Azt, amit neokonzervativizmusnak hívok, a következőképpen definiálnám: annak felismerése, hogy a klasszikus liberalizmus egyes eszközei nagyon is jól felhasználhatóak mérsékelten konzervatív célok elérésére. És ezt most egy példán keresztül szeretném illusztrálni: homoszexuális házasság.

Először is, induljunk ki abból, hogy ez a kérdés erős érzelmi reakciókat szokott kiváltani, mind pro, mind kontra. Pontosan ezzel van a baj. Egy társadalomban élünk, ugyannak az államnak vagyunk a polgárai, valahogy meg kell tanulunk együtt élni és kibírni egymást. Ki kell hát valahogy alakítani egy élhető egyensúlyt. Ezt az egyensúlyt ebben az esetben a következőképpen definiálnám: a tolerancia ára a diszkréció.

Tolerancia és diszkréció

A társadalmi béke érdekében egyfelől szükség van toleranciára, tehát arra, hogy a társadalom kb. 5% a számunkra természetellenes, de számukra természetes hajlamuk szerint való élésben ne legyen akadályoztatva. Másfelől viszont nekik fel kell ismerniük, hogy a többség jelentős részét ez a dolog taszítja. Fel kell hagyniuk az átnevelési próbálkozásokkal, az erőszakos tolerancia-tréningeléssel, főképpen pedig azzal a rejtett, de észrevehető propagandával, hogy homokosnak lenni alapvetően menő dolog. Igen, létezik egy ilyen propaganda, hogy a homokosoknak jobb a szépérzékük meg empatikusabbak meg minden - nekem viszont az a véleményem, hogy a tipikus homokos fodrász meg grafikus valóban érzékenyebb bizonyos hangulatokra és a szépség bizonyos formáira, de ez egy viszonylag szűk skálán mozog - arra a típusú szépségre, amit a baloldalt látható kép képvisel, érzékenyebbek, de a jobboldalt láthatóéra szerintem nem. 

De azt hiszem, eltértem a tárgytól, mert nem az a lényeg, hogy ez a propaganda mennyiben igaz, meg nem esztétizálni akarok itten (majd máskor :-) ), hanem az a lényeg, hogy az a propaganda, ami a homokosokat egy jobb ízlésű, érzékenyebb, kifinomultabb, nemesebb embertípusnak állítja be, számunkra taszító. Lehet, hogy tökre nincs igazunk, de akkor is taszító, és a társadalmi együttélésnek nem az a módja, hogy a kisebbség nekiáll izomból átnevelni a többséget, hanem a kölcsönös engedmények - azaz, mint fentebb írtam, toleranciáért cserébe diszkréció. A tolerancia pedig már megvalósult, a diszkréció még nem, sőt, egyre inkább elfele haladunk tőle.

Azonkívül -  ez az ő érdekük is. Minden akció reakciót szül, és minden erőszakos toleranciatréning a kuruc.info rajongótáborának a számát gyarapítja. Ezt fontos észrevenni. Mi azt szeretnénk, hogy rend legyen, azaz a társadalom különféle csoportjai, kölcsönös engedmények révén, képesek legyenek egy közösségben, egymással békében élni. A tipikus kurucinfó-olvasó azt szeretné, hogy a homokosok dögöljenek meg, takarodjanak San Franciscoba, vagy legalább jól összeverni őket az A Capella előtt. Minél nagyobb arca van a homokosoknak és a velük szövetséges balliberálisoknak, minél erőszakosabban nyomulnak, annál jobban ellehetetlenül ezen normális álláspont, annál inkább egyik vagy másik véglet fele fognak sodródni az emberek. Végül a társadalom egymással ellenséges szubkultúrákra szakad - és ezt szeretnénk megelőzni. Ráadásul, ha megtörténik a szétszakadás, nem ők lesznek többen és nem ők lesznek erősebbek. Ugyanis a civilizációt mi képviseljük, és ha a civilizáció ereje csökken, akkor az van, hogy bizony a civilizálatlan ember sokkal inkább jellemzően a tipikus kurucinfós, mint a tipikus toleranciatréner. Ezt nem veszik észre, hogy az emberek elég jelentős része látens bőrfejű és ha addig hergelik őket, amíg a civilizáció védőhálója és a társadalmi kohézió szétszakad, rá fognak baszni. Csúnyán. Azaz minél inkább igyekeznek csatákat nyerni, annál csúnyábban fognak háborút veszíteni a végén. Tömegesen termelik ki saját ellenségeiket - nem csak a homokosok, hanem a balliberálisok úgy általában. Ezért kell elásniuk a csatabárdot - ezért kell kiegyezés, civilizáció, rend, alku: toleranciáért cserébe diszkréció. Most. Amíg nem késő...

A cél

Hogy meghágjuk végre a konkrétumok mezejét, mérsékelten konzervatív megoldásnak azt tartom, hogy pl. nem kell megakadályozni, hogy egy független kisegyház összeadhasson homokos párokat és az sem baj, ha ez jogi érvénnyel bír egy válóper, örökösödési per stb. esetén. Ez belefér. Ez az alku egyik fele, a tolerancia. Amit viszont mindenképpen szeretnék, hogy megvalósuljon a másik fele, a diszkréció is: tűnjön el végre a közbeszédből, a médiából a buzista propaganda.

Hogyan lehet ezt elérni? Először is, hadd soroljak fel néhány kiindulási pontot - ezek vitathatóak, mint minden, de jelen írásban abból indulok ki, hogy ezeket adottnak és igaznak veszem. Valahonnan el kell indulni - most nekem ez a kályha.

Az öt alapelv (avagy egy lehetséges kiáltvány magja)

1. Amikor nem befolyásolja az embereket mesterséges propaganda, a többség alapvetően mérsékelten konzervatív természetű: 25-35 éves kor fölött alapvetően a családja, munkája, az otthona és közvetlen környezete körül forog a legtöbb ember élete és alapvetően távolságtartó mindennel szemben, ami ennek a világnak a kényelmes, otthonos szabályaival ellentétes.

2. Az értelmiségiek jellemzően ideológus természetűek. Nyugaton ez majdnem mindig balliberális ideológust jelent, Magyarországon gyakran jelent nemzeti radikálist is, de ezt a részt most hagyjuk. Nem magyarázom most meg, de szinte törvényszerű, a rendszer jellegéből, működéséből fakad, hogy az értelmiségi jellemzően ideológus, mert gyakorlatilag a sikerét és hírnevét az határozza meg, hogy mennyire tud "a pain in the ass" lenni. (Ezt most nem fordítjuk le... :-) )

3. Az állam jellemzően az értelmiségiek befolyása alatt áll, nem a közhangulaté alatt. Ennek két fő oka van. Az egyik az, hogy a kétpártrendszerű demokrácia nem jelenti a népakarat közvetlen érvényesülését, hanem két (esetleg három-négy) "csomag" közti választást jelent. A csomagot pedig többnyire értelmiségiek állítják össze. A másik pedig, az értelmiségiek nagyon jelentős befolyást gyakorolnak a sajtóra: logikus és természetes, hogy a szavak munkásai a szavak művészeire-mestereire figyelnek. A sajtó pedig nagyon jelentős befolyást gyakorol a politikusokra, azonkívül - ez talán még fontosabb - az államgépezetre, a minisztériumi hivatalnokoktól az iskolaigazgatókig. Roppantul sajtóérzékenyek.

4. Ebből következően az állam - nem feltétlenül a kormány, hanem az államgépezet egésze mindig ideológus természetű (jó, persze, csak "mérsékelten radikális", van benne egy tehetetlenségi erő, ami tompít, nyilván), azaz vagy bal/lib, vagy (ritkán, kisebb mértékben) nemzeti radikális erők munkálnak benne. Amikor egy darabig más irányba megy, utána úgyis visszacsinálódik. Gyakorlatilag képtelenség, hogy konzervatív gondolat az államra huzamosabban hatást gyakoroljon. Nézzétek meg Reagen vagy Thatcher konzervatív reformjait - mi maradt meg belőle?

5. Ezért egyetlen módja van a konzervatív gondolat huzamosabb érvényesülésének: az állami befolyás csökkentése, ami teret az emberek, a nép természetesen, eredendően konzervatív hajlamainak kibontakozására. Itt van tehát a kapcsolat a klasszikus liberalizmussal. Hangsúlyozom: az állam visszaszorítása NEM jelent káoszt és anarchiát, mert természetesen a rend fenntartása az állam feladata és ezt szigorúan, igazságosan határozottan kell végeznie. Nem, az állam visszaszorítása alatt inkább azt értem, hogy az állam a rend fenntartásán túl ne nagyon csináljon semmi mást, ha lehet.

A megvalósítás 

A következő tehát az ötlet. Nagyon sok ember számára az esküvő néha szó szerinti, néha pedig átvitt értelemben: szentség. És azt hiszem, hogy ez nagyon jó dolog, szerintem ez a normális, hihetetlenül fontos, mind az egyén, mint a társadalom számára, hogy legyenek az életünkben igazi ünnepek.

Ugyanakkor az államra ennek egy nagyon pici jogi szelete tartozik csak: a vagyonközösség. Ketté lehet tehát választani a dolgot - létezhet vagyonközösségi szerződés esküvő nélkül. (Fordítva már nem vagyok biztos benne, lehet, hogy igen, lehet, hogy nem - ez vitatható.) Legyen tehát az, hogy vagyonközösségi szerződést bármilyen beszámítható felnőtt ember köthet, partnerének nemétől függetlenül és legyen az, hogy gyakorlatilag bármilyen szervezet, legyen az egyház, civil szervezet, vagy akár vállalkozás, vállalhatja vagyonközösségi szerződés lebonyolítását, ha ennek technikai feltételeinek eleget tud tenni. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy a szerződést kötő felek beregisztrálnak egy weboldalon, állam bá' lecsekkolja a dolgokat (beszámíthatóság, bigámia stb.) és megküldi a papírokat. Tehát hogy vagyonközösségi szerződés megkötése akár mindenféle közvetítő (anyakönyvvezető) nélkül is megtörténhet.

Eddig a pontig van valakinek kifogása?  Kedves hívők, szentség egy vagyonközösségi szerződés? Nem. Kedves homokosok, akartok vagyonközösségi szerződést? Igen. Kuss van  tehát mindenfelől? Remek, akkor folytatom.

A létrejövő helyzet

Namost. Ezáltal, hogy a dolog jogi, szerződéses részét, ami az államra tartozik, ily módon kivontuk az esküvő definíciójából, ezzel azt érjük el, hogy maga az esküvő, mint egyrészt személyes, ünnepélyes kölcsönös ígéret és a szeretet és bizalom kinyilvánítása, másrészt pedig mint a hívők számára szentség, az az egész nemes és nagyszerű dolog, mint szertartás és ünnep és minden egyéb, amit az ember életében ez jelent, ez teljesen ki lett vonva az állam befolyása alól, és a privát, egyházi és civil szférába utalva. Mi következik hát ebből?

A hívő ember számára csak a katolikus vagy református esküvő szentség, az pedig egészen biztos, hogy a katolikus egyház - legalábbis a jelenlegi pápa alatt - nem fog homokosokat összeadni. Tehát a hívő ez irányban megnyugodhat. Az is biztos,  hogy ebben a helyzetben az állam nem kényszerítheti soha az egyházakat a tolerancia nevében hitükkel ellentétes esküvők celebrálására. A weboldalon beregisztrált vagyonközösségi szerződés a hívő számára nem szentség, sem oka, sem joga sincs ellene tiltakozni. Ha ezek után a homokos pár lagzit, bulit tart, valamilyen rendezvényszervező cég közreműködésével - magánügy, ebbe sem szólhatnak bele. Ha egy független kisegyház úgy dönt, hogy egyházi esküvőt celebrál homokosoknak, nos, ez már lehet a katolikus hívőnek necces. Mondhatja a hívő, hogy ez eretnekség, lehet róla meggyőződve, hogy ez nem a mennyben köttetett és el fognak kárhozni mind egy szálig, de sem oka, sem joga nincs megakadályozni, hogy az a másik egyház mit csináljon, mert azért a vallásszabadság eszméjében remélhetőleg egyetértünk. (Egyébként Erdély jó száz évvel megelőzte a vallászabadság létrehozásában a Nyugatot, büszkék lehetünk rá.)

Tehát egy ilyen megoldással jóllakik a kecske is, megmarad a káposzta is, létrejöhet egyfajta kiegyezés.

Az igazi eredmény

Ennél többről is van szó. Ez még idáig csak egy klasszikus liberális megoldás. Hogyan szolgálhat ez konzervatív célokat?

1. Egyrészt talán csökken a médiában, a közbeszédben lévő buzista propaganda, mert kevesebb ok van rá, mert megkapták, amit akartak.

2. Még ha nem is  csökken, akkor is ez a propaganda kevesebb befolyást gyakorol az államra, mert az államnak többé nincs szava a kérdésben, felesleges tehát baszkurálni.

3. Ha az állam szerepe csökken, akkor véleményem szerint az emberek többségének természetes konzervatív hajlama kibontakozik, tehát a közhangulat egyre jobban elfordul attól, hogy homokosnak lenni menő dolog.

Így használható fel egy klasszikus liberális ötlet mérsékelten konzervatív célok érdekében.

Nem akarom most ugyanilyen részletesen végigvenni, de ha nem akarod, hogy a gyerekedet az iskolában buzista propaganda és erőszakos toleranciatréning érje, akkor a legjobb, amit tehetsz, ha amellett kardoskodsz, hogy ne legyen egyáltalán állami iskola, hanem csak magán, és persze ennek megfelelően - mivel a közkiadások alacsonyabbak - olyan alacsony adó, hogy maradjon is pénzed kifizetni azt. (Mert ne higyjük egy percig se azt, hogy az a 40% vagy mennyi az adó, amennyit SZJA-ban befizetünk - szépen vegyük hozzá a TB-t, az ÁFÁ-t, a fogyasztási és jövedéki adókat és egész durva számok fognak kijönni. Ha ezt mind összeadod, tulajdonképpen tök gazdag lehetnél, ha nem fejne az állam folyton :-) ) És ez több, mint önvédelem: mert egészen valószínű, hogy ha csak magániskolák vannak, akkor az emberek többsége olyan magániskolát választ, ahol nincs toleranciatréning. Tehát ezáltal a következő nemzedék gondolkodásmódja konzervatívabb irányba fordulna. Még anélkül is, hogy kimondottan erre nevelnék őket, mert, mint írtam, abból indulok ki, hogy agymosás hiányában az emberek gondolkodásmódja természetes módon konzervatív természetű.

(Egyébként is, ma is, azok a nem hívő, de tehetős emberek, akik jót akarnak a gyereküknek, gyakran egyházi gimnáziumot választanak, mert sokkal színvonalasabb az oktatás. Az itt vázolt rendszerben ezt sokkal többen tehetnék meg - ha ezt a cikket otthoni vagy munkahelyi internetkapcsolatról olvasod, akkor eléggé valószínű, hogy te is megtehetnéd.)

Ettől "neo" az a kon, szerintem, összefoglalom: a társadalom természetes önmozgása konzervatív természetű, ezt az értelmiségieknek az államra gyakorolt hatása akadályozza, tehát pusztán az állami befolyás csökkentésével ez az önmozgás jobban kibontakozhat.