Szerintem a popkultúra - szűkebb értelemben a könnyűzenére, illetve az ahhoz kapcsolódó társművészetekre gondolok most - minősége hullámzó. Vannak időszakok, amikor kiváló alkotók korszakos műveket produkálnak, és vannak időszakok, amikor nagyon csúnyán le tud menni gagyiba.

A popzenének ez a fajta hullámzása az utóbbi 50-60 évben mindig szoros összefüggésben állt a nemzetközi trendekkel. Az ötvenes éveket a rock határozta meg, a hatvanas éveket a beat, a hetvenes évek végét / nyolcvanas évek elejét a punk és az azt követő new wave, a kilencvenes éveket az elektronikus zene. Ha megfigyeled, az ilyen zenei trendek népszerűségének alakulása nagyon hasonló a technology adoptation curve-höz.

A trend kialakulásának legelején az innovátorok állnak, az ő újításaikat, újdonságaikat az unikumokra érzékeny korai elfogadók veszik át először. A korai elfogadók fertőzik meg a pragmatikusabb korai többséget, a Gauss-görbe csúcsán vált a korai többség és a kevésbé nyitott késői követők, majd a görbe elnyúló végén a legkésőbb csatlakozókat, a lemaradozókat találod.

Általánosan megfigyelhető jelenség, hogy minden ilyen könnyűzenei trend első harmadában / felében születnek azok az alkotások, melyeket később az irányzat klasszikus műveiként jellemzünk. Ezek azok a ritka időszakok, amikor a zenekészítés elsősorban az önkifejezés eszköze, amikor fiatalok zenélnek fiataloknak, a hitelességet és az irányzatban rejlő erőt még együtt találod.

Később aztán bekapcsolódnak a multinacionális lemez- és divatcégek, a profitéhes nagyipar, akik semmi mást nem látnak egy ilyen trendben, mint a könnyen meglovagolható lehetőséget. Ők azok, akik a szélesebb piac, a nagyobb eladás reményében elkezdik lefelé nivellálni a produkciókat. A trend alakulásában érintettek attitűdje kezd itt megváltozni. Ez egy folyamatosan erősödő, lefelé hajtó spirál kialakulásához vezet, ami nagyjából a késői csatlakozók megjelenésével azonos időben következik be.

Ezen a ponton már elvétve is alig találsz valami említésre méltó produkciót, mert sokszor akik korábban alkotók voltak, már termelővé váltak.

Szóval, nekem az a véleményem, hogy ez egy szinuszos mozgás. A trendek eleje az izgalmas, az első harmadra kiforrja magát az irányzat, nagyjából a trendgörbe feléig megszületik a színvonalas produkciók többsége, a végével pedig már nem is érdemes foglalkozni, mert addigra kivész a kreativitás, ott már minden csak a nettó bevételről szól.

Most nem értelek - avagy, engem nem igazán érdekel a "popkultúra minősége"? Egy nekem tetsző, színvonalas zenét meghallgatok akárhányszor, ezeket meg lehetőleg soha. Mi a fenének a minbőséget vizsgálni, mikor ez marhára szubjektív (kinek mi tetszik), és érdektelen is az eltérő ízlésűeknek?

Maradok a korai-középidős Pink Floydnál és az instrumentális Mike Oldfieldnél. Jöhet még ez-az (egy-két veretes klasszikus kemény rockszám, Led Zeppelin és hasonlók), de ezek a vackok teljesen hidegen hagynak, és a kikapcsológomb keresésére ösztönöznek.

Molnargoreny 2007.08.14. 15:58:41:
"... engem nem igazán érdekel a "popkultúra minősége"?"

Persze, lehetséges, hogy ez neked sosem volt fontos. Rátaláltál néhány, neked tetsző zenére, és részedről ezzel le volt zárva a kérdés.

"Mi a fenének a minbőséget vizsgálni, mikor ez marhára szubjektív (kinek mi tetszik), és érdektelen is az eltérő ízlésűeknek?"

Az ízlések eltérőek, de itt nem annyira ízlésekről van szó.

"Maradok a korai-középidős Pink Floydnál és az instrumentális Mike Oldfieldnél. Jöhet még ez-az (egy-két veretes klasszikus kemény rockszám, Led Zeppelin és hasonlók), de ezek a vackok teljesen hidegen hagynak, és a kikapcsológomb keresésére ösztönöznek."

A zene elsősorban információ, annak a kornak a dokumentuma, amiben született. Akiket felsoroltál, egy 20-30 évvel ezelőtti korszak klasszikusai. Ez nem jelenti azt, hogy a későbbi korszakoknak nem voltak meg ugyanúgy a klasszikusai, legfeljebb te nem ismered őket, vagy nem tetszenek neked.

Elképzelhető, hogy ugyanazt érzed a nyolvanas vs. kilencvenes évek viszonylatában, amit én a kilencvenes vs. kétezres évekében. Gondolom, a nagyinak meg már Led Zeppelin se jön be. Szóval lehet, hogy ez teljesen szubjektív dolog, és nincs is értelme beszélni róla.

Pusztán arról van szó, hogy van egy olyan feltételezésem, hogy lehetséges valamilyen objektív különbséget is tenni. Esetleg.

Klasszikus zenén felnőtt nagyszüleinknek azért nem jött be a Led Zeppelin sem már, mert pl. Wagnernél elsősorban a kompozíciós munka összetettsége adja a dolog szépségét, míg a rockzenészek már "csak" hangszeren játszani és énekelni tudnak. Ez egy picit olyasmi, mint egy szervezett hadsereget irányító stratéga és egy egyéni hős közötti különbség.

A kilencvenes években, az elektronikus zenével gyakorlatilag a kompozíció összetettségének szépsége jött újra vissza, tehát egy Insomniából nem lehet kiemelni egy-egy dallamot, hanem az az érdekes benne, ahogy az egész struktúra felépül.

Ami a többit illeti, a Zehn Kleine Jagermeisterben poén van, a Verpiss Dich'ben meg némi színészi munka és átélés. Az csak klipben érdekes, csak úgy CD-ről nagy vacak lenne.

Tehát ezekben az a közös, és ezen a ponton lehet valamiféle objektivitást belevinni a dologba, hogy a hatvanas évektől a kilencvenes évekig tartó korszakban VALAMIFÉLE teljesítmény mindig volt a dologban: hangszeres, ének, kompozíciós, színészi vagy humor.

Ma viszont bekapcsolom az MTv-t és semmi mást nem látok, mint hogy egy teljesen nulla funky-dallamra elég gyengén énekelő emberek rázzák a feneküket kurvának és stricinek öltözve - SEMMIFÉLE teljesítményt nem tudok felfedezni benne. Még vizuálisat sem, ti. szerintem nem szépek - túl vulgárisan néznek ki ahhoz, hogy szépek legyenek.

Egészen sok olyan zenét fel tudok sorolni, ami nekem nem tetszik, de látok benne teljesítményt, pl. Eminem v. Subbass Szabi (szövegírás és ritmusérzék), Hobó (énektudás és beleélés), Blümchen úgy 1995 tájáról (szép és aranyos), Omega (szöveg és ének) stb.

Itt lehet tehát, talán, esetleg egy objektív különbséget tenni, a valamiféle és a semmilyen teljesítmény között.

Max,

mivel ezek a fázisok úgyis önkényesek, inkább öt fázist javasolnék: 1) kísérletezés 2) elit divat / elit szubkultúra 3) divat / szubkultúra 4) tömegdivat 5) kuka.

Ebben az esetben - hova lett az első kettő, vagy az első három? Ami most tömegdivat, annak 2002 körül elitdivatnak vagy valami ilyesminek kellett volna lennie, de nem volt az.

Azt állítom, hogy tökéletesen kettéváltak ezek a dolgok. Egyrészt biztosan egy csomó ügyes gyerek kísérletezik mindenféle érdekes újdonsággal a garázsban, bár hozzám ezek a dolgok valahogy egyre ritkábban jutnak el. Amire mostanában felfigyeltem, az JoJo Meyer ( youtube.com/watch?v=uf3fpULe6Ig ) mert ilyet, hogy hagyományos dobbal-gitárral breakbeatet játszani, ez nagy poén. A dobos haverom a Freeskpertből teljesen le van hidalva tőle, szerinte a fizikai képtelenség határát súrolja. De JoJo nem kimondottan a garázsban kísérletező 19 éves zseni és úgyse lesz ebből még elitdivat sem. A másik oldalon viszont úgy történnek meg a tömegdivatok egy ideje, hogy semmiféle kísérletező fázis vagy elitdivat nem előzi meg. Most elsősorban a nyálrock/britpop/emorock visszajövésére gondolok, itt ez eluralt most mindent.

Shenpen 2007.08.14. 19:57:38:
"Ma viszont bekapcsolom az MTv-t és semmi mást nem látok, mint hogy egy teljesen nulla funky-dallamra elég gyengén énekelő emberek rázzák a feneküket kurvának és stricinek öltözve - SEMMIFÉLE teljesítményt nem tudok felfedezni benne. Még vizuálisat sem, ti. szerintem nem szépek - túl vulgárisan néznek ki ahhoz, hogy szépek legyenek."

Itt a mögöttes tényezőt nagyon fontos látni, mégpedig azt, hogy maga a médium milyen változáson ment át az elmúlt évtizedben. Az MTV-t annak idején tízmillió dollárból indította el néhány zeneszerető fiatal. A csatorna üzleti modellje arra az egyszerű, ám zseniális észrevételre épített, hogy a kiadók által gyártott klipek ingyenes műsoranyagot jelentenek.

Az MTV beindítói ugyanakkor fontosnak tartották, hogy a fiatalok felé hiteles arcok reprezentálják a műsort, olyanok, akik maguk is értik és szeretik ugyanazokat a zenéket. A szerkesztést olyanokra bízták, akik otthonosan mozogtak a popkultúrában, ugyanakkor rendelkeztek némi kritikai érzékkel.

Néhány év alatt az MTV a fiatal korosztály ízlését egyik legnagyobb mértékben befolyásolni képes tényezőjévé nőtte ki magát. (A kilencvenes évek elektronikus zenei hulláma például nagyon sokat köszönhetett az MTV támogatásának.) A kultikus pozíció kivívásával az MTV megsokszorozta saját értékét. A Viacom vevőként végül $400 milliót szurkolt le érte, és kb. ezzel a lendülettel el is indult a csatorna a lejtőn. A Viacom tulajdonában ugyanis már megváltoztak a preferenciák: a műsorszerkesztés egyértelműen a korporatív érdekek közvetlen befolyása alá került. A történet ma már semmi másról nem szól, mint az eladásról: lehetőleg az ugyancsak Viacom tulajdonban álló Universal Music Group popprodukcióinak vizuális támogatásáról.

Ennek folyamatnak aztán hamar meglett a következménye: a mai amerikai fiatalok közül gyakorlatilag már csak az agyhalottak néznek MTV-t, az értelmesebbjei között egyszerűen cikinek számít.

Shenpen 2007.08.14. 20:04:30
"... mivel ezek a fázisok úgyis önkényesek, inkább öt fázist javasolnék: 1) kísérletezés 2) elit divat / elit szubkultúra 3) divat / szubkultúra 4) tömegdivat 5) kuka."

Persze, nevezheted akár így is, nem maga a terminológia a fontos benne. :-)

"... hova lett az első kettő, vagy az első három? Ami most tömegdivat, annak 2002 körül elitdivatnak vagy valami ilyesminek kellett volna lennie, de nem volt az."

Sehova nem lett, ami ma van, az még mindig a 90-es évek elektronikus zene hullámának lecsengése, a long tail időszaka.

"Azt állítom, hogy tökéletesen kettéváltak ezek a dolgok."

Szerintem sosem voltak huzamosabb ideig együtt. Létezik egy sokmilliárd dolláros popbiznisz, aminek időről-időre kialakul egy ellenkultúrája. Viszont a folyamat dinamikája azt diktálja, hogy végül még az ilyen ellenkultúrák is mindig betagozódnak a popkultúrába.

"Egyrészt biztosan egy csomó ügyes gyerek kísérletezik mindenféle érdekes újdonsággal a garázsban, bár hozzám ezek a dolgok valahogy egyre ritkábban jutnak el."

Persze, mert nem fordítasz rá elég időt. Madonna vagy George Michael nem azért ismertebbek, mint mondjuk a Trentemøller (www.youtube.com/watch?v=EAQWpTIjusY), mert annyival jobbak lennének, hanem azért, mert előbbieknél sokkal nagyobb összegek állnak a rendelkezésükre a létezésükről szóló információ célba juttatásához.

"Amire mostanában felfigyeltem, az JoJo Meyer mert ilyet, hogy hagyományos dobbal-gitárral breakbeatet játszani, ez nagy poén."

Roni Size-ék a Breakbeat Era-val megcsinálták ugyanezt 10 éve.

"... úgyse lesz ebből még elitdivat sem."

Ebből már nem lesz, azon túl vagyunk.
Egyébként ha lenne is, nem ebből, hanem ennek egy oldottabb, közfogyasztásra optimalizált variánsából lenne.

"A másik oldalon viszont úgy történnek meg a tömegdivatok egy ideje, hogy semmiféle kísérletező fázis vagy elitdivat nem előzi meg."

De ez nem is tartozik azok közé az alulról szerveződő, fiatalok által elindított hullámok közé, amiről én beszélek.

"Most elsősorban a nyálrock/britpop/emorock visszajövésére gondolok, itt ez eluralt most mindent."

Ez nem más, mint egy üzleti megfontolásokból felülről, mesterségesen indított divathullám, tudatos mémfertőzés.

Max,

OK az igaz, hogy mostanaban nem nagyon mentem utana, foleg azert, mert mar nem vagyok azokban korokben benne. Google-lal es YouTube-bal probalkoztam kipuhatolni a dolgokat, de valahogy nem sikerult. Lehet, hogy offline kellene korulnezni - nem tudsz veletlenul egy jo lemezboltot Birminghamben? A vilag negyedik legnagyobb gazdasaganak masodik legnagyobb varosa, es egyelore keptelen vagyok talalni tul sok erdekeset zenei teren.

Igazsag az, hogy amikor atjottem, volt egy olyan illuziom, hogy itt minden masodik kocsmaban egy mini-Roni Size rakosgatja a lemezeket. Hat, ez nagyon nem jott be. Pedig Wolverhamptonban lakik Goldie is, de ugy tunik, nincs sok hatassal a dolgokra. Bar, a Temper Temper ota jo is, hogy nincs... furcsak ezek a dolgok. 10 eve vajon miert egy csomo dolog abbol a rettentes bristoli gettobol jott, ahova ket testorrel sem mennek? Egyszer atvezettem rajta, a szokasos eltevedesbol kifolyolag, hat, azok a kespenge-tekintetek, amik ott a csuklyak alol kineztek...

A Viacom-sztori erdekes, nem tudtam - elvileg a brit MTV mindig is ugyesebb volt, pl. a Guns'N'Rosest is ok fedeztek fel, de gondolom itt is lecsereltek a vezetest azota.

Egyebkent nem ertem teljesen pontosan, hogy igazabol mit is allitasz. Azt, hogy csak nem tortent meg a kovetkezo alulrol indulo nagy hullam, vagy a jelenlegi strukturaban nem is tortenhet meg? Mert en az utobbitol tartok.

Nem Bristol, keverem, sorry: Brixton

Shenpen 2007.08.15. 17:55:05:
"10 eve vajon miert egy csomo dolog abbol a rettentes bristoli gettobol jott, ahova ket testorrel sem mennek?"

Az egy ritka szerencsés pillanat, amikor emberek világfájdalma, kitaszítottság- vagy elnyomatottság-érzése, frusztrációja kreatív, pozitív energiákká képes akkumulálódni. És kell hozzá egy olyan közeg, ahol ez az energia alkotni képes, mert van hozzá struktúra, készen áll a befogadó, stb, stb. Rendkívül szerencsés konstelláció az ilyen, ezért ritka.

"Egyebkent nem ertem teljesen pontosan, hogy igazabol mit is allitasz. Azt, hogy csak nem tortent meg a kovetkezo alulrol indulo nagy hullam, vagy a jelenlegi strukturaban nem is tortenhet meg? Mert en az utobbitol tartok."

Azt állítom, hogy még nem történt meg a következő nagy, alulról szerveződő hullám.

Hogy a jelenlegi struktúrában megtörténhet-e, az számomra is nagy kérdés. Elég sok minden szól amellett, hogy nem. Majd kifejtem később, most mennem kell.

Van még egy megfigyelésem: jellemzően egy-egy országból olyan igazán jó zenék szoktak születni, amelyek karaktere az ország általános karakterével pontosan ellentétes. Anglia jellemzője, hogy unalmas, individualista, de ennek ellenére hatékony, régimódi és ipari jellegű, esztétikumra nem sokat adó. Éppen ezért születtek nagyon újító, nagyon esztétikus, és valamféleképpen közösséi jellegű zenék. Vagy, a legkomplettebb őrültek a fegyelmezett németek és japánok közül kerülnek ki.

Felmerül a kérdés, hogy milyen nép a magyar és mi ennek az ellenkezője tehát? Nehéz ezt megmondani, hiszen magunkról a legnehezebb véleményt formálni. Durva megközelítésben azt mondanám, hogy szenvedélyes, depressziós, kreatív és nem mindig egyenes úton járó. Tehát, ebből következően az igazán nagy magyar zenészek azok lesznek, valszeg, akik valami lágy, életvidám, valamilyen formában kicsit régimódias, nem túl formabontó, és egyfajta - nem feltétlenül túl direkt - etikai tartalommal is bíró dolgokt csinálnak.

Érdekes, Yonderboi pont ilyen volt, akinek az első albuma, a Shallow and Profound szerintem az elmúlt úgy 30 év magasan a legjobb magyar zenéje volt, szóval ha valaki véletlenül nem ismerné, nagyon is érdemes valahol felcsípni egyet. Az kimondottan az a stílusok fölött álló zsenialitás, ami a diszkópatkánytól a nagymamáig mindenkinek bejön.

Trentemøller tényleg jó. Van erre egy tesztem: mivel türeletlen fajta vagyok, ha a 15. másodpercnél nem tekerem előre egy percet, hogy megnézzem, hogy mi lesz belőle, akkor az tényleg jó :)

A téma jó, és sok területet érint. Művelődés, kultúra, kultúrfilozófia. A kultúra, azon belül is a popkultúra szintén tágan értelmezhető fogalom. A lényeget, amit most én is szívesen említettem volna, 'max_headroom' nevű hozzászoló már elmondta, én csak egy pár kiegészítést tennék:

- ha jól megfigyeljük, minden érának van egy irányadó motívuma, ami idővel tömegcikké válik. Gondolok itt. pl. a 60-as évek farmer-mozgalmára, amikor lázadásból mindenki farmert hordott--> ma a farmer már divatcikk. Eredeti üzenetét már rég elvesztette. Ez csak egyetlen példa, de az évtizedek folyamán rengeteg, eredetileg a kultúrális forradalmom jegyében indított tárgy /szimbólum / fogalom elvesztette az eredeti jelentését, és tömegcikké vált.

- Az hogy a zene, az előadőművészet, és a hozzá kapcsolódó médiumok, mint pl. egy videoklip, egyre gyengülő művészi tendenciát mutatnak, az nagyon jól tükrözi kultúrális keresletet-kínálatot.

- Az MTV-t annak idején tényleg azért hozták létre, hogy a kezdő művészek munkáját segítsék, az audiovizualitás technikája lehetővé tette, hogy ne csak hallják, lássák is őket. Viszont az, hogy egy videoklip mennyire hűen tükrözi az előadó tehetségét, szerintem kérdéses. Pl. a VH1, az MTV társcsatornája szokott mindenféle témában TOP100-at indítani, és nem egyszer leadták a (szeintük) legrosszabb 100 videoklipet. Nekem az egyik kedvenc előadóművészem Baltimora, és az ő slágere, a Tarzan Boy az egyik kedvenc számom, mégis, a hozzá tartozó videoklipet a TOP100-ból az 5. helyre tették, ha jól emlékszem. Valahol ez mintha predesztinálná szegény Baltimora-t, (amúgy ez egy álnév, hiszen Baltimora nem más, mint az ír Jimmy Mc Shane, aki 1995-en AIDS-ben halt meg) mert ezt a számot szinte soha nem adják le a VH1-en (kivételt képeznek az ilyen idióta toplisták).

Kérdezem én (ellenpéldaként): ha egy rendkívül felkapott, sikeres (vagy annak tartott)
énekes(nő) készít gagyi videoklipet, akkor is a mennybe jut, és agyoncsépelik? Mert mintha ez történne, igen.

Én is úgy gondolom, hogy tehetséges előadóművészeknek nem kellene feltétlenül a feneküket rázniuk és idétlenül vonaglaniuk ahhoz, hogy menő legyen az albumuk. Végülis minden egyéniség kérdése.
Lehet valaki kopasz, mint Sinead O'Connor, vagy lehet sárga a haja, mint Cyndi Laupernek, ha tehetséges, ez nem számít, sőt.

- Amit még el szeretnék mondani: Magyarországon mintha hiányt szenvednénk minőségi zenecsatornákból. Illetve, mindent muszáj Magyarországon is meghonosítani. Ugyanis abban a '90-es érában, amikor a témaindító számok voltak a slágerek, Magyarországon mindezt mi a német VIVA TV-n keresztül ismertük meg. Emellett volt Z+ (Zene+, magyar), és MTV, természetesen.
Aztán a német VIVA eltűnt, mert a Z+ átalkult magyar VIVA TV-vé, és ezzel együtt nagyjából el is tűnt a Fanta 4, meg a Fettes Brot, meg a Schwester S, meg a TIC-TAC-TOE, és még sorolhatnám. Persze, kérdés, hogy kinek mennyire hiányoztak a későbbiek folyamán ezek az előadók (nekem személy szerint germán gyökereim miatt igenis hiányoztak).

- Még valami: nagyon rövid ideig (kb. fél évig) volt anno (1996 tájékán) fogható nálunk (Dunakeszin) az MCM, a francia könnyűzenei csatorna. Ha ez nincs, talán SOHA nem ismertem volna meg kedvenc énekesnőmet, Mylene Farmer-t, akit sajnos Magyarországon szinte senki sem ismer. (maximum a Kate Ryan féle feldolgozások által - gondolok itt a Desenchantée és a Libertine c. számokra). A lényeg az, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy ha csak egy ilyen rövid ideig is, de foghattuk ezt a csatornát, mert megismertem általa a kedvencemet; ugyanakkor brutálisnak tartom, hogy az angolszász tévécsatornákat preferálandó, a francia és más, pl. olasz, spanyol TV csatornák nem foghatók (pedig szerintem lenne igény rá). Fogható pl. a Mezzo (fr.), de ez csak azoknak jó, akik jazz-és komolyzenerajongók.

Zárszóként: tényleg nehéz megmondani, hogy valójában mi történik a zenei értékrenddel. A folyamatok annyira sokrétűek, hogy szerintem képtelenség mindent szimultán módon figyelemmel kísérni.

Szia Angie,

Igen, hiány van minőségi zenecsatornákból, látványos, hogy a Győr-Soproni régióban fogható osztrák rádióadók mekkora hatással voltak ott pl. abból a közegbőé nőtt ki az Anima.

Ugyanakkor ez mintha lassan már mindegy is lenne. Nincs még otthon mindenkinek szélessávú nete, de azért eléggé hamarosan lesz már, a YouTube.com-on meg jóformán minden fent van.

Kérdés, hogy fent is marad-e, mert a szerzői jogok szempontjából kicsit kényes a dolog. Viszont most már a Google ügyvédei vannak mögöttük, szóval olyan nagyon nem kell félteni...

Germán és énekelős vonalról egyébként ezt tudnám ajánlani: youtube.com/watch?v=Li2t_XbXaRY

Szia Shenpen,

köszi a választ és a linket a video-hoz. Többször is megnéztem, meghallgattam, és nagyon tetszett. :)
Cserébe én is küldök valamit, fogadd sok szeretettel!

youtube.com/watch?v=RY5xBJCGPVc

Hát, nem tudom, én nem sokszor nézek zenecsatornát, de ha véletlenül akármikor is rákapcsoltam, sose tetszett. Amit leírtatok az elektronikus kompozíciós lehetőségekről, azt Mike Oldfield már rég kívülrúől tudta, hallgassátok meg az Amarokot (vagy tízszer legalább...), ha van rá türelmetek. Ahogy ott a témák keveregnek, küszködnek és hol visszatérnek, hol eltűnnek, az fantasztikus.

Ha magyar: Hobó helyenként egészen jó. Az én bajom az, hogy értem a magyar szövegeket, és nagyon blődek (na jó, az angolok is, de azt legalább nem értem, nem vagyok annyira folyékony). A zene nekem jobb féltekei élmény, és nagyon zavar, ha a bal féltekémben jön a szövegértés miatti disszonancia. A Vadászat annak idején csúcs volt, a rengeteg rendszerellenes célzással (alighanem id. Földes nélkül ezt nem lehetett volna se kiadni, se megúszni). A Vadaskert ugyanakkor gyenge utánérzés, kifejezetten II. jelleggel, mint a felmelegített filmsikereknél. De amikor valaki arról prüntyög, hogy milyen szép a holdvilág és mennyire szereti a kislányt - hát, azt kihagyom... Megjegyzem, eleve az instrumentális dolgok a kedvenceim (a Pink Floyd azért jó, mert elvont szövegeit még leírva se értem meg, nemhogy hallás után, tele van anglicizmusokkal és helyenként valódi költészet, amennyire én meg tudom ítélni).

Megjegyzem, nem volna nekem bajom a klasszikus zenével se, ha a hegedűk és a magas fúvósok némely hangjai nem sértenék a fülemet... De "popkultúra" addig volt, amíg ez nem vegytiszta üzlet volt, hanem részben lázadás, életérzés, miegyéb. Én zenében nem tudnám magam kifejezni (és csakis a magam élvezetére hallgatom, nem azért, hogy ezzel lázadjak), mert verbális vagyok e szempontból, de sokaknak a lázadó koncerteken való csápolás volt a tényleges (és itt nagyjából az egyetlen gyakorolható) tiltakozásuk a fennálló világrend ellen. Ma meg mi van? Összeválogatnak 2-3 szexi csirkét, aztán félmeztelenül tátognak playbackról minden hülyeséget. És dől a pénz.

Angie 2007.08.17. 17:33:10:
"Viszont az, hogy egy videoklip mennyire hűen tükrözi az előadó tehetségét, szerintem kérdéses."

Valószínűleg semennyire, legalábbis a képi világot illetően. Kivéve azon a kevés előadókat, akik fontosnak érzik, hogy vizuálisan is produkáljanak egyfajta minőségi szintet.

"Ugyanis abban a '90-es érában, amikor a témaindító számok voltak a slágerek, Magyarországon mindezt mi a német VIVA TV-n keresztül ismertük meg."

Amikor a kilencvenes évek közepén az MTV eltűnt a magyar kábeltv-kínálatból, és bejött helyette a VIVA, lehetett érezni, hogy a zenei ízlés pár éven belül jelentősen romlott. Sokkal gyengébb zenéket kezdtek játszani a klubokban. Aztán a Z+-szal még sokkal mélyebbre csúsztunk.

"Ha ez nincs, talán SOHA nem ismertem volna meg kedvenc énekesnőmet, Mylene Farmer-t, akit sajnos Magyarországon szinte senki sem ismer."

Hogyne ismerném, a kilencvenes évek legelején hallgattuk sokat. Nekem a Sans Contrefacon volt a kedvenc számom tőle (youtube.com/watch?v=YFMWX_ikJ5Y), talán a művészi kivitelezésű videoklip miatt is.

Shenpen 2007.08.17. 20:40:41:
"Ugyanakkor ez mintha lassan már mindegy is lenne. Nincs még otthon mindenkinek szélessávú nete, de azért eléggé hamarosan lesz már, a YouTube.com-on meg jóformán minden fent van."

Igen, tényleg szinte minden fent van, de ha nem ismered név szerint, hogyan találod meg?
Mert tény, hogy a web mint interaktív médiafelület elképesztő lehetőségeket rejt magában, fénysebességgel juttathatod el az információt a világ szinte bármely pontjára. (Nem véletlen, hogy a big business mindent elkövet, hogy ezt korlátozhassa.)
Viszont az információ az időd és a figyelmed elnyeréséért a többi információval áll versenyben. Jelenleg kb. tizenötmilliárd működő weboldal van, ennek a Google még a felét sem indexeli. Tegyük fel, létezik egy előadó, a jövő zenei trendjének egyik innovátora, aki ma egy Los Angeles-i garázs mélyén rakosgatja össze a zenéit. Hogyan tévedsz éppen az ő weboldalára a tizenötmilliárd közül?

Molnargoreny 2007.08.19. 16:17:20:
"Amit leírtatok az elektronikus kompozíciós lehetőségekről, azt Mike Oldfield már rég kívülről tudta, hallgassátok meg az Amarokot (vagy tízszer legalább...), ha van rá türelmetek."

Mike Oldfield a hetvenes évek elején a Tubular Bells albummal zseniális és előremutató volt. Nekem tetszett később a Five Miles Out és a Crises is, de a többi lemeze már sokkal kevésbé volt jelentős, mert inkább a már létező klisék újraalkalmazásáról, illetve frázisok újrapufogtatásáról szóltak.

Ha Mike Oldfield későbbi zenéit akarnám jellemezni, akkor azt mondanám, hogy érezhetően akkor voltak készen, amikor már nem lehetett mit hozzájuk tenni. Ezzel szemben a kilencvenes évek valóban jelentős elektronikus zenéi akkor voltak készen, amikor nem lehet mit elvenni belőlük. Ez egy alapvetően más művészi törekvés, egészen más koncepció, ezért nem is hasonlítanám össze a kettőt.

"A zene nekem jobb féltekei élmény, és nagyon zavar, ha a bal féltekémben jön a szövegértés miatti disszonancia."

Ezt én is kimondottan utálom.

"Ha magyar: Hobó helyenként egészen jó. ... A Vadászat annak idején csúcs volt, a rengeteg rendszerellenes célzással..."

Ha ezt a lemezét a saját korszakába (1984.) helyezve nézed, akkor sokkal szókimondóbb, jelentősebb magyar produkciókat találhatsz nála. A Trabant, a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó, a Bizottság, a Neurotic, a Spenót korabeli felvételei jelentették szerintem a korai 80-as évek magyar muzsikájának krémjét. Ez pont az egyik olyan ritka korszak volt, amiről fentebb írtam: a zenekészítés elsősorban az önkifejezés eszköze volt, fiatalok zenéltek fiataloknak, a hitelességet és az irányzatban rejlő erőt együtt találhattad.

"Összeválogatnak 2-3 szexi csirkét, aztán félmeztelenül tátognak playbackról minden hülyeséget. És dől a pénz."

Igen, de ez - mindnyájunk szerencséjére - csak időleges. Mert abban a pillanatban, hogy a 2-3 tátogó, szexi csirke modell komoly bevétellel kecsegtet, beindul a slipstreaming, és lesz vagy két tucat másik hasonló próbálkozás, természetesen másik 2-3 csirkével. És az ilyen lánycsapatoknak egyre aprózódik a közönségük, mert megoszlik a különböző utánzatok között. Ráadásul - mivel az ilyen, közfogyasztásra szánt popprodukciók semmiféle esszenciával nem rendelkeznek - a közönség hamar rájuk is ún.

max_headroom: A Crises (mármint az instrumentális oldal, ami egy hosszú, csak itt-ott énekelt húszegynéhány perces valami) az nem rossz, bár ezen van a Maggie Reilly ritka szép énekhangján előadott, de borzalmasan populáris (a Sláger Rádió naponta játssza - én nem hallgatom, de az asszony a kocsiban mindig) Moonlight Shadow is... Mondjuk a Shadow On The Wall a végén egészen jó, bár éneklik is. A Five Miles Out is egészen jó. De ha már korai, akkor miért nem az Ommadawn vagy az Incantations? Ezek nagyon nem populárisak - a Hergest Ridge (ami nem volt siker) szintén kiváló, bár csak a régi, LP-verzió, mert a CD-ről (legalábbis amit itt lehet kapni) teljes szólamok hiányoznak. Én kiírtam az LP-t CD-re, és a Boxed nevű 3 CD-s összeállításban a Hergest Ridge egyféle "átmeneti" verzió az elszúrt CD és a régi bakelitlemez közt.

Megjegyzem, a Tubular Bells nagyzenekari változata kifejezetten más (és talán több) az eredetihez képest, főleg a B oldal, aminek hangulata-stílusa teljesen eltérő, noha maga a zene lényegében azonos.

Szerintem az Amarokot még nem hallottad. Az nem kifejezetten korai mű, de éppen olyan, hogy nemhogy levenni nem lenne jó belőle, de bőven lehetne még hozzátenni. Szemétség, hogy néhány olyan rendkívül formás és kellemes motívum van benne (20 percnél, 51 percnél például), amiből csak rövid minirészlet hallható - más egy-egy ilyenből dupla albumot hozott volna ki. Mondjuk, tényleg kevesen hallgatják, mert ki a fene vesz meg egy 60 perces számot, és ki ér rá meghallgatni tízszer legalább, mire elkezd tetszeni?

Neked nehezebb a helyzeted, mert gondolom folyékony vagy angolul, ezért az összes blőd dumát érted.

Hobót illetően: tudom, hogy voltak szókimondóbbak. Na de most nem a rendszerellenesség mértékéről, hanem a műről van szó. A Vadászatban épp az tetszik, ami a szöveget illeti, hogy szerintem költői szintű, és nem direktben mondja, hogy dögöljön meg az orosz, de bárki megértheti, akinek az IQ-ja 70 fölött van. A szájbarágásos szókimondás zene esetében inkább elvesz, mint hozzátesz. A Vadászat egészében egy kompozíció, amit az általad említett kortársak nemigen hoztak össze, ők 3-4 perces hősök, a zene meg nekem nem tetszett annak idején se annyira, amit csináltak.

Összességében azt fenntartom, hogy "de gustibus non est disputandum". Ha valaki utálja a kemény rockot, az életben nem fog Black Sabbathot hallgatni, akármilyen jó is az a másiknak. A jobb féltekés, ízlésen alapuló dolgokat nem lehet racionálisan magyarázni. Az ember olyan lesz, és kész: az egyik operarajongó, a másik meg (mondjuk én) idegbeteg, ha meghallja, ahogy "kivágják a magas cét". Pont attól futkos a hideg a hátamon, ami egyeseknek hatalmas művészi produkció. Kevesebb vagyok ettől? Hiszen nem tehetek róla, ez van, nem tudom irányítani a dolgot... Szerintem nem vagyok se kevesebb, se több, csak más. Ugyanakkor úgy vélem, hogy minden irányzatban van színvonalas és szar mű, de valószínűleg ezt csak az adott irányzat hívei és ismerői képesek aránylag korrekten megítélni, nem pedig azok, akik en bloc utálják az egészet.

Max,

az egy dícséretes dolog, hogy Te is ismered Mylene-t, de a nagy magyar átlagra sajnos nem ez a jellemző.

Angie: jézusom. Most megnéztem-meghallgattam a belinkelt klipet. Szörnyű. Tovább, ha csak hallgatod, gyatra prüntyögés, ha meg nézed is, egy zagyva horrorképregény. Ezt dicséretes ismerni??? Meghagyom neked...

Miért gondolják néhányan, hogy a zene nem csak a fülnek való, és kép (méghozzá minél feltűnőbb, szexibb vagy akár gusztustalanabb kép) nélkül élvezhetetlen? Ennek a Mylene Farmernek az elviseléséhez tökrészegnek kéne lennem, vagy narkózni, de előbbire nagyon ritkán, utóbbira sose kerítek sort...

Molnargoreny 2007.08.21. 13:43:16:
"A Crises (mármint az instrumentális oldal, ami egy hosszú, csak itt-ott énekelt húszegynéhány perces valami) az nem rossz, bár ezen van a Maggie Reilly ritka szép énekhangján előadott, de borzalmasan populáris (a Sláger Rádió naponta játssza - én nem hallgatom, de az asszony a kocsiban mindig) Moonlight Shadow is..."

Őszintén remélem, nem attól lesz valami jó vagy rossz, hogy a Sláger Rádió lejátssza-e... :-)

"De ha már korai, akkor miért nem az Ommadawn vagy az Incantations?"

Nem is tudom, a Tubular Bells valahogy érettebb, összefogottabb hangzású lemez. Sokkal nagyobb hatással is volt a saját korára.

"Megjegyzem, a Tubular Bells nagyzenekari változata kifejezetten más (és talán több) az eredetihez képest, főleg a B oldal, aminek hangulata-stílusa teljesen eltérő, noha maga a zene lényegében azonos."

A Tubular Bells nagyzenekari változata nekem nem jön be. Megpróbáltak még egy bőrt lehúzni a rókáról vele.

"Szerintem az Amarokot még nem hallottad."

Tényleg nem.

"Neked nehezebb a helyzeted, mert gondolom folyékony vagy angolul, ezért az összes blőd dumát érted."

Általában értem, kivéve, ha nagyon erős akcentussal énekelnek, vagy azt a fekete hip hop szlenget nyomják, amit még a bennszülött fehér amerikaiak sem értik meg.

"Hobót illetően: tudom, hogy voltak szókimondóbbak. Na de most nem a rendszerellenesség mértékéről, hanem a műről van szó."

Félreértesz, én sem a rendszerellenességet tettem meg zsinórmértéknek, amikor azt mondtam, hogy amazok jobbak voltak.

"A Vadászatban épp az tetszik, ami a szöveget illeti, hogy szerintem költői szintű, és nem direktben mondja, hogy dögöljön meg az orosz, de bárki megértheti, akinek az IQ-ja 70 fölött van."

A nyolcvanas évek undergroundja sosem mondta direktben, hogy dögöljön meg az orosz.

"A szájbarágásos szókimondás zene esetében inkább elvesz, mint hozzátesz."

Persze, a túlságosan szofisztikált szövegek kiherélik a költészetet, nem színpadra (lemezre) valók.

"A Vadászat egészében egy kompozíció, amit az általad említett kortársak nemigen hoztak össze, ők 3-4 perces hősök, a zene meg nekem nem tetszett annak idején se annyira, amit csináltak."

OK, de ez már egyéni ízlés kérdése. A 3-4 percet meg nem nagyon értem, ezek hosszú éveken keresztül nagyon színvonalas dolgokat produkáltak.

"Az ember olyan lesz, és kész: az egyik operarajongó, a másik meg (mondjuk én) idegbeteg, ha meghallja, ahogy "kivágják a magas cét". Pont attól futkos a hideg a hátamon, ami egyeseknek hatalmas művészi produkció."

Az európai klasszikus zene szerintem zsákutca abból a szempontból, hogy a szélsőségig vitte a technikai tudás, a virtuozitás csodálatát. Még mielőtt valaki belekötne: természetesen vannak zseniális komolyzenei művek, ám maga a zene mint közösségi élmény teljesen átalakult - illetve kettévált - ebben a korszakban. A klasszikus zene az elit zenéje volt, akik maguk is rendelkeztek zenei műveltséggel, tudtak kottát olvasni, és többnyire maguk is játszottak valamilyen hangszeren.

"Kevesebb vagyok ettől? Hiszen nem tehetek róla, ez van, nem tudom irányítani a dolgot... Szerintem nem vagyok se kevesebb, se több, csak más."

Más, persze. Bár azzal nem értek egyet, hogy ne lehetne irányítani a dolgot. Meg lehet tanulni, hogy egy zenét hogyan kell hallgatni, mire kell figyelni, mit tudsz értékelni benne.

"Ugyanakkor úgy vélem, hogy minden irányzatban van színvonalas és szar mű, de valószínűleg ezt csak az adott irányzat hívei és ismerői képesek aránylag korrekten megítélni, nem pedig azok, akik en bloc utálják az egészet."

Nyilván, hiszen aki en bloc utálja, az nem is hallgatja, következésképp semmiféle összehasonlítási alapja nincsen. Így amikor az általa utált irányzatról nyilatkozik, legfeljebb a saját ellenérzéseit képes megfogalmazni, de a kérdéshez érdemben hozzászólni nem tud.

Molnargoreny 2007.08.21. 16:22:33:
"Most megnéztem-meghallgattam a belinkelt klipet. Szörnyű."

Ne vedd ki a korból / közegből, amikor megítéled. Mylene Farmer a kilencvenes évek elejének popsztárja, és abban szerintem színvonalasat alkotott. Hasonlítsd az akkori magyar popzenéhez, és mindjárt látod a különbséget.

"Tovább, ha csak hallgatod, gyatra prüntyögés..."

Ezt ne egy 96 kbps-os hangminőségű Flash videó alapján ítéld meg.

Max,

hogy találom meg a tizenötmilliárd weboldalból? Fogalmam sincs, nekem is ez a bajom. Ezeknek a dolgoknak egészen addig nem lesz megoldása, amíg nem talál ki valami olyan keresési lehetőséget, ami túlmutat a szavak szintjén.

Mert hiába keresek új electro zenekarokra például, ha egyszer az electro szó egy csomó mindent jelenthet és nagyrészt nem azt, amit én értenék alatta.

Ha ráadásul meg nem is annyira a műfaj érdekel, hanem bármi, ami jó, azt meg teljesen képtelenség indexelni. Elképzelhető pl. olyan megoldás, hogy kiválasztasz pár zenekart és valami szoftver keres hozzá hasonlókat (pandora.com) de ezek többnyire úgy működnek, hogy valahol egy ember begépelte mellé, hogy "political rock with female singer" vagy valami és ha ehhez hasonlót keresel akkor ilyen definíciók alapján találja meg.

Mindezt teljesen automatikussá tenni elképesztően nagy kihívás lenne, mert akkor olyan szoftvert kellene írni, ami gyakorlatilag úgy parszolja a zenét, ahogy az emberi tudat. Ez pedig szerintem nem csak óriási feladat, hanem elméleti képtelenség is.

Ugyanis itt jön be a képbe az a kérdés, hogy az emberi tudat csak egy szuperszámítógép-e, vagy pedig valami más. Van egy gyönyörű latin szó, amit nemrég hallottam: qualia, jelentése nem mennyiségi, hanem minőségi élmények, tapasztalatok, jelenségek. Le lehet írni egy zeneszámot mennyiségi jellemzőkkel, de képtelenség mennyiségi alapon eldönteni, hogy az miért tetszik, és mondjuk annak egy koppintása meg már miért nem. Van az ember tudatban valami, ami a qualiákat érzékeli, ami nem algoritmikus jellegű, ami valahogy más, mint egy szoftver. És ez egyébként egy nagyon izgalmas és fontos dolog, mert valahol az életben minden, ami igazán jó qualiákon alapul és egyelőre úgy néz ki, ezek teljességel kívül állnak a kor tudományos megértésén, de még az is lehet, hogy a tudományos módszeren mint olyanon is kívül egyáltalán.

Igen, az tény, hogy nagyon sok zenét képtelenség helyesen megítélni úgy, ha nincs kéznél olyan - kurva drága - hifiszerelés, ami pontosan visszaadja a hangokat.

A következő példával lehet ezt illusztrálni. Ez mondjuk egy olyan dolog, hogy például ha valaki farag egy szokásos szobrot, azt le lehet fényképezni, akár nem is túl jó fényképezőgéppel, és akkor is látni lehet mindent rajta. De ha mondjuk valaki egy nagyon egyszerű kockát csinál... de azt mondjuk olyan színűre festi, ami valami nagyon eltalált árnyalat... vagy bevonja valami egészen különleges hatású anyaggal... azt pl. nem.

Kurva drága hifiszerelés hiányában egy teljesen zárt DJ-fejhallgató is nagy előrelépés tud lenni. Pl. Omnitronic.

Shenpen 2007.08.22. 00:06:37
"Ezeknek a dolgoknak egészen addig nem lesz megoldása, amíg nem talál ki valami olyan keresési lehetőséget, ami túlmutat a szavak szintjén."

A szemantikus web technikailag egy lépéssel közelebb visz a megoldáshoz, de csak akkor, ha minden egyes oldalt ennek megfelelően készítettek el. Persze, ez a szavak szintje, de még ettől is fényévekre vagyunk. Sokat foglalkozom mostanság keresőoptimalizálással (asszem, így mondják magyarul az SEO-t). Legtöbbször az a baj, hogy a kliensnek az elején halvány fogalma sincs róla, hogy miről beszélek egyáltalán. Abban a hitben élnek, hogy elég, ha van fent egy élő weboldaluk, másnap dől is a forgalom. Aztán csodálkoznak, amikor nem.

Ha még előbb-utóbb meg is valósul a szemantikus web, bejön a probléma, amit írtál, hogy az egyes szavakat sokszor másképp értelmezik az emberek - a tag-elésnek ugyanezek a gyakorlati korlátai.

"Mindezt teljesen automatikussá tenni elképesztően nagy kihívás lenne, mert akkor olyan szoftvert kellene írni, ami gyakorlatilag úgy parszolja a zenét, ahogy az emberi tudat. Ez pedig szerintem nem csak óriási feladat, hanem elméleti képtelenség is."

Persze, ezt valószínűleg képtelenség megvalósítani. Már csak azért sem, mert minden tudat valószínűleg egy kicsit másképp működik, mint a többi.

Bár már most vannak ijesztő fejlesztések. Egy svéd cég készített egy szoftvert, aminek az adatbázisába betáplálták az elmúlt 50 év összes popslágerét. A szoftver ennek alapján minden betáplált új számon elvégez egyfajta mintázatfelismerést, és állítólag 90% feletti valószínűséggel meg tudja mondani, hogy az új számból sláger lesz vagy nem.

Gondold el a szituációt: bemegy a zenész a nagy kiadó A&R manageréhez a demójával, az betölti a komputerébe a számot, majd pár perc múlva a gép közli, hogy érdemes-e kiadni a felvételt, és milyen sikerre számíthatnak.

Ez a qualia egyfajta holisztikus élmény lehet, nem?

Itt van még pár Trentemøller:
www.youtube.com/watch?v=5DUCKGyojpE
www.youtube.com/watch?v=cH_mMBgRo8Y
www.youtube.com/watch?v=ynUKKhcAwr0

Van egy nagyon jó Pet Shop Boys remixe (Sodom), meg egy Robyn - Konichiwa Bitches átirata, de ezeket nem találom a YouTube-on. :-(

Max,

vannak némi fenntartásaim a szoftverrel szemben: nekem arról szól a szakmám - vállalatirányítási rendszer, gyártás, logisztika, ilyenek - hogy amolyan közepesen szarul bármit lehet modellezni, de ahogy megpróbálunk tényleg igényes modellt csinálni, mindig kiderül, hogy a térkép nem a terep, és egész egyszerűen nem is lehet az, mindig ellentmondásokba ütközik a dolog, nem a technikai lehetőségek korlátaiba, hanem a célterület modellezhetetlenségébe: egymásnak ellentmondó követelmények. Ennek többnyire az a következménye, hogy valami közepesen szar megoldás lesz. OK maximalista vagyok, tehát ami nekem közepesen szar, az valami olyasmit jelent, hogy a supportcsapatunkból valaki háromhavonta bemegy Citrixen keresztül és átállít valamit, ami végül is nem nagy költség, két percig tart, de elméletileg nem tökéletes.

Szóval, nem lehet, hogy ebből valamiféle legkisebb közös nevező lesz? Hogy megjósolja a következő gagyislágert, de a következő Insomniát nem? Márpedig az Insomnia masszívan több eladást ért el.

Számomra éppen az volt a nagy meglepetés, hogy én mindig is azt hittem, hogy a gagyi népszerű. Kiderült, hogy nem az. Úgy tíz éve levitték a magyar aranylemezt 25000 eladásról 20000-re, mert hótt ciki volt, hogy a sztárzenekarok nem kapnak aranyat. Ezzel együtt, valahogy ennek ellenére sem hallottam róla, hogy az épp aktuális sztárok nagyon vinnék az aranyakat. Nem vagyok mélyen benne, de az utolsó aranyas kommersz zenekarnak a Hip Hop Boyz rémlik, 12 évvel ezelőttről.

Ez a fantasztikus az egészben, hogy igazából nem is kell nagyon pesszimistának lenni. Nem mindig a szar nyer, sőt többnyire nem. Az Insomnia nagyon sok gagyival állja az eladási versenyt. OK az összes gagyival együttvéve már nem. De egyéni párharcban simán.

A qualia nem holisztikus élmény, hanem egyszerűen szubjektív, minőségi, nem mennyiségi élmény: a rózsa szépsége, az ötputtonyos tokaji íze és így tovább.

Kérdésem úgy nagyából mindenkihez: miért van az, hogy a legtöbb jó rockzenekar a második album után elfelejt gitározni?

Nem hülyéskedek, épp most az első Tankcsapda-albumot hallgatom, és ezekhez a feszes, húzós riffekhez képest a későbbi albumok sehol sincsenek. Metallica, Guns'n'Roses dettó. A My Michelle-hez képest a többi albumon lévő nóták nullák. Mintha nem fejlődés lenne egy zenekar életében, hanem visszafejlődés. A népszerűség átka? Vagy lustaság?

Shenpen 2007.08.22. 22:39:54:
"... vannak némi fenntartásaim a szoftverrel szemben: ... amolyan közepesen szarul bármit lehet modellezni, de ahogy megpróbálunk tényleg igényes modellt csinálni, mindig kiderül, hogy a térkép nem a terep, és egész egyszerűen nem is lehet az, mindig ellentmondásokba ütközik a dolog, nem a technikai lehetőségek korlátaiba, hanem a célterület modellezhetetlenségébe: egymásnak ellentmondó követelmények. Ennek többnyire az a következménye, hogy valami közepesen szar megoldás lesz."

Az egy ilyen terepen több mint kielégítő megoldás. Mert nem az a cél, hogy minőséget jelezzenek előre, hanem hogy egyfajta tapasztalati úton, a terméken végzett szoftveres mintázatfelismeréssel jelezzenek előre financiális sikert.
És nem az a lényeg benne, hogy az _összes_ potenciális vásárló ízlését modellezzék - ami valóban a lehetetlen határát súrolná -, hanem hogy a gagyipoppal megcélzott csoport reakcióit, viselkedését jelezzék előre.

"Szóval, nem lehet, hogy ebből valamiféle legkisebb közös nevező lesz? Hogy megjósolja a következő gagyislágert, de a következő Insomniát nem?"

Pontosan erről van szó.

"Márpedig az Insomnia masszívan több eladást ért el."

Persze, van pár ilyen, de ezek általában azok a kivételek, amik erősítik a szabályt.

"Ezzel együtt, valahogy ennek ellenére sem hallottam róla, hogy az épp aktuális sztárok nagyon vinnék az aranyakat. Nem vagyok mélyen benne, de az utolsó aranyas kommersz zenekarnak a Hip Hop Boyz rémlik, 12 évvel ezelőttről."

De, azok viszik. Nézd át a listát: www.mahasz.hu/m/?menu=arany_es_platinalemezek&menu2=adatbazis

George Michael, Depeche Mode, Bon Jovi... OK, kommersz, de azért nem a kommersz legalja. LL Juniort pl. szerencsére sehol se látom.

max_headroom: a 3-4 perces hősök alatt azt értettem, hogy a Vadászat egy tematikus kompozíció, afféle kvázi rockopera, míg az általad említettek külön-külön számokkal írták be magukat a történelembe, azok meg egyenként 3-4 percesek csupán. Nem azt, hogy ilyen rövid idő alatt letűntek.

Az angol dialektusokról: én úgy, de úúúúgy szeretném megnézni egyszer, ahogy egy amerikai fekete és egy egy skót vitatkozik :-) Pl. amikor egy skót azt mondja neked, hogy "je'rejt, mejt, detve'nbe fír", akkor az azt jelenti, hogy "you are right, mate, that wouldn't be fair"... Katasztrófa :-)

Most meg éppen olasz kifejezésket vadászok a Google Translate-tel, mert szüleimék most értek oda Pisa-ba, én szombaton csatlakozom hozzájuk, és szóltak, hogy ugyan nagy nehezen kiharcolták azt az apartmant, amit lefoglaltunk, de nem értették, hogy miért, úgyhogy ki kell nyomtatni az e-maileket (amiket az utazási irodával váltottunk angolul) és mivel semmilyen normális nyelven nem beszélnek, olasz kifejezésekkel elmagyarázni, hogy mi áll benne.

Hogy baszná meg egy taliga majom az összes fafejű digót. Imádunk Toscanába járni, lassan tíz éve minden nyáron, félig-meddig már olyan, mint hazamenni, szüleim titkos vágya ott venni egy házat nyugdíjas korukra, de egyszerűen nem értem, hogy lehet az, hogy egy idegenforgalmilag ennyire felkapott helyen nem beszélnek se angolul, se németül.

Az első sokk tíz éve ért minket: 16 óra vezetés után beestünk Lignano (vagy Livorno, vagy mi) főterén egy jóképű csehóba, Segafredo meg minden, na ez biztos jó, összeestünk, és two beers and a Martini please. Néznek, mint ha a Marsról jöttünk volna. Anyád. Jó, akkor zwei Bier und ein Martini bitte. Még hülyében néznek. Társalgási kézikönyv elő, due birra, uno Martini, per favore. Felcsillan a szemük: Si, Signor! Még ilyet... nem hiszem el, hogy van Magyarországon olyan hasonló méretű - kb. 80 000 - város, amelynek főterén egy kulturált csehóban - ahol Heineken napernyők vannak meg minden - ilyen problémáik lennének a turistáknak. Ezen szívunk tíz éve.

Molnargoreny 2007.08.23. 20:59:17:
"... a 3-4 perces hősök alatt azt értettem, hogy a Vadászat egy tematikus kompozíció, afféle kvázi rockopera, míg az általad említettek külön-külön számokkal írták be magukat a történelembe, azok meg egyenként 3-4 percesek csupán. Nem azt, hogy ilyen rövid idő alatt letűntek."

Ja, értem. Ez a kérdés viszont akkor konkrétan a személyes elvárásaidról szól; te egy összetettebb, koncepcionális, tematikus kompozíciót vársz el. Aki pedig nem ezen a terepen alkot, nehezen hasonlítható össze azzal, aki igen.

Volt a nyolcvanas évek második felében a Sziáminak egy kimondottan koncepcionális jellegű koncertsorozata, az Antisztár. Ez volt talán az akkori underground legerőteljesebben rendszerellenes produkciója. Az egyes számok közé egy tartalmilag egységes összekötőszöveget írt a Müller. Szívesen megmutatnám, ha most otthon lennék.

Akartok valami tényleg beteg zenét hallani? Ezt csak úgy poénból: youtube.com/watch?v=FVimZLwmASo

Shenpen, ez így van, a olaszok semmilyen idegen nyelven nem beszélnek, elég vicces, hogy a fiatalok sem. Esetleg Rómában és Velencében lehet angolul próbálkozni, de a mutogatás ott is hasznosabb.

\"egy kulturált csehóban - ahol Heineken napernyők vannak meg minden\" :D

Egyebkent ezt nagyon fontos lenne valahogy benyomni a koztudatba, hogy egy csomo olyan zene van, ami egy minimal szinvonalu hangcucc nelkul abszolult elvezhetetlen, es nagyon gyakran van az, hogy akik nem megfelelo hangtechnikan hallanak ilyen zenet, nagyon rossz velemenyuk lesz rola.

Vegyuk most a kovetkezo kiserletet. Fogjunk meg egy hagyomanyos goa trance-szamot, mint pl. valamelyik regi Infected Mushroom vagy Juno Reactor. A goa elvileg a nem tul magas hangtechnika-igenyu zenei mufajok koze tartozik.
Fogjuk meg ez egy atlagos 128K-n kodolt MP3-ban, ami onmagaban is sokat ront a zene minosegen, tegyuk be egy laptopba, aminek a hangkartyaja nem hi-fi zenehallgatasra van kikepezve. Tehat most nagyon alacsonyra tettuk a lecet.

Dugjunk bele egy fulhallgatot. Mondjuk olyat,
mint az a minosithetetlen szar, amit az iPodokhoz adnak es amit mindenki azonnal es messzire hajit el, ahogy megvette az iPodot. Eredmeny: tokeletesen elvezhetetlen, egy pruntyoges nemi kalapalassal koritve. Ilyenkor nagyon konnyu abba
a hibaba esni, hogy maga a zene gagyi.

Ezutan annyit tegyunk meg, hogy kicsereljuk a fulhallgatot egy a gagyi kategoria felso reszeben mozgo levo fejhallgatora, mint a Sennheiser PX 100. Ez egy ilyen nyolcezer forintos ize, bar az arkategoriajan belul ez meg eleg jonak szamit,
de ez akkor is kommersz kategoria. Megis, pusztan ettol a cseretol hirtelen erdekesse valik a zene, kiderul, hogy egy csomo minden tortenik benne, es az a kalapalas se kalapalas, hanem valami mas.

Ezutan csereljuk ki egy rendes DJ-vagy studiofejhallgatora, olyanra, ami teljesen zart, kb. a 30-40 ezer forintos kategoriabol, pl. OmniTronic XL-700. Hatalmas nagy a kulonbseg, hirtelen a pruntyogesbol
egy baromi erdekes, meditativ, ugyanakkor megis energizalo, furcsa, de nagyon jo zene lesz.

Egyebnekt a Sennheiser PX-100-ast nagyon tudom ajanlani mindenkinek, aki nagyon keveset akar kolteni, de megis szeretne valami nagyjabol hasonlot hallani ahhoz, amit a muvesz eredetileg eltervezett. Nehez ezt kvantifikalni, de kb. az elmeny ugy negyszeres a sima fulhallgatohoz kepest.

Shenpen, ha már értesz hozzá (mert én nem), légyszíves javasolj valamit, ami alkalmas arra, hogy hosszabb úton (nem vezetve, buszon, vonaton) hallgathassam. A discmanem halálán van, és az amúgy se igazán alkalmas. De ne legyen drága, mert szegény az eklézsia:)

Igazság szerint Max sokkal jobban ért ehhez. Én csak amatőr vagyok.

Nekem az a véleményem, hogy egy jó fejhallgató (mint az emlegetett Sennheiser PX-100, ami az olcsó kategóriában tényleg jó) még az MP3 amúgy gyenge hangminőségével együtt is elfogadható minőséget ad le. Ezért alapvetően MP3 lejátszót, arra sokminden felfért. iPodot nem, mert drága, és innen-onnan leszedett zenéket nagyon nehéz úgy feltenni rá, hogy meg is találd utána. Esetleg Creative Zen, de az is drága. Igazából mindegy, szerintem egy akármilyen MediaMarktos mp3-lejátszó megteszi, ha a fejhallgató jó. Az átlagos MP3-at lehet úgy becsülni, hogy durván fél - másfél mega / perc, nem valami pontos becslés, de megteszi, tehát szerintem ha a változatosság annyira nem fontos, hanem csak felteszed a kedvenceidet és kész, akkor 2 gigás elég. Az úgy saccra 20-40 album. A meló azzal van, hogy ha a legtöbb zenéd CD-van meg, akkor azokat be kell rakni - ún. grabbelni - mp3-ba, ami macerás, és kell valami szoftver hozzá. Amit most éppen nem tudok ajánlani, mert én az ilyesmit Linuxon szoktam csinálni, ezt meghagyom a többieknek. Van egy csomó mp3 grabber szoftver.

Fejhallgató: www.argep.hu/product_317957.html

Nem nekem szólt a kérdés, de szokásomhoz híven belekotyogok. :-)

Kezdjük a lejátszónál: az mp3 playerek kis méretük és súlyuk miatt praktikusak, viszont az adattömörítés ára a hordozható CD lejátszóknál eleve gyengébb hangminőség. Ha neked fontos a minőség, akkor érdemes a kedvenc zenéidet mp3 helyett tömörítésmentes wav formátumban tárolni. (Hátránya, hogy a lényegesen nagyobb helyigény miatt kevesebb zenét tudsz elmenteni az mp3 lejátszó memóriájába.)

Második lépésben valóban jó messzire el kell dobni a lejátszóhoz ingyen kapott, gyatra minőségű fülhallgatót. Alapszabály, hogy egy hangátviteli lánc hangminőségét mindig a leggyengébb láncszem határozza meg. Ha már elköltöttél $150-400-t egy mp3 lejátszóra, nem érdemes egy $15-os fülhallgatóval büntetni magad.

A Sennheiser PX-100-as vagy az AKG 26P kezdésnek nagyon jók, bár vásárlás előtt érdemes meghallgatni őket, mert két teljesen ellentétes hangzásvilágot képviselnek. Ha hajlandó vagy egy egy kicsit többet költeni, akkor érdemes megfontolni egy olcsóbb, nyitott Grado modellt. Ez az $50-70-os árkategória.

Ha $150 körüli a büdzsé, akkor javaslom a HD 280-as, zárt kialakítású Sennheisert.

A következő minőségi lépcsőben a fülüregbe pontosan illeszkedő Shure fülhallgatókat találjuk (www.shure.com/PersonalAudio/Products/Earphones/SEModels/index.htm).
Nagy előnyük - főleg a nyitott kialakítású fejhallgatókhoz képest -, hogy lényegesen jobban izolálják a külvilág zajait. Mp3 lejátszót általában nyilvános helyeken, utazások alatt, forgalomban, edzőteremben hallgat az ember, és a megfelelő izoláció ilyenkor nagyon jól tud jönni. Minden modellhez különböző méretű kis műanyag végződéseket adnak, hogy pontosan illeszkedjenek a fülbe. Érdemes kísérletezni velük, mert az ember nem szimmetrikus; néha az egyik oldalra más méretű borítást kell használni, mint a másikra. A drágább modellekben több, a különböző frekvenciatartományoknak dedikált mikrohangszóró működik.
Ezek a kütyük már simán annyiba - vagy még többe - kerülnek, mint egy-egy mp3 lejátszó. (www.shure.com/PersonalAudio/ComparisonCharts/us_pa_comp_char_se_models)

A pózna teteje a személyre szabott Ultimate Ears fülhallgató (www.ultimateears.com/_ultimateears/). A custom széria modelljeit a kedves vásárló fülüregéről méretet véve öntik ki. Ezeket a modelleket többnyire színpadi zenészek használják monitorcélokra. Itt el lehet menni a költekezésben akár $1,000-ig, de ez tényleg csak azoknak ajánlott, akik wav formátumot hallgatnak, megszállott hangzásmániások, és hallják is a különbséget.
Ez fontos, mert az emberek hangérzékelése nagyon eltérő. Van, aki rögtön meghallja a legkisebb különbséget is, míg annak, aki a $15-os alap-fülhallgató, és az $1,000-os közötti különbséget is alig érzékeli, annak nettó pénzkidobás ilyesmit venni.

Jól látszik, hogy a Hi-Fi tradícióknak megfelelően az ár a minőségjavulás arányában exponenciálisan növekszik: minél feljebb megyünk a minőségi skálán, annál többet kell fizetni a következő lépcsőért.
Bármelyiket is választod, vásárlás előtt érdemes lecsekkolni az eBayen, nemegyszer vadonatúj holmikat el lehet hozni 60-70%-os áron.

Shenpen 2007.08.24. 22:12:27:
"iPodot nem, mert drága, és innen-onnan leszedett zenéket nagyon nehéz úgy feltenni rá, hogy meg is találd utána."

Három klikk. :-)

Dehogy három klikk. Az innen-onnan leszedett zenékben nincs előadó, album meg minden, márpedig ez a alapán megy. Hanem úgy szokott lenni, hogy a könyvtárnév az album, a filenév meg a számcím. Az iTunes viszont baszik könyvtárnév alapján összeszedni a számokat, így egyenként kell összevadászni és playlistre tenni.

Hűha, komoly elemzés! Mit értesz különböző hangzásvilág alatt? A PX-100-as szerintem főleg basszusban jó, a másikat nem ismerem.

Annyit tennék hozzá, hogy az izoláció ízlés kérdése. Engem zavarna, ha abszolút nem vágnám, hogy mi történik pl. mögöttem. Nem szoktam sűrűn utazni vonaton, de ha valaki mögöttem elordítaná magát, hogy "Üssük má' le azt a csávót ott a fekete bőrkabátban!", szeretnék tudni róla :-)

Még egy gondolat - fülhallgatót szerintem kényelmetlen fél óránál tovább viselni, nyilván persze számít, hogy milyen minőségűt, de az átlagosokat szerintem igen. A teljesen zárt fejhallgatóba meg parádésan bele lehet izzadni (pl. OmniTronic SHP-700 XL, régen ez volt a kedvencem, kiváló darab, de csak télen, mert gyakorlatilag ugyanúgy melegít, mint egy fülvédő).

Érdekes egyébként, hogy egy-egy kategórián belül mennyire nem árfüggő a minőség. Az SHP-700-ast valamelyik pesti DJ-boltban vettem, meghallgattam vagy tízet, ugyanebből az árkategóriából, és ordítóan nagy különbségek voltak. Volt egy ezüstszínű, lyukacsos, zárt-de-szellőzős darab, nem emlékszem a márkára, de olyan éles magasak voltak benne, hogy szabályosan fájt tőle a fülem. Olyan is volt, amiben minden összefolyt egy basszusdörmögésbe.

Shenpen 2007.08.24. 23:54:59:
"Dehogy három klikk. Az innen-onnan leszedett zenékben nincs előadó, album meg minden, márpedig ez a alapán megy."

Ó, félreértettelek, azt hittem, hogy maga az iTunes alá pakolás jelent problémát.
Igen, ha letöltesz valahonnan egy zenét, semmi garancia nincs rá, hogy aki eredetileg begrabbelte, az szépen ki is töltötte az ID tag-eket, vagy hogy éppen az iTunes-kompatibilis ID3 tageket használta. Ez tényleg egy kis pluszmunkával jár, de ez benne van az ingyen letöltésben. :-)

"Mit értesz különböző hangzásvilág alatt?"

A Sennheiserek inkább a lágy, kissé színezett, analitikus hangzásvilágot képviselik, és sokkal érzékenyebb fejhallgatók. Az AKG modelljei keményebb, energikusabb, színezetlen hangzásúak, és az extremitásig terhelhetők. Komolyzenéhez, akusztikus hangszerekről készült felvételek hallgatásához az előbbi, elektronikus zenéhez inkább az utóbbi passzol - bár ez ízlés kérdése, és nagyon sok múlik azon is, hogy milyen lánc végére illeszted.

Izoláció: azért azt meghallod, ha valaki elordítja magát melletted. :-)

"... fülhallgatót szerintem kényelmetlen fél óránál tovább viselni, nyilván persze számít, hogy milyen minőségűt, de az átlagosokat szerintem igen."

Ne a hetvenes évek fehér, kemény műanyagdugóira gondolj, ezek a Shure earphone-ok egyáltalán nem kényelmetlenek.

"A teljesen zárt fejhallgatóba meg parádésan bele lehet izzadni..."

A zárt fejhallgatók szerintem csak otthoni zenehallgatáshoz valók. Általában elég nagyok, és nehezebbek is annál, hogy valamilyen hétköznapi tevékenység közben lehessen használni őket.

Arról nem beszélve, hogy ezen a ponton már belép a "ha már, akkor már"-effekt, és ha tényleg az audió nirvánára vágysz, akkor elektrosztatikus fejhallgatót veszel. Itt a Stax a legjobban csengő név (www.stax.co.jp/Export/ExportProducts.html). A Stax modelleknek $500 körül kezdődik az ára, de a műsorforrás és a füles közé kell még egy meghajtó egység, ami az elektrosztatikus fülesek extra feszültség-igényét szolgálja ki. Ha nincs pénzed rá, próbából se hallgasd meg, mert utána mindig hiányérzeted lesz, ha zenét hallgatsz.

Jézusom. Minden szavát látom, egyiket se értem, hogy Hofit idézzem:)

Gyerekek, ti nagyon vágjátok ezt. Én annyit értek az efféléhez, hogy hajdan mindenből Philipset vettem, mert van egy ezeréves, még nagypapától örökölt zsebrádióm, ami ma is szól, azt hallgatom horgászatkor (csak Kossuthot, vagy Katolikus Rádiót, mert ezen csak középhullám van...). Eddig négyszer halásztam ki a vízből - vartyog, mikor merül, megszárítva meg újra szól, mintha semmi se történt volna. Még akkor kaptam meg, amikor az öreg újat kapott: azóta ő elnyűtt vagy hármat, meg pár éve meg is halt, de a vén Philips még megy. De már a Philips cuccok se az igaziak, mert az is made in China újabban...

Mondjuk én forintban számolok, mert nekem az van (helyesebben: az nincs), úgyhogy a dollárezres régió nekem elérhetetlen. Ilyesmire nincs néhány százezrem, sajnos.

Kérdem még, hogy szükségszerű-e mp3-má vagy akármilyen formátummá konvertálgatni? Furcsa módon nekem eredeti CD-im vannak, és 2-3 elég akár hetekre, végül is azt is el lehet vinni. Össze lehet vajon házasítani egy CD-játszót egy efféle Sennheiser-hallgatóval? Továbbá (bár ez már ESZP, vagyis egyéni szociális probléma) létezik-e manapság olyan, discman méretű készülék, aminek van saját hangszórója, ha kicsi is? Ugyanis ha az ember horgászik, nem tesz a fülére semmit, hiszen hallani kell, hol csobban a víz, és eleve csak nagyon halkan szól bármi is, legyen az rádió avagy zene.

Molnargoreny 2007.08.27. 10:53:45:
"Mondjuk én forintban számolok, mert nekem az van (helyesebben: az nincs), úgyhogy a dollárezres régió nekem elérhetetlen. Ilyesmire nincs néhány százezrem, sajnos."

A minőségi hangcucc tényleg nagyon drága. Bár, az igényeidet olvasva, neked nincs is ilyesmire szükséged.

"... szükségszerű-e mp3-má vagy akármilyen formátummá konvertálgatni?"

Csak akkor, ha valamilyen mp3 lejátszón akarod hallgatni.

"Össze lehet vajon házasítani egy CD-játszót egy efféle Sennheiser-hallgatóval?"

Persze.

"... létezik-e manapság olyan, discman méretű készülék, aminek van saját hangszórója, ha kicsi is? Ugyanis ha az ember horgászik, nem tesz a fülére semmit, hiszen hallani kell, hol csobban a víz, és eleve csak nagyon halkan szól bármi is, legyen az rádió avagy zene."

Hát, a leírtak alapján úgy vélem, hogy a horgászhifi igen speciális terület. :-) Szóval, legyen a készülék discman méretű, hordozható, és rendelkezzen saját hangszóróval... nem lesz könnyű, de biztos van ilyesmi.

Én utoljára kazettás walkmanban láttam olyat, aminek volt efféléje. Régóta keresek, nem találok. Egyébként szeretem a minőséget, legfeljebb nem bírom megfizetni (na jó, horgászbotban-orsóban azért meg is fizetem, mert ott ugyanaz a helyzet: aki olcsón vesz, szart vesz, és végül többet költ, mintha elsőre mélyen zsebbe nyúlt volna).

Molnargoreny 2007.08.27. 21:12:25:
"Én utoljára kazettás walkmanban láttam olyat, aminek volt efféléje."

Valami ilyesmit keresel?
cgi.ebay.com/Craig-7-portable-dvd-mp3-cd-player-BRAND-NEW-MUST-HAVE_W0QQitemZ320150981344QQihZ011QQcategoryZ15055QQssPageNameZWDVWQQrdZ1QQcmdZViewItem

Az iTunes-hoz egyébként millióféle kihangosító cucc kapható, bár szerintem együtt már kerülnek annyiba, amennyiért akár egy sokkal jobb minőségű, tömörítésmentes rendszert vehetsz.

"... aki olcsón vesz, szart vesz, és végül többet költ, mintha elsőre mélyen zsebbe nyúlt volna..."

Igen, ez a törvényszerűség a legtöbb tartós fogyasztási cikkre igaz.

Érdekes, mit ki nem találnak:)

Igen, valami ilyesmit, bár ebben a kép és a DVD fölösleges, és ettől kicsit nagy is, a 7 hüvelyk az már jó 20 centi, DVD-t meg nem nézek úgyse, csak az audiorész izgat (de jó lenne valami ilyen DVD és képernyő helyett rádióval, feleekkorában)...

7 hüvelyk, az 17,5 cm.

Tudom. De láttam már (jó, csak fülhallgatós) mp3-lejátszókat, amik akkorák voltak, mint egy pendrive. Persze abba a CD nem fér bele, meg hangszórója se lehet. A 7 hüvelyk az jó 20 centit úgy értettem, hogy a 7 hüvelyk a képernyőméret, de maga az eszköz annál minden irányban nagyobb (hehe, pongyola voltam, mint piccola), ez a fényképen látszik, hiszen nem a képernyő legszéle a gépecske legszéle is egyben. No, nem nevezném borzalmas nagynak, végül is elmenne (más kérdés, hogy állandóan elkunyerálnák a nyavalyás kölykök DVD-t nézni:)). Lehet ilyesmit kapni Európában/Magyarországon szerinted?

Hahó, visszajöttem! :)

Egyszerűsítsük le ezt a kérdést: ha nem csúcsminőségű, hanem tisztesen közepes minőségű elektronikai cuccokról van szó, akkor Magyarországon mindig a www.pixmania.com/hu/hu/home.html -on érdemes körülnézni, elég jó választék és többnyire ugyanaz a cucc jóval olcsóbb ott, mint máshol. Külföldi oldalakat a szállítási költség miatt nem ajánlok - persze százezres nagyságrendű dolgok esetén már megérné, de szerényebb dolgoknál nem.

Bár nem az én asztalom, de mindig is volt, és most is van előremutató popp-zene, csak országunkban alig ismeri valaki.
Az áltatalok emlegetett Metallicát, Hobót stb. - bár nyilván a poppkultúra része - nem nevezném popp-zenének. Vagy akkor minden, ami megjelent a tévében meg a rádióban, pl. az Akela is az. Kevés kivétellel már minden zenei szubkultúrát a popp-ipar mozgat.
Ez meg egy tisztességes poppzene, csak nem itt.
youtube.com/watch?v=4Y33pYz8Pxo

Nem kevésbé zseniális, és a feldolgozása még ismerős is lehet valami hülye autóreklámból.
youtube.com/watch?v=VrjwqXwyzNU
Na pá.

Sánta Kántor 2007.09.09. 11:09:45:
"Ez meg egy tisztességes poppzene, csak nem itt."

Nagyon jók! :-) A Pass This On klipjének totál vidéki művház hangulata van, nekem bejött.
Engem a csaj hangja valamiért az Anne Clarkéra (youtube.com/watch?v=TrI715zi5YQ) emlékeztet.

A Silent Shout-ot is érdemes tőlük megnézni: youtube.com/watch?v=c7EYiFzNohU&mode=related&search=

A skandináv zene az utóbbi néhány évben eléggé rendben van, és az is elmond egyet s mást egy ország kultúrájáról, hogy az ilyesmi ott popzene lehet.

Nekem a Röyksopp az egyik kedvencem arról a vidékről:
youtube.com/watch?v=jl4rwMZWATs
youtube.com/watch?v=lBvaHZIrt0o
youtube.com/watch?v=-_jhdZoPW1Q
youtube.com/watch?v=ST2BGQWeOgY
youtube.com/watch?v=iHFQU-7waKM

"Nem kevésbé zseniális, és a feldolgozása még ismerős is lehet valami hülye autóreklámból.
youtube.com/watch?v=VrjwqXwyzNU"


Azért van 1 picit Take My Breath Away beütése is :)