Megígértem, hogy nem, de nem tudom megállni. Igen, tudom, olaj. Igen, tudom, katonai-ipari komplexum. Igen, tudom, Bokorgyuri kereszteslovag-komplexusa. Ez mind oké. De.

Talán hallottatok róla, hogy itt Angliában nemrég elkaptak pár komát - többnyire arab és indiai muszlim orvosokat, ráadásul kimondottan tehetséges figurákat - akik fel akartak robbantani ezt-azt. Az egyik madár azt nyilatkozta, hogy alapvetően azért jött rá a durranthatnék, mert ő iraki szunnita, és ő úgy érzi, hogy a jenkik és  tommyk az ő rokonait elnyomó iraki siítákat támogatják.

Kérdésem: nagyon vad feltételezés az, hogy ha elérné a célját - csapatkivonás - a következő bombát a siíta mecsetbe vagy piacra tenné? Egyrészt ami az ellenségem szövetségesével szemben megengedhető, az nyilván az ellenségemmel szemben is.  Ez a feltevés sok bizonyítást nem igényel. Másrészt nem is kell feltételezésekre hagyatkoznunk, hiszen éppen elégszer megtörtént ez már Irakban az elmúlt években.

Szó se róla, elképzelhető, hogy fel kell adni az egészet a picsába, kivonulni, és hagyni, hogy a sok majom[1] halomra ölje egymást. Nem lenne a nyugati civilizáció szellemiségéhez méltó megoldás, de tulajdonképpen nem lehet azt örökké csinálni, hogy a saját fiainkat áldozzuk fel mások hülyesége miatt.

Nem ez a kérdés itt. Nem az a kérdés, hogy mit kellene tenni. Arról lehet vitatkozni.

Egyetlen, színtisztán morális kérdést szeretnék feltenni: lehet-e ilyen embereket szabadságharcosnak nevezni? Vagy pedig maradjunk a konzervatív definíciónál, miszerint elvetemült bűnözőkről van szó? Még egyszer, siíta mecset meg piac. Még egyszer, nem feltételezés, megtörtént. Sokszor.



[1] Érzékeny olvasók kedvéért: természetese nem az arabokat en bloc tartom majomnak, hanem azon részhalmazukat, akik vallásuk kedvéért ölni ill. halni hajlandók, holott nyugodtan élhetnének egy vallásilag szabad államban. Igazából ez a megfogalmazás itt leginkább a majmok számára sértő. Bocs, Csita!

Megmondom őszintén, dilemmában vagyok: általában a szabadpiac és a magántulajdon híve vagyok, ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy jelen pillanatban Magyarországnak hasznos lenne a további privatizáció, gondolva például az egészségügyre.

Van egy ilyen babonaféleség, hogy társaságban vicceket mesélni, weboldalra idézeteket vagy dalszövegeket tenni a fantáziátlanság, unalmasság jele. Szerintem viszont inkább az az érdekes, hogy milyenek azok a viccek, idézetek és dalszövegek :-) Szóval az öt kedvenc idézetem következik:

A haragról és a gyűlöletről:

"Nem fog senki megbüntetni azért, mert haragos vagy: maga a harag fog." - Buddha (You will not be punished for your anger - you will be punished by your anger. Jobb fordításokat szívesen látnék a kommentekben, az enyém nem teljesen pontos.)

A racionalitásról:

"Ne higyjetek el semmit, bárhol is olvastátok, bárki is mondta, akár ha én mondtam is, csak akkor, ha saját tapasztalataitokkal és józan eszetekkel megegyezik." - Buddha

A konzervativizmusról:

"Semmilyen tény sem furcsább és sokkolóbb napjaink értelmiségieinek világnézete számára, minthogy szerte a világon a rabszolgaságot üzletemberek, papok és nyugati imperialisták győzték le és semmisítették meg. És ha ez a világnézetükkel nem egyezik, akkor az olyan, mintha meg sem történt volna." - Thomas Sowell

A művészetről és a kultúráról:

"Tradíció nélkül a művészet pásztor nélküli birkanyáj. Újítás nélkül pedig egy hulla." - Sir Winston Churchill

A programozási nyelvekről:

"Nem a LISP programozókat akartuk megnyerni, hanem a C++ programozókat. És körülbelül félig sikerült is elráncigálnunk őket azon az úton, ami a LISP felé vezet." - Guy Steele a Java programozási nyelvről

A következő gondolatkísérlet jutott az eszembe: tegyük fel, hogy egy befektetői csoport valami régi, szép, történelmi negyedet valamelyik városban le szeretne bontani, és plázát emelni a helyére. Hogyan reagálnának erre különféle világnézetű emberek?

Egy kis kísérletre szeretném meghívni a 20-25 éves kornál idősebb olvasóimat, azaz azokat, akik a kilencvenes évek közepén már felnőtt- vagy tinédzserszemmel nézték a zenetévék népszerű klipjeit. (Azokat is, akik nem nézték - mindjárt lesz egy kis néznivaló itt lejjebb.)

Belinkelek ide négy akkor nagyon népszerű, nagyon futtatott, nagyon sokat tolt klipet. A kérdés a következő: természetesen tisztában vagyok vele, hogy annak idején is azt mondta a szüleink generációja, hogy ami az ő idejükben volt, mennyivel jobb volt. Nekik is ezt mondták a nagyiék. Van egy ilyen természetes megcsontosodási folyamat. Nem elkerülhetetlen, de természetes.

De ettől függetlenül meg lehet próbálni valamennyire objektív, őszinte választ keresni arra a kérdésre, hogy a minőség javult-e, romlott-e, vagy pedig ugyanott maradt.

Ha neked esetleg ezek a műfajok annyira nem jönnek be, hogy nem tudod összehasonlítani a maiakkal, akkor van egy tippem: vedd le a hangot. Csak nézd a képet, és hasonlítsd össze a mai klippekkel - melyikekben van több ötlet, eredetiség, színészi teljesítmény, akármi.

Direkt nem tettem be a korszak igazán nagy zenéit, mint Metallica - Until It Sleeps, vagy Aphex Twin - Didgeridoo vagy The Orb - Fluffy Little Clouds, vagy Adam F - The Tree Knows Everything, vagy LTJ Bukemtől bármi, vagy Anima Sound System - Csillagtalan, mert az nem annyira popzenék, ezek inkább valamennyire egy abszolút minőséget képviselnek.

Szerintem néhány évtized múlva visszatekintve azt fogjuk látni, hogy a XX. század legnagyobb tévedése az volt, hogy hagyomány és szabadság egymással ellentétes fogalmak, hogy a modernitás, a haladás mindig a nagyobb szabadság irányába történik. Nem érek most rá kifejteni, mert költözöm - Birminghambe, mert itt Wolverhamptonban meg lehet dögleni az unalomtól - de találtam egy remek idézetet:

"Azt hiszem, az ember számára a legtöbb szabadságot a házasság képes nyújtani, mert abban létre tudja hozni a saját kis királyságát az állam nagyobb királyságán belül... Valódi szabadság ez, mert valódi beteljesülést hozhat férfi, nő, és gyermek számára egyaránt. Tényleg túl akarunk haladni a házasság intézményén? Mert ha sikerül túlhaladnunk rajta, az azt fogja jelenteni, hogy sokkal inkább és sokkal közvetlenebbül az állam uralma alá kerülünk."

D.H. Lawrence: A "Lady Chatterly szeretője" kapcsán

Most ekezetek nelkul, mert melobol irok. John Derbyshirenek van egy erdekes irasa itt. Roviden: a kulonbozo embercsoportok kozotti kulonbsegek tagadasa egyreszt nem igaz, masreszt igen negativ hatasai vannak, harmadreszt meg minek eroltetni, hiszen a csoportkulonbsegek nem jelentenek automatikusan egyeni kulonbsegeket - ha egy olyan csoportba tartozol, amelynek tagjai valamiben atlagosan gyengebbek masoknak, abbol nem kovetkezik, hogy ez rad is igaz. Az kovetkezik csak belole, hogy ennek eselye nagyobb 50%-nal.  (Ekkora okorseget meg hogy irhattam le? Helyesen: ha minden mas tenyezo egyforma, akkor valamivel nagyobb az eselye.) Ha nem jott be, hat nem jott be, orulj neki es legyel buszke ra.

De nem is ez az erdekes a cikkben, hanem az a bajosan naiv, kicsit megmosolyogtato, regimodi szerenyseg, hogy mindannyuinkra igaz az, hogy nehany dologban jok vagyunk, nehany mas dologban elfogadhatoan teljesitunk es egeszen sok mindenben meg gyalazatosan rosszul. Felhozza peldanak, hogy keptelen megtanulni teniszezni, pedig a faterja nagyon jol nyomta, es a sajat szakmajaban is - matek-statisztika tanar - vagy fel tucat embert ismer, aki jobb nala. Akkor meg miert kellene folyton kiakadni azon, hogy egyik vagy masik embercsoport valamiben atlagosan gyengebb egy masiknal?

Azert megmosolyogtato ez a dolog, mert ez a fajta szerenyseg, korlataink, gyengeink vidam es oszinte elismerese, mintha teljesen hianyozna korunk kulturajabol, nem? Folyamatosan azt halljuk, hogy mi mindannyian egyenisegek vagyunk (Brian elete megvan?), mindannyian kulonlegesek vagyunk, es ha valamiben nem vagyunk jok, akkor az annyira termeszetellenes, hogy automatikusan valami vagy valaki mas tehet rola: vagy betegsegnek nevezzuk (nem buta a gyerek, csak diszlexias, nem neveletlen, hanem hiperaktiv, az alkoholista nem gyenge akaratu, hanem alkoholbeteg stb.), vagy pedig a tarsadalom aldozatanak tartjuk magunkat. Onkritika, onreflexio, realis onkep mintha elavult fogalmak lennenek.

Nem ez van a jarvanyos onbizalomhiany mogott is vajon ? Hogy tul sokat varunk magunktol, mert gyarilag kulonlegesnek kepzeljuk magunkat, aztan persze, hogy lezuhan az onbizalmunk, amikor kiderul, hogy nem igaz.

Most csak röviden, aztán pár napig nem leszek. Jobb klikk ide, letöltés. Ez egy MP3, tök legális, a szerzőktől. Hallgassátok meg, lehetőleg ne halkan, lehetőleg ne monitorhangszórón, hanem valami rendesen (vagy fejhallgatón, ráadva a kakaót), és nem is feltétlenül színjózanon :-) Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Én még embereket nem láttam úgy bulizni-ünnepelni-őrjöngeni-nemtudommicsinálni, mint erre. Majd leírom a részleteket később. 

Ezt a cikket az Indexen nagyon ajánlom azoknak is, akik egyébként nem szeretik az Indexet.

Gyakorlatilag ebből is az derül ki, hogy a létező legrosszabb kombináció az, amikor a politikai elit a nemzeti érdekek képviselesére alkalmatlan, miközben az állam megakadályozza azt, hogy az emberek maguk képviseljék az érdekeiket, maguk mérkőzzenek meg a piacon. (A cikkben: családi borlepárlók Európában egyedülálló tiltása) És az is kiderül belőle, hogy ez nem véletlenül van így, hanem egyértelműen a régi jó maffiák-hálózatok érdekében működik. (A cikkben: egy állami támogatásból épített magánlepárló-monopólium.)

Nézegetem az Interneten a Gay Pride kapcsán évről-évre megújuló iszapbirkózást, és rázom a fejem. Szomorúan. Olyan triviálisan egyszerű lenne kompromisszumos megoldást találni, hogy szinte szégyellem is leírni, mert nem akarom óvodásnak nézni az olvasót.

Tök nyilvánvaló, hogy a kompromisszumos megoldás valami olyasmi lenne, hogy kibérelni egy nagy kempinget, olyasmit, amiben az EFOTT szokott lenni, és ott tartani meg az össznépi seggrázást. Persze az ellen is sokan tiltakoznának, de azt viszont teljes joggal lehetne leszarni, mivel magánterület. Azonkívül a biztonsági őrök teljes joggal csapnák pofán azt, aki füstbombával jön. A közterület viszont sokkal neccesebb kérdés.

Részben azért szeretek jenki politikai elemzőket olvasgatni, mert időnként valami egészen fergeteges humorérzékkel reagálják le a dolgokat. Edwin Edwards, 2004-ben: "Bush elnök már csak akkor veszítheti el a választást, ha ágyban találják egy halott lánnyal vagy egy élő fiúval."


Mekkora duma :-)

Döbbenetes hülyeségek élnek a köztudatban arról, hogy mit jelent az a szó, hogy "konzervatív", és mit jelent az a szó, hogy "hagyomány". Roger Scruton megfigyelése mentén - aki szerint mindenki konzervatív abban a szakmában, amihez ért - szeretném most a "legmodernebb" szakmán keresztül bemutatni, hogy ez a szó valójában mit jelent - hogy nem a modernitás és a haladás mint olyan ellenzését, hanem pusztán annak egy aspektusának, egy módszerének ellenzését. Olyan elveket fogok most bemutatni, amelyek a legtöbb programozó számára - igazából a legtöbb műszaki ember számára - természetesenek számítanak, hozzátéve, hogy valójában ezek konzervatív elvek, csak most egy kicsit máshogy fogalmazzuk meg őket.

Azt, amit neokonzervativizmusnak hívok, a következőképpen definiálnám: annak felismerése, hogy a klasszikus liberalizmus egyes eszközei nagyon is jól felhasználhatóak mérsékelten konzervatív célok elérésére. És ezt most egy példán keresztül szeretném illusztrálni: homoszexuális házasság.

Először is, induljunk ki abból, hogy ez a kérdés erős érzelmi reakciókat szokott kiváltani, mind pro, mind kontra. Pontosan ezzel van a baj. Egy társadalomban élünk, ugyannak az államnak vagyunk a polgárai, valahogy meg kell tanulunk együtt élni és kibírni egymást. Ki kell hát valahogy alakítani egy élhető egyensúlyt. Ezt az egyensúlyt ebben az esetben a következőképpen definiálnám: a tolerancia ára a diszkréció.

Julien Benda 1927-ben jelentette meg Az írástudók árulása c. írását (La Trahison des Clercs), aminek a címe mára szállóigévé vált. Sajnos az eredeti cikk nem lelhető fel az Interneten, de van itt egy kiváló kommentárja.

Nem, nem Sarkozy, bár ő jó arc. Alain De Benoist és a GRECE. Érdekes gondolatai vannak, például egy kiáltványféleség itt. Megjegyzem, jóformán semmiben sem értek egyet vele, pl. a Gemeinschaft-Gesellschaft-kérdésben pontosan ellentétes a véleménye az enyémmel, de alapvetően azért érdekes, hogy van ilyen is, mert igényesen csinálja.

Szinte lehetetlen Magyarországon jobboldali öndefiníciójú fiatalemberekkel úgy beszélgetni, hogy hamar szóba ne hoznák a "korunkra jellemző parttalan materializmust" és annak embertelen mivoltát. Hosszas lelkizés kell ahhoz, hogy kiderüljön: alapvetően nem a filozófiai  értelemben materializmusra, hanem inkább az anyagiasságra, "pénzhajhászásra" gondolnak, és annak is csak bizonyos, penetráns aspektusaira - konkrétan, a terepjárós sajtfejűekre és a profitorientált médiából kultúra helyett ömlő rágógumira. Gondolkozzunk el ezen egy kicsit!

Rossz dolog-e valójában a pénz, a profit és feltétlenül szükséges-e, hogy a profitorientáltság efféle kellemetlen torzulásokhoz vezessen?

Élt a XIX. században egy kiváló német szociológus, Ferdinand Tönnies. Kevés szó esik róla manapság, mert általában csak Weber előfutárának tartják, holott míg Weber ideáltípusai szerintem kissé zavarosak - és valahol gyanús az, hogy a frankfurti iskola filozófusai olyan szépen, kényelmesen össze tudták gyúrni azokat a marxizmussal - Tönnies elmélete, az ún. normáltípusok talán az egyik legfontosabb gondolat, ami az utolsó 200 évben megjelent: remekül levezethető belőlük, hogy miről is szól a nyugati civilizáció és azt is, hogy milyen veszélyek leselkednek rá.

"Ha mindig is abban hittél, hogy mindenkire ugyanazok a szabályok érvényesek és ugyanolyan mérce alapján kell mindenkit megítélni, akkor 60 éve radikálisnak számítottál, 30 éve liberálisnak, ma pedig rasszistának." - Thomas Sowell


Külön pikánssá teszi a gondolatot, hogy mint a mellékelt ábra mutatja, Sowell nem az a tipikus szőke, szegletes állú árja díszhuszár - akkor meg miért is mond ilyeneket? Alapvetően azért, mert egy mélyen tisztességes ember, aki fontosabbnak tartja az igazságot a kicsinyes csoportérdekeknél - és ilyenből, úgy tűnik, egy ideje hiányt szenvedünk, legalábbis az úgynevezett értelmiségiek körében.

Mert ha Magyarországon politikáról, ill. egyáltalán, társadalmi kérdésekről beszélsz, a homlokodra kell basznod egy címkét, különben mások teszik meg veled - és az a rosszabb.

Konzervatív címkét a jelen körülmények között nem mernék bevállalni, mert ezt általában úgy szokás értelmezni, hogy a Pilhál György-félék rendjébe tartozol, azaz neked is negatív lett az IQ-teszted. Ekkora hendikeppel pedig nem érdemes blogot indítani.