
Talán hallottatok róla, hogy itt Angliában nemrég elkaptak pár komát - többnyire arab és indiai muszlim orvosokat, ráadásul kimondottan tehetséges figurákat - akik fel akartak robbantani ezt-azt. Az egyik madár azt nyilatkozta, hogy alapvetően azért jött rá a durranthatnék, mert ő iraki szunnita, és ő úgy érzi, hogy a jenkik és tommyk az ő rokonait elnyomó iraki siítákat támogatják.
Kérdésem: nagyon vad feltételezés az, hogy ha elérné a célját - csapatkivonás - a következő bombát a siíta mecsetbe vagy piacra tenné? Egyrészt ami az ellenségem szövetségesével szemben megengedhető, az nyilván az ellenségemmel szemben is. Ez a feltevés sok bizonyítást nem igényel. Másrészt nem is kell feltételezésekre hagyatkoznunk, hiszen éppen elégszer megtörtént ez már Irakban az elmúlt években.
Szó se róla, elképzelhető, hogy fel kell adni az egészet a picsába, kivonulni, és hagyni, hogy a sok majom[1] halomra ölje egymást. Nem lenne a nyugati civilizáció szellemiségéhez méltó megoldás, de tulajdonképpen nem lehet azt örökké csinálni, hogy a saját fiainkat áldozzuk fel mások hülyesége miatt.
Nem ez a kérdés itt. Nem az a kérdés, hogy mit kellene tenni. Arról lehet vitatkozni.
Egyetlen, színtisztán morális kérdést szeretnék feltenni: lehet-e ilyen embereket szabadságharcosnak nevezni? Vagy pedig maradjunk a konzervatív definíciónál, miszerint elvetemült bűnözőkről van szó? Még egyszer, siíta mecset meg piac. Még egyszer, nem feltételezés, megtörtént. Sokszor.
[1] Érzékeny olvasók kedvéért: természetese nem az arabokat en bloc tartom majomnak, hanem azon részhalmazukat, akik vallásuk kedvéért ölni ill. halni hajlandók, holott nyugodtan élhetnének egy vallásilag szabad államban. Igazából ez a megfogalmazás itt leginkább a majmok számára sértő. Bocs, Csita!
Az utolsó 100 komment: