Élt a XIX. században egy kiváló német szociológus, Ferdinand Tönnies. Kevés szó esik róla manapság, mert általában csak Weber előfutárának tartják, holott míg Weber ideáltípusai szerintem kissé zavarosak - és valahol gyanús az, hogy a frankfurti iskola filozófusai olyan szépen, kényelmesen össze tudták gyúrni azokat a marxizmussal - Tönnies elmélete, az ún. normáltípusok talán az egyik legfontosabb gondolat, ami az utolsó 200 évben megjelent: remekül levezethető belőlük, hogy miről is szól a nyugati civilizáció és azt is, hogy milyen veszélyek leselkednek rá.

Tönnies alapvetően kétféle társadalomszerveződési formát különböztet meg: a Gesellschaft és a Gemeinschaft.

A Gesellschaft jelentése kb. "társaság", társulás". Gyanítom, hogy a szó etimológiája valahogy közös lehet a "to sell", "eladni" angol igével, mert alapvetően egy szerződéses kapcsolatról van szó. Egy Gesellschaft tagjai saját, egyéni céljaik érdekében társulásra lépnek egymással, egymás jogait és kötelességeit szerződésben definiálják, a társulás céljai lényegében a tagok egyéni céljainak eredőjeként, szintén objektív definiálásra kerülnek, és az egész alapvetően arról szól, hogy a tagok saját önérdeküktől vezéreltetve, közös érdekeik képviseletét bízzák a társulás vezetőire. Ha például egy városka lakói alapítanak valamiféle bizottságot, társulást, amelynek a célja az, hogy a városban épüjön uszoda, és a társulás ennek érdekében lobbizik, gyűjt stb. az Gesellschaft, mert alapvetően azért teszik ezt, mert ők is használni szeretnék az uszodát. Effajta társulás  további klasszikus példái egy részvénytársaság, vagy egy tömbházban a lakógyűlés és a közös képviselő, vagy egy szakszervezet, vagy egy ipari v. szakmai kamara, vagy egy takarékszövetkezet (vagy, nyugaton egy building society, ami lényegében egy építkezési célú takarékszövetkezet),  vagy egy területi alapú parlament (pl. amerikai szenátus), ahol a tagok az egyes régiók, megyék, államok eltérő érdekeit képviselik.  (Eredeti formájában a demokratikus köztáraság is effajta társulás, ahol a pártok (pars, lat. rész) a társadalom különféle csoportjainak, részeinek eltérő érdekeit képviselik és elvileg nem lenne illendő az egész nemzet nevében beszélni... de manapság már a pártok eltérő ideológiákat képviselnek eltérő érdekek helyett és így mindegyik az egész nevében próbál érvelni...) A legfontosabb viszont az, hogy a társulások alapját írottt, objektív szabályok képviselik, amelyet a tagok azért fogadnak el, mert felismerik, hogy hosszú távon ez érdekükben áll. Ezért mondható minden társulás alapvetően egy szerződéses jellegű szerveződési formának, még akkor is, ha nincs írott szerződés, hanem a régi, korábbi szóbeli megállapodások hagyományként átörökítve maradtak fennt.

A Gemeinshaft jelentése kb. "közösség", a "gemein" jelentése "közös" (érdekes módon azt is jelenti, hogy "közönséges", "visszataszító", továbbá érdekes még: "allgemeine" = "általános"). Egy közösség tagjai alapvetően a közösség jellemzően idealista céljai és nem saját céljaik elérésére törekednek (elméletben...) . A közösségeket jellemzően valamilyen hitbeli vagy erkölcsbeli, magasabb egység tartja össze, klasszikus példái Tönnies szerint a régi családok és (egyes) egyházak. (Nekem viszont a családok túlzott idealizálásával szemben vannak fenntartásaim... a régi polgári család, az oké, de a régi paraszti család az nagyon  durván nem volt idealista, megboldogult dédanyámtól vannak igen durva sztorijaim). Itt a legfontosabb az, hogy a közösségek alapját nem objektív, írott szabályok, hanem magasabb, kevésbé konkrét ideálok képezik.

E kettő közül melyik a szimpatikusabb? Naná, hogy a közösség - ki a fene tudna egy szerződéses viszonyért lelkesedni! Hiszen az egész életünket azok a dolgok teszik értékessé és érdekessé, amiket nagyobbnak, többnek tartunk önmagunknál, amikért akár súlyos áldozatot is hoznánk... Ezek nélkül az élet üres és céltalan.

Ám a  kettő közül, mint társadalmi-politikai rendszer, melyik működik? Van egy rossz hírem: bizony, a szerződéses jellegű társulás.

Ha végignézzünk a történelmen, azt látjuk, hogy igazán magas fokú civilizációt a római birodalomtól a középkori német-római birodalmon és a XIX. századi brit kapitalizmuson át a mai Amerikáig alapvetően a szerződéses, írott megállapodásokon-szabályokon alapuló társadalmi formák hoztak létre. Az idealista közösségépítés majdnem mindig valamiféle káoszba vagy zsarnokságba fulladt. A magyar történelmet nézve a  társadalom mint társulás koncepciója az Aranybullával jelent meg, és ekkor kezdett el a korábbi káoszból egy erős, szervezett középkori középhatalom kialakulni.  A másik, hasonló pillanat a Kiegyezés volt, ami magával hozta az osztrák társadalom társulási modelljének átvételét, aminek következtében korábban soha nem látott fejlődés indult meg.

Ha tényleg jót akarunk, kénytelenek vagy a szerződéses modellt választani, annak ellenére, hogy az száraz, unalmas, egoista, önző, alapvetően "nem táplálja az ember lelkét". Mégis az a tapasztalat, hogy csak ez működik. Később az "A római örökség" c. postban ezt részletesebben is ki fogom fejteni.

Mindez azt jelenti, végső soron, hogy ha jót akarunk, akkor saját igazságérzetünk, erkölcsi érzékünket bizony korlátoztnunk kell ami, jó adag alázatot igényel - fejet hajtást a történelem és a valóság előtt.

Ezt az egészet egyébként többé-kevésbé már Arisztotelész is megjósolta, de ezt majd egy másik alkalommal...