovább folytatni. Innnen kezdve csak önismétlés lenne. Be kell látnom, hogy nem tudtam elmondani azt, amit akartam, éspedig azért nem, mert egyelőre én sem tudom, látom, hogy mit is akarok pontosan mondani.

Ez nem azt jelenti, hogy nem fogok írni - dehogynem, ahogy valami értelemes eszembe jut közéleti témában, azt valszeg felteszem a Konzervatóriumra (tervezek egy cikket a klímaváltozási hülyeségekről), más, nem közéleti témákban pedig lesz másféle nevű, című blog. Ott folytatódik a könyv-projekt is, mert annak tényleg van értelme: olyan szerzőket fogok összeválogatni, akik inkább kérdeznek, mint válaszolnak.

Ki fog majd kerülni ide az új blog linkje meg minden egyéb fontos infó, szóval semmi gáz. Csak ezeket a keretek merültek ki.