HTML

Utolsó kommentek

Borban az igazság

2007.07.08. 22:04 ___________________________ (törölt)

Ezt a cikket az Indexen nagyon ajánlom azoknak is, akik egyébként nem szeretik az Indexet.

Gyakorlatilag ebből is az derül ki, hogy a létező legrosszabb kombináció az, amikor a politikai elit a nemzeti érdekek képviselesére alkalmatlan, miközben az állam megakadályozza azt, hogy az emberek maguk képviseljék az érdekeiket, maguk mérkőzzenek meg a piacon. (A cikkben: családi borlepárlók Európában egyedülálló tiltása) És az is kiderül belőle, hogy ez nem véletlenül van így, hanem egyértelműen a régi jó maffiák-hálózatok érdekében működik. (A cikkben: egy állami támogatásból épített magánlepárló-monopólium.)

Az igazság az, hogy nem is lepődök meg rajta, amikor egyes embereknél a sokadik ilyen után elszakad a cérna és férgekről meg hazaárulókról kezdenek beszélni. Nem így kell csinálni persze, hanem úgy, ahogy a fent belinkelt cikkben van, de ha valaki nem ilyen elemzős, hanem inkább szenvedélyesebb típus, hát - valahogy egyre kevésbé tudom elítélni. És ez egy fura változás, mert három éve még úgy voltam vele, hogy mindegy, hogy mi van, de inkább a kiszámítható, okos korruptak, mint a forrófejű demagógok.  Igen, de az a baj, hogy előbbiek annyira kibaszott sok kárt tudnak okozni, hogy lassan én is oda kezdek sodródni, hogy ez olyan fokon elfogadhatatlan, hogy inkább bármi más. Populista leszek én is, gyerekek, ha ez így megy tovább, pár év múlva kapucniban-bakancsban fogok "takaroggy!"-ra végződő mondatokat kiabálni. Na jó, azt azért nem :-) de lassan egyre kevesebb tere marad a józanságnak és a dolgok megbeszélésének, úgy érzem. Mert nincs kivel, mert nem hülyeség, hanem alantas szándék van a dolgok mögött - nekem ez jön le a cikkből.

Egyszer az lesz ebből, hogy olyanfélékből mint én, aki liberálisként nőttünk fel, aztán fokozatosan rájöttünk, hogyan basznak át minket, de továbbra is azt a nyelvet beszéljük, amin ma értenek az emberek, összeállunk húszan, kerítünk valami pénzes jenki támogatót, és csinálunk egy hetilapot. És az fájni fog, éppen azért, mert nem lesz szélsőséges, nem lesznek benne se holdkóros eredetelméletek, se puritán erkölcsprédikációk. Ehelyett arról fog szólni, hogyan basznak át minket, hogyan hazudnak nekünk és hogyan rabolnak ki minket.

Na, ez nem holnap lesz, de egyszer lesz ilyen. Mert egyre inkább kezd azoknak is elege lenni, akik amúgy nem kimondottan turbómagyarok.

UPDATE
Tudom, nem kell mondani - romlik a stílusom. Most az van, hogy ez a sztori kiakasztott, mert ez már a századik ilyen, és halálosan meguntam. Meg talán egy-két hete amúgy is kissé ingerült vagyok. Most lenyugszom, egy pár napig nem lesz blog, és aztán vissza a kerékvágásba. A következő téma valszeg a The Bell Curve lesz.

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://neokon.blog.hu/api/trackback/id/tr96114239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

max_headroom 2007.07.09. 03:22:13

Olvastam, de valamit hiányolok a cikkből. A monopólium tulajdonosának a nevét. Ha tényleg "mindenki tudta, hogy a dolog mögött magas magánérdekek vannak", akkor miért nem lehet leírni azt is, hogy ez a manipuláció kinek a magánérdekét szolgálja? Ki az, akinek a lepárlójára vissza nem térítendő milliárdokat adott az állam? És ugyan milyen alapon? Nem lenne közérdek ezt megtudni? Egy nevet szeretnék.
Vagy esetleg fél leírni a tisztelt újságíró?

"... három éve még úgy voltam vele, hogy mindegy, hogy mi van, de inkább a kiszámítható, okos korruptak, mint a forrófejű demagógok."

Ezek nem okosak, hanem elvetemült tolvajok, akik a rendszerváltozás után, amikor látták, hogy megúsztak mindent, vérszemet kaptak.

"... nem hülyeség, hanem alantas szándék van a dolgok mögött..."

Pontosan így van. A gátlástalan harácsolás, a lenyúlás érdekében mindenen, mindenkin átgázolás.

"... olyanfélékből mint én, aki liberálisként nőttünk fel, aztán fokozatosan rájöttünk, hogyan basznak át minket, de továbbra is azt a nyelvet beszéljük, amin ma értenek az emberek, összeállunk húszan, kerítünk valami pénzes jenki támogatót, és csinálunk egy hetilapot."

Ebben számíthatsz rám. Komolyan.

ohenry 2007.07.09. 04:26:46

Hagy találgassak. Nem Baja! környékén kell keresgélni azt a bizonyos lepárlót

max_headroom 2007.07.09. 08:43:20

Ne találgass, mondd ki, ha tudod.

ohenry 2007.07.09. 10:35:32

O ez a Bulgár Gy. technika addig nem nyeljük le a kaját amíg valaki jól meg nem rágja (ki nem mondja) helyettünk?

max_headroom 2007.07.09. 12:17:46

Bocs, de nem értem, mit akarsz ezzel mondani.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2007.07.09. 14:21:37

Ok - csináljunk lapot. De ne csodálkozz ha majd nem tudod terjeszteni. Valamiért nem kötnek veled szerződést, vagy szabotálják stb. Ez az általad említett "hazaáruló féregség" a média piacon és a kulturális életben a legszembetűnőbb. "Egyszer az lesz ebből, hogy olyanfélékből mint én..." Nagyjából egy cipőben járunk. Vagyis nem egészen. Én is ebben a közegben szocializálódtam, ismerem belülről az egészet, de mindig tudtam "honnan fúj a szél". És ezért sajnos nagyon is borúlátó vagyok. Az agymosás már-már orwelli szinten megy ebben az országban. Én nem csodálkozom pl. a vakbottyán.info megjelenésén, és a kapucnisok indulatain sem. Félek, ez még csak az előjáték, és sokkal jobban be fog ez az egész durvulni. 查

max_headroom 2007.07.09. 22:16:49

gloire 2007.07.09. 14:21:37:
"Valamiért nem kötnek veled szerződést, vagy szabotálják stb. Ez az általad említett "hazaáruló féregség" a média piacon és a kulturális életben a legszembetűnőbb."

Van benne tapasztalatom, nem is kevés, tudom, hogyan működik a dolog. Meg lehet oldani, ha nagyon akarja az ember, és a szükséges források is rendelkezésre állnak.

"Az agymosás már-már orwelli szinten megy ebben az országban."

Nemcsak ott.

"... ez még csak az előjáték, és sokkal jobban be fog ez az egész durvulni."

Nekem is van egy olyan érzésem, hogy ennél lehet még rosszabb.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.10. 22:15:42

Pénz kérdése - mármint a lapcsinálás. Egy-két cikket én is elkövetnék...

Ami pedig a szőlőügyet illeti: egy közeli rokonom egyetemen tanítja az ezzel kapcsolatos ismereteket. Engem is ő vett rá a szőlőlugasra, és mára én vagyok az ország egyik legkisebb bortermelője (tavaly teljes 23 liter volt, de fog ez még fejlődni, a telepítés még fiatal és növekszik). Ebben a mérteben a lepárlóügy megoldása: leszarom a hatóságot. Megfőzöm azt a fél-egy liter törkölyt, és bekaphatják. Persze ez nagyban nem megy, mert lebuknának szegény szőlősgazdák - bezzeg a "szőlősgizdák", akik igazi szocialista bort csinálnak (ami sose látott tőkét), máig ellehetnek, mint a befőtt...

Shenpen, a korruptak nem okosok. Egyszerűen simlisek. Nem úgy működik ez, hogy "képességei révén pozícióba jutott aztán ott korrupt lett, mert az egész ország ilyen". Általában már eleve gazemberséggel szerezte a helyet is, ahol korrumpálható - vagy valamilyen kiváltáság révén.

___________________________ (törölt) 2007.07.11. 19:51:57

Egyébként konkrétan tényleg ez szokott a megoldás lenni, hogy az ember letojja, hogy mit mondanak, és megcsinálja a dolgait, viszont néha eléggé nem várt falakba lehet ütközni. Haveroméknak van egy állattenyésztési ötletük - de a hortobágyi nemzeti park környékén élnek, ahol nem szabad. Hogy ez most jó törvény-e vagy sem, azt nem tudom, mert kegyetlenül nem értek hozzá, de puszta sacc alapján én inkább úgy állnék hozzá, hogy kell egy marék állategészségügyi előírás, és ha az megvan, akkor mehet. Tényleg nem értek hozzá, de nekem valahogy logikusabb azt mondani meg, hogy mit hogyan lehet, milyen feltételek mellett, mint hogy nem lehet, azt kész. Na de a lényeg az, hogy ezt természetesen mindenki boldogan letojja a környéken - kivéve az, aki az EU-tól szeretne támogatást kapni. Namost persze a gazdák 99%-azt se tudja, hogy mi az, tehát ez nem zavarja őket, a haveromék viszont kimondottan profi dologban gondolkoznak, nem is közönséges állatokban, és a feleség állatorvos, a srác meg programozó, és az egész izét megszámítógépesítené, meg minden. Szóval egy kimondottan igényes dolgot akarnak csinálni, ehhez pénz kell, azt leginkább az EU-tól lehet kapni, és itt szívták meg. De mi következik ebből? Az, hogy az államnak még ha 100% jóindulatú lenne, se tűnne föl, hogy ez a törvény egy komoly akadály, pont mivel a gazdák abszolút nem foglalkoznak vele. Tehát nem egy látványos akadály, nincs semmi, ami felhívná a közfigyelmet - éppen csak annyi történik, hogy azon a környéken egyszerűen csak semmiféle haladás-fejlődés nem történik állattenyésztésileg, maradnak a sufnimalacok, és annyi. Tehát azt akarom csak ebből kihozni, hogy ebből a játékból az jön ki, hogy eldöcögnek valahogy a dolgaink, csak semmi sem jól, és nem értjük, hogy miért. Tipikusan az az eset, amikor a rosszabb jobb lenne - mert ráterelődne a közfigyelem.

Egyébként számomra 90%-ban ez a Kádár-rendszer igazi öröksége. Hogy az állam igyekszik megnehezíteni az életünket, mi ügyesen megtaláljuk a kiskapukat, az egész működik valahogy, de nem jól, és valahogy nem feltűnő, hogy mi nem jó és miért nem, mert nincsenek igazán nagy szívások, amikre odafigyelnének sokan, hanem sok pici akadály van. És egyébként az ilyen rendszer pontosan azért tud remekül kitermelni egy nagy és korrupt elitet, mert végül is semmi mást kell nem csinálnia az államnak, mint a haveroknak megígérni, hogy őket majd nem kapják el, ha nem tartják be a kibaszós jellegű szabályokat, és már ezzel önmagában is óriási a versenyelőnyük. Faterom egyszer kiszámolta, hogy ő meg merte volna tenni, amit akkor jópár cég, hogy úgy 91-től 99-ig egy kanyi tébét se fizet, majd eladja a céget Kazahsztánba, és ezt a pénzt félreteszi, akkor a megtakarított vagyona a négyszerese lenne mostaninak. Namost ezt azok tudták megtenni, akik tudták, hogy majd valahogy pont nem kerül rájuk a sor, amikor az ellenőrzési listákat állítják össze.

alex portnoy · http://vengeancetildoomsday.blogspot.com 2007.07.12. 15:46:44

hehhe ha aktuális lesz a középjobber hetilap szólj, és lehet hogy még támogatót is tudok találni;) (természetesen nem felejtem el megjelölni a támogatás forrását, családi körből, azaz a kaftános világösszeesküvésből fog dőlni a lé, telavivot már hívom is...:))

alex portnoy · http://vengeancetildoomsday.blogspot.com 2007.07.12. 16:11:33

jut eszembe Shenpen, egyenesen neked: M.A.K. kicsit jobban a piac védelmében, mint Tőkéczki;) (harmadik harmad, kb.30. perctől):

www.hirtv.net/filmek/070701_kontraszt.wmv

max_headroom 2007.07.13. 06:53:15

Shenpen 2007.07.11. 19:51:57:
"... a haveromék viszont kimondottan profi dologban gondolkoznak, nem is közönséges állatokban, és a feleség állatorvos, a srác meg programozó, és az egész izét megszámítógépesítené, meg minden."

Hülye szabály, rendben van, de én megfordítanám a kérdést. Ha tényleg annyira jó a haverodék ötlete, akkor miért nem hurcolkodnak kicsit odébb, ahol megvalósíthatnák? Ők maguk nem bíznak annyira benne, hogy meghozzák ezt az áldozatot? "If you are truely wild at heart, you fight for your dreams."

A Kádár-rendszer legszomorúbb öröksége, amilyen szinten sikerült korrumpálniuk az értelmiséget, és ahogy ez a sorozatos megalkuvás gyakorlatilag életvitelszerűvé vált náluk. Ezzel kezdődött az írástudók XX. századi árulása Magyarországon.

___________________________ (törölt) 2007.07.13. 23:40:56

Mert a srácnak tök jó munkája van a környéken, és ez azt jelentené, hogy feladni a biztosat a bizonytalanért. Amit meg lehet próbálni, de nem akkor, ha az embernek tízmilliós mortgage van és 0 tartaléka.

___________________________ (törölt) 2007.07.13. 23:49:18

Azért érdekes, hogy rögtön jelentkeztek négyen újságot írni, és köszönöm, de ezt csak mérgemben mondtam, nem csinálnám ezt hivatásszerűen. Viszont egy netes újság (közösblogszerűség) éppenséggel elférne, úgy értem, bármikor felhúzok bárhova egy hétvége alatt egy olyasmit, mint a magyarok.org.uk-ra tettem, aztán lehet irkálni. 0 hatása lenne, persze, de jól szórakoznánk közben. Mondjuk az megy itt is :)

Most kegyetlen jó kedvem van egyébként, mert eddig Wolverhamptonban éltem és eléggé egyedül éreztem magam, viszont ha most minden jól megy, hamarosan összeköltözöm 4 magyarral Birminghamben. Kicsit többet kell ingázni, de szerintem megéri. Legalábbis vannak olyanféle reményeim, hogy jól ki fogunk jönni. Nem találkoztunk még, de e-mailben tudnak helyesen írni, nem írják a hogy-ot h-nak, az már jó jel. Ennél a három lusta, alkesz angolnál és a kőkeményen dolgozó, becsületes, de nem túl érdekes lengyel srácnál, akik ebben a házban laknak itt, biztosan érdekesebbek.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.14. 01:22:19

Shenpen, a belinkelt magyarok.org. 404-es hibajelet ad:(

Birmingham tényleg jobb, elvégre ott az Aston Villa és a Birmingham is játszik, míg a Wolves csak másodosztályú:)

max_headroom 2007.07.14. 11:42:18

magyarok.org.uk/

Véletlenül beleragozott az URL-be.

alex portnoy · http://vengeancetildoomsday.blogspot.com 2007.07.14. 19:57:37

bocsika, én csak a kaftánszagos pénztámogatást ajánlottam (meg egyéb támogatást), nem a szellemi melléktermékeimet akartam népszerűsítésre ajánlani;)
süti beállítások módosítása