HTML

Utolsó kommentek

Miért éppen neokon?

2007.06.14. 19:51 ___________________________ (törölt)

Mert ha Magyarországon politikáról, ill. egyáltalán, társadalmi kérdésekről beszélsz, a homlokodra kell basznod egy címkét, különben mások teszik meg veled - és az a rosszabb.

Konzervatív címkét a jelen körülmények között nem mernék bevállalni, mert ezt általában úgy szokás értelmezni, hogy a Pilhál György-félék rendjébe tartozol, azaz neked is negatív lett az IQ-teszted. Ekkora hendikeppel pedig nem érdemes blogot indítani.

Legyen akkor hát neokonzervatív: ezt a kifejezést mindenki hallotta már, de a legtöbben nem egészen biztosak benne, hogy mit is jelent - arra tehát talán megfelel, hogy kíváncsiságot ébresszen, hogy legalább beleolvassatok a blogba - aztán utána meg úgyis a tartalma alapján fogjátok megítélni, nem a címe alapján. Remélhetőleg.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a blog amerikai neokon mainstreambe nem illik igazán bele, leginkább azért nem, mert két fő mániájuk, Izrael és Irak, nem igazán érdekel. Erről a két témáról most csak nagyon röviden, azért, hogy ez le legyen tudva és a továbbiakban ne kelljen foglalkozni vele: Izraelről annyit, hogy a palesztinok hitelességét nagyban megnövelné, ha legalább egymásra nem lőnének, Irakról pedig annyit, hogy oly fokon el van baszva, hogy már gyakorlatilag mindegy is, hogy az eredeti ötlet jó volt-e, vagy sem. Erről tehát ennyit, én főképpen más témákkal szeretnék foglalkozni, bár nem kizárt, hogy Irak majd szóba kerül egyszer.

Ennek ellenére társadalom-vagy gazdaságpolitikai kérdésekben mélyen egyetértek több olyan amerikai értelmiségivel, pl. Thomas Sowellel, akik többé-kevésbé a neokon kategóriába tartoznak. Ami azt illeti, éppen az ő munkásságuk bemutatása volna ezen blog egyik fő célja.

Nem vagyok "igazi" konzervatív, mert nem kaptam vallásos-hazafias neveltetést, ezért számomra sok olyan érték vagy eszme, ami az igazi konzervatívok számára bizonyítást nem igénylő, magától értetődő igazság, sokáig tökéletesen idegen volt. Racionális típus lévén gyökereim alapvetően balliberális jellegűek. Kulturális értelemben a mai napig oda tartozom, libsikkel hamarabb találom meg a közös hangot, mert a valóság, amiben élünk, hasonló. Ám ahogy azt a valóságot értelmezzük, az különböző. Arra jöttem ugyanis rá, hogy a Progresszió önmaga ellen, saját értékei fordult, irracionálissá, babonássá, illogikussá és gyakorlatiatlanná  vált, miközben nagyon sok olyan igazság, amit az igazi konzervatívok puszta vallási meggyőződés vagy megszokás alapján ismételgetnek, valójában teljesen racionális, gyakorlatias és működik. Sokszor megdöbbent, hogy az igazi konzervatívok mennyire nem tudnak kommunikálni, hogy gyakran teljesen jó gondolatokat teljesen rossz érvekkel próbálnak megvédeni...  Szerintem az a neokon, aki a konzervativizmushoz nem hit, hanem logika, gyakorlatiasság és ráció alapján jut el.

Egy zárógondolat. A konzervativizmus megőrzést jelent. Ám nagyon nem mindegy, hogy minek a megőrzését. Hülyeségeket nem kell őrizgetni, csak azt, ami érték. Az én célom a nyugati civilizáció valódi értékeinek, a görög-római hagyományra, később a skót-angol Felvilágosodásra alapuló szabadságnak, átláthatóságnak, igazságosságnak és racionalizmusnak a megőrzése az ellen a döbbenetes tömeges kognitív disszonancia ellen, amit progresszív liberalizmusnak, balliberalizmusnak vagy éppenséggel szociális demokráciának hívunk.

8 komment

Címkék: politika neokon beköszöntő konzervativizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://neokon.blog.hu/api/trackback/id/tr1298791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hansie 2007.06.15. 01:53:14

Gratulálok, hogy épp a neokohnokért vagy oda. Sokat mond rólad, a származásodról, és a személyiségedről. Neokon
pl. a világbank szeretőjét kissé túlfizető, milliárdos zsidó exelnöke, a cionista Wolfowitz is, aki sok egyéb mellett az iraki háború kirobbantásáért is - és így ezrek halálért - felelős.

kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=7218

Vigyázz, nincs sok időtök hátra, mert a világ eszmél!

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.06.15. 08:18:02

No, végre írsz magyarul is... Pilhál György nem mérvadó, masszív alkoholista, ő egymaga megiszik évente két termést, attól ilyen.

Ha belegondolsz, az utolsó előtti bekezdésed mutatja, hogy lassan a ballibsi hülyítés kezd rólad leperegni. Vagyis: gondolkodó ember vagy. Csak még forrásban, mint a cukorcefre... Előbb-utóbb rra is rá fogsz jönni, hogy a "konzervatívok" (mert te is címkézel keményen) nem is kommunikálnak rosszul, csak a kampfer ballibsi média kapásból kontráz és akkor hangon ordít-torzít, hogy az nagyon sokakat megtéveszt.

Képzeld el, ha például a tihanyi visszhangnak odakiáltod: "Szabadság, szerelem", és a visszhang visszaszól: "Kurvaanyád!". Nos, így működik ma a magyar média.

A címkézés marhaság. Nem vagy te neokonzervatív, hanem egyszerűen gondolkodni akarsz. Előbb-utóbb azt is észreveszed (angol blogodból, számítógépes hozzáértésedből ítélve inkább utóbb, de nem reménytelen a dolog), hogy magyarnak lenni öröm és isteni adomány: már csak a világon kevévvé beszélt, nehezen tanulható, de rendkívül szép nyelvünk miatt. Hol van a világirodalomban hangzásra-ritmusra nézve olyan vers, mint amilyeneket Arany János írt? Ráadásul mi még értjük is...

A Hansie-féle szamarak azok, akik a jobboldalt lejáratják, totális IQ-hiányban. nehogy azt hidd, hogy a baloldalon nincs hasonló: dehogynem, de amikor azok nyilvánulnak meg, a média hogy, hogy nem, elfelejt acélosan reagálni.

Üdvlövöldözlek a jobboldalon - ahogy valaha valaki mondta, mindenki hülye, aki húszévesen nem baloldali, de azok is, akik negyvenéves korig nem mennek át jobboldalra. Ezek szerint én húszévesen voltam hülye. Hát te?:)

alex portnoy · http://vengeancetildoomsday.blogspot.com 2007.06.15. 10:26:48

"a neokonok olyan liberálisok akiket kifosztott a valóság"- Irving Kristol:)

örülök neki hogy elindult a blog. bár én nem vagyok "neokon", ha már mindenáron cimkézni kell, inkább sima konzi, viszont érdekes, hogy én is hasonló "gyökerekkel" (liberális soha, de balos annál inkább, annak is a széle) rendelkezek:) alkalomadtán lehet hogy reagálok is kicsit rá, legfőképp a ráció-dologra, mert én azzal szemben vagyok meglehetősen szkeptikus:) ne értsd félre: annak helye van, de a maga helyén kell kezelni. erről majd később...:)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.07.01. 23:12:48

Gyuri bácsit nem bántani! Az MN-szerzők közül egyedül ő képes szórakoztatóan írni. :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.02. 10:52:32

Ismerem személyesen, Rák, az tényleg megiszok egy évben két termést is...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.07.02. 10:53:34

helyesen: megiszik (én magam csak egyet, de a félreütésben benne volt az igazság valahol:))

Shimoda · www.konzervatorium.blog.hu 2007.10.24. 16:49:52

Lehet hogy nem kapod meg a blog.hu-s instant leveleket, amiket írok, bár lehet hogy csak nem reagálsz rá, ha utóbbi, akkor elnézést a tolakodásért, de sajnos nem tudom a rendes mailcímedet.

Indult egy honlap, ahová szerzőként téged is szándékozunk meghívni, és ehhez tudnunk kell a mailcímedet, hogy repüljön oda a meghívó.

A honlapot először tanulmányozd, hogy "neked való-e", és ha ezek után úgy döntesz, hogy szeretnél benne részt venni, akkor dobj egy mailt nekem.

a honlap:

www.konzervatórium.blog.hu

a mailcímem:

tetrahid@gmail.com

Üdv, és bocs, hogy ide kommentálok, de nincs más felület, amin érintkezni tudnánk.

___________________________ (törölt) 2007.10.24. 20:02:43

Szia,

hát, lehet, hogy nem vettem észre a levelet - sok levlistán vagyok rajta, néha van, ami elkerüli a figyelmem. Bocs.

Érdekes oldal, de egyelőre nem, köszi.
süti beállítások módosítása