HTML

Utolsó kommentek

Meghalt egy osztálytársam

2007.09.18. 00:37 ___________________________ (törölt)

Man, what'cha do? Kisbazsi meghalt. A fazon ott balra. Nem a fóka, a másik. Meghalt. Olyan furcsa szó. Mit jelent az, hogy meghalt? Annyi élet volt benne, hogy lehetetlen, hogy az  mind csak úgy eltűnt, az egyik pillanatról a másikra, egy motor nyergében, fejjel a földnek, vagy egy kocsinak, vagy a fene tudja, a részleteket nem tudom, még. Ilyen nincs, ilyesmi nem szokott történni, rosszat álmodom, vagy megint be vagyok baszva. Ami igaz, de  az ok-okozati összefüggés fordított: még előtte hallottam. Hallottam. Halottam. Halott. Halott. Dead. Tot.

Eh. Ez így nem lesz jó. A hatodik pálinkát már nem kellene meginni. De. Pillanat, mindjárt jövök.

Man, what'cha do?

Középiskolába jártunk. Mi voltunk a négy fura gyerek. Akik valahogy nem illenek a képbe. Janó meg én főleg varázslós-kardos fantasy irodalomra gyúrtunk, Jenő némi pesszimista filozofálásra meg keményebb rockzenékre, Bazsi úgy nagyjából mindenre, ami kicsit szokatlan és vicces. Mi voltunk azok a srácok, akik valahogy nem illettünk bele semmilyen képbe, túl elvontak voltunk a jól tanuláshoz, túl okosak a rosszul tanuláshoz, a magunk módján akartuk megérteni a világot. A négy fura gyerek, akik nem félresikerültek, de valahogy nem is jól sikerültek, akik valahogy más dimenzióban mérik a minőséget.

Afféle hippi volt, de ez nem jó kifejezés rá. A hippik idióták, akik lustaságuk miatt lázadnak valami ellen, amit nem is értenek. Nem hippi volt. Afféle modern ősember, modern sámán. Szívből utálta a társadalmi kötöttségeket, a formális ruhákat, a formális beszédet. De nem akarta megváltoztatni a világot. Nem volt benne semmi keserűség, semmi világmegváltás, semmi ideológia. Egyszerűen csak ő nem akart így élni, nem akart egy irodában ülni kényelmetlen ruhákban, és érzett magában elég erőt ahhoz, hogy máshogy szervezze az életét. Elment erdésznek. Mindig is szerette a természetet.

Annyira fura. Nem tudom jól elmondani, hogy ki is volt ő. Amit eddig leírtam, az valahogy nem mutatja be. Nem volt félresikerült ember, nem volt műlázadó. Semmilyen lázadó nem volt, nem hogy mű. Semmiféle neheztelés nem volt benne a társadalom, a megszokások ellen. Egyszerűen csak más természet volt és más utat akart járni. Járta is.

Még mindig nem jó. Ez még mindig csak egy különc leírása. Nem az volt. A lényeg az, ahogy az emberekhez viszonyult. Egyrészt meleg szívvel, jóindulattal, másrészt, egy semmit soha komolyan nem vevő ember végtelen humorérzékével. Képtelenség ezt jól megfogalmazni. A legtöbb vicces kedvű ember titkol valami belső fájdalmat. Ő nem titkolt semmit, neki tényleg mindenben az abszurd, a komikus, a vicces volt csak jelen.

De ez megint nem jó. Most meg egy bohócról írok. Nem bohóc volt. Illetve dehogynem, az is - a szó legjobb értelmében - de nem csak az. Valami még mindig kimaradt. Volt valami benne, ami több volt. És pontosan ez a több volt a lényeg.

Az egyik beceneve az volt, hogy Sámán. Találó. Volt az egész lényében valamiféle mély, természetes bölcsesség. Mintha Lord Balfour egyik mondása sugárzott volna belőle: semmi sem számít nagyon, és nagyon kevés dolog számít egyáltalán. Ez a lényeg. Hogy semmi görcs, semmi erőltetettség nem volt benne. Nem jobb híján csinálta, nem pótcselekvésből, hanem emiatt. Mint egy Zen mester. De egy olyan Zen mester, aki a Móricka magazin stílusában süti el a vicceit. És aztán olyan őszintén nevet rajta, hogy nem érzed vulgárisnak. Tőle nem. Tőle valahogy nem.

És ez még mindig kevés. Mert ez a fókaetetős kép elárul valami többet is. Hogy lehet ezt megfogalmazni. Én továbbra is bölcsességnek hívnám. Hívhatjuk szeretetnek is - élet-, ember-, állat- és természetszeretet. Vagy akárhogy. Olyan mindegy. Most már. Nem? Nem. Nem. Pont azért nem mindegy, mert már nem tudom megkérdezni tőle, hogy mire gondolt közben. A fókától sem, de az most nem is érdekel. Azt hiszem, valami fontosra gondolhatott.

Hát, előttem az egész élet, hogy kitaláljam.

Kurvára kíváncsi lettem volna, hogy milyen öregember lesz belőle. Nem lesz. Hogy lehet ezt leírni? Hogy lehet ezt elképzelni? "Nem lesz." Olyan egyszerűen hangzó, két szó. De mégis. Most komolyan. Tényleg ez van? Nem. Lesz. Most komolyan? Ne szórakozz már. Ilyen nincs, ez ellentmondás. Az ilyen életeknek célja van.

És ha éppen ez a célja? Who am I to know? Valakinek meg kell tanítani minket a múlandóságra is, nincs mese. Ez az egyik legfontosabb lecke, akárhogy is.

De így? Köszi, meglettünk volna demonstráció nélkül. Felfogjuk anélkül is. Eh. Most már hiába.

Az ilyen életeknek célja van. Volt. Célja volt. Már megint ez a hülye kis szó. Volt. Kibaszott nehéz ilyet leírni. A szóközt, ami a van és a volt között van, mintha egy ólomdarab nyomná le. Meg egy furcsa valami, ami olyan, mint egy pillanat, de olyan is, mint száz év. Valami időtlen.

Rest in peace, Kisbazsi. Vagy, ha ez is olyan volt, mint a motorbalesetek általában, rest in pieces. Morbid poén, de neked bejött volna. Fura, hogy tudok most viccelni. Nem mintha marha sok lenne kedvem hozzá, de azt hiszem, hogy te ezt akarnád. Sose bírtad, ha túl komolyan és túl érzelgősen állnak hozzád. Pont most kezdjük el? Méltatlan lenne.

Jó utat, Bazsi. Amikor 49 nap múlva reinkarnálódsz, próbálj meg legalább az anyaméhben valahogy nem sörözni, tudom, hogy becsempésznéd simán, csak furcsállná a muter a dolgot. Majd utána, OK? :-)

Nekem meg lassan el kell kezdenem hozzászokni az ilyesmihez. Tessék mondani, ezt hívják felnőttkornak?

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://neokon.blog.hu/api/trackback/id/tr75168984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.09.18. 01:47:00

Rokon lelkek vagyunk, Shenpen. Nekem a padtársam volt az egyik legelső, aki az osztályból elment - ráadásul a hírek szerint influenzában, valami szövődmény miatt. Bár mi, amikor meghallottuk, a megilletődés után (lásd rest in pieces) azt mondtuk, hogy ha influenzába halt bele, az csak azt jelenthette, hogy Influenza Géza, akinek tartozott, párszor belemártotta a nagykést, mert szegény padtársam nagy spíler volt, Isten nyugosztalja.

max_headroom 2007.09.18. 11:51:20

Részvétem. :-|

Ha négy ilyen ember összejön egy középiskolai osztályban, az már nagyon szerencsés szituáció. A mi - kimondottan jónak számító - gimnáziumunkban összesen ketten voltunk az osztályban ilyenek.

rakovszk 2007.09.18. 14:39:50

Rest in peace

Angie 2007.09.18. 18:39:43

Őszinte részvétem, Shenpen! Nagyon sajánlom, ami történt.
Nekem tavaly nyáron halt meg egy csoporttársam. 24 éves, nagyon helyes és rendes srác volt. Egy marketingcégnél volt grafikus. Az iwiw üzenőfalára írta ki a főiskoláról valaki, hogy mi történt. Először nem fogtam fel. Azt hittem, valaki szórakozik. Aztán felhívott egy csoporttársam, ő sem akarta elhinni. Felhívtam a srác egyik legjobb barátját a suliból. És ekkor jött a döbbenet: Dani meghalt. Autóbaleset. Nem ő volt a hibás. Belejöttek. Azonnal véget ért az élete.... Napokig kóvályogtam. Nem akartam elhinni. Újpesti srác volt. A megyeri temetőben temették el, ahol a mi halottaink is vannak. A temetésen mi is ott voltunk, osztálytársaik, a srác barátai, csupa fiatal. A sokkolt szülők, akik kábulan zokogtak....
Ekkor kérdeztem meg én is: miért???? Miért kellett egy 24 éves srácnak meghalnia, aki normálisan élte az életét? Sorsunk ennyire elkerülhetetlen volna?

vaffanculo 2007.09.18. 22:16:13

shenpen, részvétem, hármótoknak viszont hajrá!
ilyen írást csak egy őszinte, mélyérzésű ember tud összehozni...
a sok szomorúság mellett kiemelném egy mondatodat: "semmi sem számít nagyon, és nagyon kevés dolog számít egyáltalán." ezt nagyon köszönöm neked, egy életre meg fogom jegyezni!

Srí 2007.09.19. 00:06:41

Hitem szerint már nem volt dolga itt, teljesítette, amit kellett. És abból, amit ilyen csodálatosan leírtál, érzem, hogy valahol mélyen te is így gondolod. Csak nekünk rossz, ittmaradottaknak. Csupa önzésből szomorkodunk, nekünk rossz a hiány. Ezért mondjuk egymásnak, hogy " részvétem". Mindez már nem neki szól. Ő jó helyen van és majd jön újból. És ha mélyen van közötök egymáshoz, lesz újbóli találkozás majd. Most engedd el, Shenpen.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.09.19. 21:42:26

A sors meg sokszor igazi szemétláda. Bár még azért messze nem vagyok olyan öreg, másik osztálytársunk is halt már meg - ő elsőként. Ki más, mint aki először lett háromgyerekes anya!? Autóbalesetben, és három apró árva maradt utána.

Igen. Sorsunk ennyire elkerülhetetlen. Ha tudnánk, mi jön, persze nem ülnénk be abba az autóba... De nem tudhatjuk. Ez a srác, ahogy a fókás képét elnézem, és az írásod olvastam, rendes, értelmes, jóravaló ember volt. Belesimult a természetbe - nagyon kedvelem az ilyen embereket, magam is szeretnék / szerettem volna ilyen lenni, de sajnos nem voltam elég nonkonformista fiatalon...

Shenpen: látni lehet, hogy az Istennek is csak a java kell... Azokat szólítja túl korán magához.

Túl fogod élni... Ha kell: nyugodtan küldj be még hat pálinkát. Igaza van, aki azt írja, hogy az ittmaradottaknak a rossz - hiszen élő emberként csak ők élik meg a bánatot, a veszteséget. És ne szégyelld elbőgni magad, ha ki akar törni a dolog. Hogy nem férfias? Mit számít...

Az idő majd eltompítja - csak az, semmi más. Ahogy a percek órákká híznak, az órák napokká gyűlnek, és a napok egymás után peregnek - a bánat kifakul. Még ott van, érzed, mint a porszemet a szemedben - de egyre többször kinyitod és nézel anélkül, hogy éreznéd. Az emlék megmarad, a fájdalom lassan elmúlik...

___________________________ (törölt) 2007.09.23. 17:29:23

Köszönöm mindenkinek a támogatást, kezdek egyenesbe jönni.

Ezt hívják felnőttkornak? Igen, ezt. Akkor kezdesz élni, amikor elkezded megérteni és elfogadni a halál jelenlétét az életben. És ez megváltoztat egy-két dolgot. Úgy értem, annyira védett életem volt eddig: a nagyszülők fele él még és onnan (korban) lefele mindenki. Ez ritka szerencse, nem magától értetődő dolog.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.09.24. 00:02:41

Már-már ijesztő a hasonlóság... Igen, nekem is mind a négy nagyszülőm magas kort ért meg: az utolsó nagyanyámat most májusban vesztettem el, 92 éves volt (a másik is 92 évet élt, míg a nagyapáim 85 és 80 évesen hajóztak át az örökkévalóság óceánjára). Osztálytársunk-barátunk fiatalon halt meg, és mindketten egykori liberálisból vénülünk lassan konzervatívvá. Szerintem fogunk személyesen is találkozni, ha itthon jársz.

Részben ezt hívják felnőttkornak, igen. Amikor a halál nem csak egy "igen, igen, de nekem ez nincs napirenden, nem kell vele foglalkozni, 60 év múlva lesz téma, addig meg kész végtelenség, ami hátravan", hanem bármelyik pillanatban a közeledbe sújthat le, ismerősre, csaaládba... De ez csak a felnőttkor egyik fele. A másik fele, amikor fekszel az ágyadban, és melletted szuszog egy tej-, vagy épp pisiszagú kis valami, aki belőled lett és mégsem Te... Amikor kinyitja a szemét, és rádmosolyog: ez a felnőttkor másik, a halál reális jelenléténél sokkal szebb része! Utána, amikor először gagyogni kezd, majd beszél, kérdez, csillog a szeme - mert akkor már tudod, hogy nem csak a halál van a világon, hanem az élet is, amely benne folytatódik, ha Te elporladsz majd valamikor. Élet nélkül halál sem lehetne, apának lenni pedig a legnagyszerűbb dolgok egyike a világon. Szívből kívánom, hogy ezt is ismerd meg mihamarabb (eddigi írásaidból úgy vettem ki, hogy még nem vagy családos).

Hosszú, boldog életet Neked, és olyan családot, amely elfeledteti, hogy halandó vagy!...

max_headroom 2007.09.25. 11:48:20

Shenpen, a képbeillesztésnél a blogmotor méretezi át automatikusan a fotót, vagy manuálisan kellett megadni a szélességet/hosszúságot?
Azért kérdezem, mert az XHTML dokumentumban rosszul van kódolva a képméret, ettől ilyen zizis. (A kép mérete 640x480px, ami nyilván nem fért el a 600px-es konténerben.) Ilyenkor nem érdemes az oldal kódjában átírni a képméretet, mert az nem változtat a kép fizikai méretein, csak kisebb területre nyomja össze ugyanazt az információt - attól meg ilyen jagged lesz a kép. Érdemes egy képszerkesztő programban akkorára méretezni a képet, amekkorában meg akarod végül az oldalban jeleníteni, és azt az értéket írni az XHTML kódba.

Ha nincs ilyen programod, mondd meg, mekkora méret kell, megcsinálom szívesen.

Remélem, nem tűnik kotnyeleskedésnek. Különben is, a Kisbazsi igazán megérdemli, hogy rendesen jelenjen meg a képe.

___________________________ (törölt) 2007.12.04. 20:53:40

Persze, igaz, csak akkor nem voltam abban a lelkiállapotban. Most megcsináltam, köszi, hogy szóltál.