HTML

Utolsó kommentek

Worluk marhasága

2007.11.08. 21:49 ___________________________ (törölt)

Korábban dícsértem, most le kell tolnom. Ezért a cikkért. Igazából sok más hasonló cikkért is, csak most jutott eszembe.

Régebben sokat fórumoztam, és azt vettem észre, hogy amikor az emberek elkezdenek jogokról beszélni efféle módon, az gyakorlatilag annyit jelent, hogy semmi értelmes nem jut eszükbe magáról a témáról.

Ui. ha csak egy pici lépéssel is továbbgondoljuk a dolgot, akkor ahhoz is megvan a joga mindenkinek, hogy dumáljon ellene, akár még ahhoz is, hogy a betiltását követelje, miért ne, az ilyesmi része a szólásszabadságnak, tehát gyakorlatilag oda jutottunk, hogy nem mondott semmit. Semmi értelme tehát a jog-szövegelésnek ezen a téren, mert semmiféle megállapításhoz nem vezet el, kivéve ahhoz, hogy senkinek nincs joga ahhoz az egyhez, hogy a szomszéd Halloween-tökét ledarálja és műgyanta hozzáadásával dildóvá formálva felnyomja neki, de ezt meg pár száz éve tudjuk, kb. annyira frappáns és éleslátó megállapítás, mint hogy a víz nedves.

Komolyan, mintha két Worluk lenne. Az egyik az éleslátó kritikus, a másik egy éretlen kamasz, aki gyenge bepróbálkozásokkal bosszantja a neki nem tetsző embereket. Ha már provokatív akar lenni, akkor egyrészt nem sportszerű pont azokat provokálni, akik a padlón vannak, tessék szépen megvárni, amíg 2010-ben pl. Semjénből kultuszminiszter lesz, majd akkor, mert akkor majd legalább valamennyire talán vagányságnak számít a dolog, míg most egy eléggé olcsó húzás. Attól nem nagyon lesz senki fasza gyerek, hogy bátran beszól azoknak, akik kívüle és ellene vannak az establishmentnek. Mondjuk, esetleg, egyszer belefér. Tizedszerre már igen gáz, főleg ezen a dedós szinten.

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://neokon.blog.hu/api/trackback/id/tr74222918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lodovik Trema · http://lodovik.blog.hu 2007.11.08. 23:14:28

"beszélni _efféle_ módon"

Miféle módon? Tényleg nem értem.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.11.09. 00:59:36

Tótavé egyetlen dologban következetes: az egyházellenességben, mondhatni, egyházgyűlöletben és fikázásban. Ebből lehet a valódi világnézetét megállapítani, mert más dolgokban kaméleon.

Srí 2007.11.09. 01:41:23

Nem, nem. Worlukot meghatotta, hogy a kisfiának mennyire tetszik a töklámpás és ez indította el benne a posztot. Aztán észbekapott gyorsan, hogy hűha, érzelmeket ő nem mutathat a blogjában, gyorsan elkezdett trágárkodni és ez lett az eredmény. De a lényeg azért ott van:) Ezért szóltam ma hozzá, pedig nem szoktam. Mennyi mindent fog még a kisfia kedvéért csinálni:) Még változni is, előnyére. De természetesen nem fogja megírni, marad a Nagy Játékos, a Megmondó.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.11.09. 02:57:03

Ugyan, Srí, mutass egy posztot túőle, ahol ha egyházról van szó, nem fikázza!

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.11.09. 04:15:21

Antiklerikalista, ja. De egyszer volt már pozitív is. Amikor a tábori atya kiugrott :-).

A mostani post nem mérvadó, láthatóan mással (= a rajzfilmmel) van elfoglalva, csak dobott vmit gyorsan a népnek, hagy rágódjanak rajta napokig.

homopoliticus · http://homopoliticus.blog.hu 2007.11.09. 08:37:37

Én azért nem lennék Tótával kapcsolatban ennyire elutasító. Becsülöm benne, hogy a keresetlenségig őszinte (igaz, sokszor a bunkóságig elmenve). Mindenféle kertelés nélkül leírja, hogy mint ateista mit gondol a hitről, a vallásról, hogy mennyire idegenül szemléli azt a jelenséget, hogy valaki hisz egy olyan dologban, amire semmiféle bizonyíték nincs. Én ezt a hozzállást sokkal többre tartom, mint a jóval gyakoribb "Nekem semmi bajom azzal, ha valaki vallásos, de" kezdetű szövegeket. Ő legalább megmondja, hogy mi baja van, és egyébként sokszor létező ellentmondásokara mutat rá (pl. pont a kiugrott tábori püspökkel kapcsolatban).

Az tény, hogy ebben a posztban elvetette a sulykot, feleslegesen handabandázott. Meg eleve van benne egy ilyen agent provcateur beütés. Tényleg mintha két Tóta lenne, és az egyik sokszor nem bír magával. Ráadásul pont egy ilyen hülyeséggel kapcsolatban, mint a töklámpa, ezért tényleg kár volt.

Srí 2007.11.09. 10:20:51

Egyházellenes, Göri, és nem hit ellenes. És nincs igaza? Én sem szimpatizálok az egyházakkal, pedig hitem az van. Álszentek, a papjaiknak nem hiszek, nézd meg, hány embert öltek meg a kereszténység zászlaja alatt és sorolhatnám. És mindehhez az adónkból tartjuk el az egyházakat. Tesznek jót is, nem vitatom, iskolák pl, de kénytelenek is, különben milyen alapon lobbiznának pénzért? Összességében mégis egyházellenes vagyok. Az egyházak és a hit különböző fogalmak. Az egyház a mai világban nem más, mint az emberek istenhite köré szerveződött üzlet. Éppen úgy hülyítik a népet, mint a politikusok. Még akkor is, ha elismerem, hogy a nép, különösen az idősek igénylik az egyház adta közösséget, a közös imádkozásokat, az együtt ünnepléseket. Szeretem a templomokat, mert szépek és hangulatuk van, de a felsőbbrendű intelligenciát nem ott találom. Az én felfogásom szerint. Mindez persze szigorúan az én véleményem.
A töklápmással kapcsolatban pedig higgyetek csak nekem nyugodtan. Békés farigcsálás közben, gyermekre mosolyogva, kicsi kurjongatásai közben születtek a gondolatok, és abban a stílusban vetődtek papírra, na jó,klavira, amit elvárnak tőle.

Refuse/Resist! 2007.11.09. 12:11:46

"mutass egy posztot túőle, ahol ha egyházról van szó, nem fikázza!"
ez egész emberi:
index.hu/kultur/klassz/keresztparty/

t. 2007.11.09. 13:10:37

Srí,


"Magát a Mindenszenteket is, sőt magukat a minden szenteket, szarom, lefele, egyenként és kollektíve.

Sose komáltam a katolikusok félszívű politeizmusát."

Ez nem egyházellenesség, hanem katolikus vallás ellnesség. És akkor lenne bátor, ha nem a katolikusokat rugdosná, hanem - hm - valamelyik nagy hirdetőt, multit.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.11.09. 13:34:31

Refuse/Resist: amit linkeltél, az nem ordítozva, hanem "polkorrekt fogalmazásban" szidja az egyházat is, a résztvevőket is. Egy erősebb részlet:
"Van viszont szüzességi útmutató lányoknak - ez is megér pár szót. Sajátossága, hogy a keresztény leányokat kimondottan a gyerekszüléssel riogatva próbálja lebeszélni a nemi életről. "Gondold meg, milyen fájdalmat kell majd elviselned" - mintha templomi esküvő után viszont úgy csusszanna ki a baba, mint egy angolna. "Csak egyetlen biztos módszer létezik, amellyel megakadályozhatod, hogy gyermeked legyen: ha távol maradsz a férfiaktól." Szentigaz, de szó szerint az. Nem vagyunk szentek, úgyhogy kihátrálunk, a prospektusokból halk nesszel hullanak alá a csekkek."

Hát ez lenne a barátságos, pozitív hangvétel?

Refuse/Resist! 2007.11.09. 14:01:54

hát, ha tényleg így riogatták a kislányokat, akkor szerintem megérdemlik.
Egyébként ha az ő szokásos stílusához hasonlítjuk, akkor tényleg barátságos :)
Worluk egyházkritikájával szerintem az a legnagyobb baj, hogy felszínes, másrészt sokszor hiányzik a jobbító szándék. A kersztény felvilágosításról majd írok valamikor egy posztot, van rajta mit kritizálni...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.11.09. 14:07:12

Tótavé nem "kritizálja", hanem egyszerűen gyűlöli és fikázza az egyházakat, emellett komplett hülyének nyilvánítja a híveket. nem csak ebben felszínes - lényegében mindenben az.

Srí 2007.11.09. 14:46:03

Van Tótawé, az ember és van Tótawé, a publicista. Mint a színészek. Róluk el tudjátok képzelni, ugye, hogy nem véres gyilkosként térnek haza, mert azt játszották a szinpadon? Valahogy ő is így van ezzel. Pár év alatt elérte, hogy bespatulyázták vitriolos tollú újságírónak és ő hozza azt a szerepet, amit elvárnak tőle. Láttátok élőben, ugye? Vérengző fenevadnak tűnt? Egyáltalán nem.

Rosszalkodik, provokál, fikáz, trágárkodik. Néha unhatja, néha jól szórakozik az egészen. Bár a véleményem az, hogy egyre kevésbé szórakozik jól és egyre jobban unja a blogját. Felszínes, mert nem oknyomozó riporter, nem mélyed el a témákban, de nem is dolga. Az ő, illetve a blogja feladata annyi, hogy magas letöltésszámot generáljon, azt pedig úgy lehet elérni, ha provokatív, ha egymásnak ugrasztja az embereket. Kiváló stílusérzékkel és íráskészségel ezt hozza is. Szórakoztató bulvárújságírás, amit művel. Megkapja érte a fizetését, ennyi. Bármilyen marhaságot írhat már, akkor is odaklikkelnek az olvasók, kommentelnek, majd visszamennek a reagálásokat elolvasni és újra kommentelnek miközben Tótawé egészen mást csinál, még csak nem is néz a blogja felé. A világ legjobb állása, nem? Van ideje a kormánynak dolgozni és az adónkból milliókat kiszakítani. Teszi ezt úgy, hogy a valóságos személyisége valószínűleg rejtve marad, hiszen a pilótarádió is csak ökörködés volt jó humorral, abból se nagyon állapíthatóak meg a jellemvonásai. Szerintem okos és jól kezeli a nyilvánosságot, az Index adta lehetőséget.

És: nem szeretem, hogy trágár, nem szeretem, hogy dögkutazza a Hírtévét, nem szeretem, hogy bárkinek szarik a szájába, hogy úgy tesz, mintha gyűlölné Orbánt de lassan eljutok oda, hogy ezt is a szerepjátéknak tudom be. Majd valamikor váltani fog, komolyabb dolgokra is képes szerintem. Bejátszik ebbe a kisfia is, ahogy mondtam. Valamire majd büszkének kell lenni annak a csemetének, ha felnő. A "szarok a szátokba" című műsor erre alkalmatlan.

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.11.09. 15:26:24

Én valamilyen szinten srivel értek egyet:

W mint publiciszta zseniális. Szerintem. Azonban a blogjában néha olyanokat posztol, amitől a) felbaszod magad - mondjuk én nem b) elalszol.

ez az indexközeli szövegelés már uncsi szerintem, az UP által szerda címszó alat elkövetett ömlengés gáz, és látszik, hogy van egy helyi bevett szövegsablon, ami nagyon uncsi egy idő után. nyilván ez a konziknál is így van, de ez tökmindegy.

az egyházkritikáját megértem addig, amíg nem megy agyatlanságba, ráadásul w ritkán esik abba a megmámorító érzésbe, hogy alternatívát is kínál. :) persze a keresztényegyházban európában mi az alternatívája? hehe.

homopoliticus · http://homopoliticus.blog.hu 2007.11.09. 17:36:37

Szerintem Tótában egy csomó kamaszos dac és feltűnési vágy van. Sokszor érzem azt, hogy ha nem lenne ennyire l'art pour l'art provokatív, nem kurvaanyázna csak a kurvaanyázás kedvéért, sokkal elfogadottabb lenne, amit mond. Mert sokszor fontos dolgokat dob fel épp az egyházakkal kapcsolatban (pl. cölibátus, állami támogatás kérdése), de a csomagolással teljesen feleslegesen megsérti a vallásos olvasókat.

Persze nemcsak erről van szó, egyértelműen ateista a fazon, aminek hangot is ad, de ennek nem kéne feltétlenül ennyire irritálónak lennie.

És az is igaz, hogy érzékelhetőek rajta a kiégettség első jelei. Ez tényleg egy kurva kegyetlen taposómalom lehet, legalább két-három naponta egy publicisztika színvonalú és terjedelmű bejegyzést produkálni. Ez nyilván munkahelyi elvárás is, már bekerült a körforgásba, nem szállhat ki csak úgy, meg nem is eshet vissza se mennyiségileg, se minőségileg. Nem engedheti meg magának.

És ehhez még hozzájön az, amit Tetra ír az indexes stíl kifulladásáról (vagy ki tudja, lehet, hogy egész egyszerűen szép lassan intézményesül, és ez hat olyan furcsán, hiszen nemrég még kivételesen progresszív és egyedi volt). Volt egyébként valamikor nemrég egy Uj Péter-interjú a Válaszban, aki pont arről panaszkodott, hogy már unja saját magát meg a lassan uniformizálódó indexes stílust.

www.hetivalasz.hu/index.php?page=pages/cikk&cikk_id=16347

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.11.09. 20:20:00

Egyszerűen szar. Azért, mert poénkodik, zseniális? Frászkarikát. Írjak nektek tótavés publicisztikát? Adjátok fel a tárgyat, és naponta hármat feldobok bármikor - de akkor valami külön hely is kell ehhez, mert én nem égetem magam effélével. A felületesség és a poénkodó fogalmazás az, amiben semmi nincsen, csak szimpla komment-generátor. Pénzért, nem másért. Aki kurva, kérem, az nem marad szűz...

Srí 2007.11.09. 21:01:56

A tirpákblogba biztos írhatsz, írj KGB-nek. Ők is Tótawét utánozzák, eltúlozva persze.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.11.10. 14:45:02

KGB az ugyanaz mint Doomhammer, szerintem ő nem igazán akarna ilyesmit. Továbbá azért csak úgy nem csinálok segget a számból, ehhez komolyabb összegű fogadások azért szükségeltetnek.

Dr. Stein (törölt) 2007.11.11. 18:16:06

"Régebben Tótafan is voltam, de azzal a gyerekkel vigyázni kell, mióta tényező lett (már nem is olvasom - mert neki joga kifejteni a véleményét, nekem pedig vita helyett elkerülni őt.)"
bloog.blog.hu/2007/11/07/elso_kozosules_jofejek_a_bloghun_1#more221603

Egy konszenzusos vélemény alakult ki róla végül.

Dr. Stein (törölt) 2007.11.11. 18:17:04

És a másik:
"Kóka azért hátrált el megszégyenülve a tárgyalóasztaltól, mert azt hiszi, van még vesztenivalója. Nincs, János, már rég nincs. És ahogy a lemenő nap bágyadt fényében élesen kirajzolódik a távolodó helikopter sziluettje, a Vésztanács összeül, hogy vállára emelje új messiását, Tóta W. Árpádot."
hemar.blog.hu/2007/11/05/uraim_az_szdsz_uj_elnoke#more219457

dowNLoad 2007.11.12. 14:48:22

Jól mutatja, hova süllyedt ez a foshalmaz, amit valamikor magyarországnak hívtak (a PC szélsőliberális média miatt is), hogy ilyen megmondógyerekek, miny tótagyerek, írhatnak, pofázhatnak, és semmi bátódásuk nem esik.(sőt vevők a dumájára, állami szinten is)
Mi ilyen liberálisak vagyunk, még magunkat sem tudjuk fikázni, ahhoz is kell egy ilyen tótagyerek.
(up azért nagyságrendekkel jobb, kár, hogy szélsőliberális, de szerintem csak nem mer patróta lenni, mert elvágná(k) magát)

gloire 2007.11.12. 21:58:05


Madarat tolláról, bloggert kommentelőjéről!

Mert a lényeg sajnos itt van. Majdnem mindegy ugyanis mit
ír egy-egy posztban, vagy cikkben, értetlen, éretlen emberek
kritikátlanul veszik át a baromságait. Havonta kinevel így néhány
(néhány száz?) zombit, akik ezután lelkesen kürtölik világgá
az aljasságokat, Tótát gyakorlatilag forrásértékűnek tekintve.

Csak az a bibi, hogy a gyerek szánalmasan tájékozatlan,
és rabja annak a dogmatikus mammon hitnek ami az összes babonánál, és szektás hitnél durvábban rombol mindent ami emberi.
És hozzá macilaci arcot hazudik. Borzalom szerintem.



mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2007.11.12. 23:15:59

azért ez valahol édes.

van egy közepesen szórakoztató blogger arc, melyenek méltatásakor, egyházak rengenek meg, magyarország ítéltetik, zombihadak keletkeznek, eszmék és hitek mérettetnek meg.

táblákkal jönnek, ó sokan, és mindenképpen leszögeznék, hogy. rajongók és fanyalgók érzik kötelességüknek kinyilvánítani.

drága úr, mi a bágyadt ferde fasz van?

van egy ember, aki deklaráltan jelentéktelen, és szar is, hogyne, de tömegek jönnek ezt feltétlenül elmondani?

itt tartunk, hogy az önmeghatározáshoz szükséges valamely (valamilyennek vélt) emberhez képest definiálnunk magunkat?

na ez a szánalmas.

max_headroom 2007.11.13. 00:19:16

"... amikor az emberek elkezdenek jogokról beszélni efféle módon, az gyakorlatilag annyit jelent, hogy semmi értelmes nem jut eszükbe magáról a témáról."

Kétségtelen, hogy előfordul ilyesmi is. Viszont TWÁ szerintem nagyon jól látja, hogy Abszurdisztánban a népesség túlnyomó része a demokrácia játékszabályainak legelemibb alapjaival sincs tisztában. Hogy mennyire így van, bizonyítja akár az itteni néhány hozzászólás. Tótában van egyfajta népnevelői attitűd, megpróbálja oszlatni a sötétséget.

Nem kenyerem a védelmük, és egyébként sem hiszem, hogy rászorulnának. UP és Tóta W képviselnek egy stílust, ami iskolát teremtett Magyarországon. Ezzel ők lerakták a magukét az asztalra. Hogy kinek mennyire jön be, egyéni ízlés kérdése, más lapra tartozik. Akinek nem tetszik, szabad a pálya, lehet megmutatni, hogyan kell különbet, jobbat csinálni. Lépjünk már túl futballszurkolók szintjén, akik a pálya mellől óbégatva mindent jobban tudnak, de egy 200 m-es sprint után oxigénsátorba kellene őket fektetni.

gloire 2007.11.13. 01:12:56

"Ezek azonban mindent káromolnak,
amit nem ismernek, amihez pedig beszédre
képtelen állatokként természettől értenének,
azzal megrontják magukat.
Jaj nekik, mert Kain útján indultak el,
bérért Bálám tévelygésébe rohantak,
és Kóré ellentmondásával vesztek el.
Ezek szégyenfoltokként ülnek ott
szeretetvendégségeiteken,
és félelem nélkül együtt lakmároznak veletek,
miközben magukat legeltetik.
Szelektől ide-odaűzött víztelen fellegek ők,
késő őszben gyümölcstelenül álló,
kétszer meghalt, gyökerestől kitépett fák,
tenger vad hullámai, melyek saját szégyenüket tajtékozzák ki,
tévelygő csillagok, kiknek számára örökre
a sötétség homályát tartják fenn."



___________________________ (törölt) 2007.11.14. 23:59:12

Na, ez viszont már megint a kritikusi vonal, bár még mindig eléggé vérszegényen:
w.blog.hu/2007/11/12/a_beka_visszanyal#more226096

Más.

DowNLoad,

"tótagyerek, írhatnak, pofázhatnak, és semmi bátódásuk nem esik" - nagyon remélem, hogy borzalmasan félreértelek. Ugye, nem azt akarod mondani, hogy az lenne jó, ha azokat az embereket, akik olyasmit írnak, ami az emberek egy része számára sértő, valaki jól elverné?

Az a civilizáció abszolút minimuma, hogy az önvédelem nem haladja meg a támadást - savas cikkekre savas cikkekkel, esetleg perekkel szabad reagálni, de semmiképpen sem erőszakkal.

A másik lehetőség elindulás lefele egy baromi csúszós lejtőn, aminek törvénytelenség és ököljog, rosszabb esetben polgárháború a vége.

___________________________ (törölt) 2007.11.15. 00:06:33

mcs,

"itt tartunk, hogy az önmeghatározáshoz szükséges valamely (valamilyennek vélt) emberhez képest definiálnunk magunkat"

Szerintem csak arról van szó, hogy kevesen tudják a következő két dolgoz egyszerre csinálni: 1) az utca nyelvét használják 2) ennek ellenére tudnak írni.

Nyilván, hogy ez egy hatásos mix. Nyilván, hogy erő érzelmeket, erős szimpátiát vagy erős antipátiát vált ki.
süti beállítások módosítása