Nézegetem az Interneten a Gay Pride kapcsán évről-évre megújuló iszapbirkózást, és rázom a fejem. Szomorúan. Olyan triviálisan egyszerű lenne kompromisszumos megoldást találni, hogy szinte szégyellem is leírni, mert nem akarom óvodásnak nézni az olvasót.

Tök nyilvánvaló, hogy a kompromisszumos megoldás valami olyasmi lenne, hogy kibérelni egy nagy kempinget, olyasmit, amiben az EFOTT szokott lenni, és ott tartani meg az össznépi seggrázást. Persze az ellen is sokan tiltakoznának, de azt viszont teljes joggal lehetne leszarni, mivel magánterület. Azonkívül a biztonsági őrök teljes joggal csapnák pofán azt, aki füstbombával jön. A közterület viszont sokkal neccesebb kérdés.

Illetve, emellett, ha az önmegmutatás- és elfogadtatás is a cél, tartani egy szolid, tüntetésre, megemlékezésre hasonlító felvonulást? Úgy értem, nem arról szólna ez a dolog, hogy azt akarják, hogy elfogadjuk őket? Akkor nem arra kéne-e gyúrniuk, hogy megmutassák, hogy pont olyan emberek, mint mi, tehát képesek normális ruhában, fegyelmezetten demonstrálni, ahogy majdnem minden más civil vagy politikai szervezet ill. közösség? Nem akarok én most itt nagyon puritán mert, nem szokásom, de hát azért alapvetően az emberi elme úgy működik, hogy mintázatok alapján ismerjük fel a dolgokat. (Pattern recognition.) Hápog, totyog, úszik - nini, kacsa! Lehet persze az ember a megszokottól egészen eltérő mintázatok alapján felismert egyedekkel szemben is jóindulatú, de mi a lófaszér' nem lehet legalább megkönnyíteni nekünk a dolgot?

Szítani a feszkót

Az zavar a dologban, hogy a kompromisszumos megoldás fel sem merül a szervezőkben. Úgy értem, ha én valami olyasmit akarnék csinálni, ami egy csomó embernek nem tetszik, akkor leülnék velük megbeszélni a dolgot, és kitalálnék valami olyan megoldást, ami mindkét fél számára elviselhető. Persze, nyilvánvaló, hogy mondjuk a Jobbiknak a fent vázolt kompromisszumos megoldás se tetszene, de hát jól kell megválogatni, hogy kivel tárgyal az ember - vannak mások, akikkel ki lehet egyezni.

Ez annyira egyértelmű és annyira adja magát, hogy mivel nem feltételezem, hogy a szervezők komplett idióták, ezért csak arra tudok gondolni, hogy az egész provokativitása szándékos: az az üzenete, hogy tudják, hogy nem tetszik, de leszarják. Valahol van egyfajta kihívó, agresszív jelleg a dologban, nem? Afféle „azért tesszük meg, mert megtehetjük” típusú üzenet.

Divide, oszt' jó lesz

Mire jó ez? Publicity stuntra, arra. A „sztárok” is régóta tudják, hogy nincs olyan, hogy negatív hírnév, hogy az a lényeg, hogy beszéljenek az emberről, szervezetről, mozgalomról, akármiről, mindegy, hogy mit. Hát, ezt sikerült elérniük. Ha az a cél, hogy végső soron mindenkit egyértelmű állásfoglalásra kényszeríteni az egész dologról, vagy nagyon pro, vagy nagyon kontra, akkor azt, azt hiszem, sikerült elérniük.

És ez érthető, mert egy politikai párhuzammal élve, ha egy politikus vagyok, és 10% mellettem áll, 90% meg szívből utál, akkor mindig bent leszek a Parlamentben, míg ha 100% langyosan közömbös irántam, akkor azzal kitörölhetem a fenekem. Hatékony dolog megosztani a célközönséget, ezt a rómaiak óta tudjuk.

Az a bajom viszont vele, hogy egy szervezetnek, csoportnak ugyan hatékony dolog megosztónak lennie, de a közjó szempontjából mégsem ez a frankó, mert az lenne a cél, hogy egy társadalom különféle rétegei meg csoportjai legyünk, ne egymással ellenséges szubkultúrák.

A közvélemény megosztása egyértelműen erodálja a társadalmi kohéziót, azaz a civilizációt. És ez senkinek sem jó, hosszú távon nekik sem. Mert mi a garancia arra, hogy ha a társadalmi kohézió egyszer csak teljesen szétszakad, akkor ők lesznek többen és nem azok az erőszakos marhák, akik tegnap tojással és füstbombával (meg persze az obligát zsidózással) készültek a nagy napra? És mondjuk akkor majd nem kézigránáttal fognak? Nem a társadalmi kohézió védi meg őket a gyűlölködőktől? Nem azért vannak olyan törvények, amik egyként védenek mindenkit, mert  alapvetően egy "klub" tagjainak tekintjük egymást? És ha elkezdjük nem egy klubnak tekinteni, amiből kifolyólag a joguralom erodálódik, és egyszer csak kiderül, hogy ezrek vagy tízezrek szeretnék ezt a kérdést bézbólütővel kezelni, akkor mi lesz? Miért olyan kurvára biztosak abban, hogy ha kihívják a hóra a közvéleményt, akkor nem lesznek egy csomóan, akik erre a kihívásra örömmel és erőszakosan megfelelnek?

Szerintem túlságosan utópista elképzeléseik vannak arról, hogy mennyit változtak az emberek a XX. század során.