Tizenhét éves koromig vérbeli kocka voltam, ráadásul a rosszabbik fajtából: a matematikai vagy műszaki dolgok nem érdekeltek, hanem csak a történelem, filozófia, a varázslós-kardos fantasy-regények és szerepjátékok, meg persze a számítógépes játékok. Aztán... felfedeztem a konditermeket, a nehéz vasak világát. És valami nagyon megváltozott. Nem csak a testem - a személyiségem is.

Nehéz szavakkal leírni a dolgot. Egy erős droghoz hasonlítható talán. Hirtelen felfedezed, hogy van tested is, és az a test elkezd erős lenni. Elkezded uralni az anyagi világot is. Megfogod a szekrényt és odébbteszed. Csak így, lazán. Pedig nem voltam nagy: a legkomolyabb "szer", amit gyúrásra szedtem, a banánturmix volt, a végén lehetett olyan 39-es bicepszem. Az nem sok, egy átlagos kidobó 43-ról indul. Ez max. Csollány Szilveszter-méret, viszont jóval kevésbé kidolgozott. De azért gimnázium negyedikben az elég nagynak számít. Kevés kidobó járt a Szinyeibe.

Ráadásul végre volt mire fognom, hogy miért vagyok ügyetlen meg lassú: hát persze, aki nagy, az nehézkes. Kamu, de jól működő kamu: tényleg hihető ürügy, főleg magammal tudtam jól elhitetni, így aztán elég sok önbizalmat adott.

De a lényeg nem itt van. Volt az egészben valami más, ami több, mint a test-érzés, és több, mint önbizalom. Valami mámorító, drogszerű érzés, hogy egyszerűen csak boldog voltam, laza és elégedett. Sokáig nem értettem, hogy mi ez. Mostanában tudtam csak meg: tesztoszteron.

Úgy működik a dolog, hogy a gyúrás valójában nem épít izmot, ellenkezőleg, rombolja azt. Ám mivel a test vágja, hogy ittem rombolva lett, ezért éjszaka visszaépíti, és biztos, ami biztos-alapon többet épít vissza, mint amennyi volt. És a hormon, ami visszaépíti, a tesztoszteron. Úgy tűnik, az nem csak nemi hormon, hanem van egy ilyen funkciója is. És szerintem ezért lehetett, hogy annyira boldog és kiegyensúlyozott voltam - mert a tesztoszteron segített fiúból férfivá válnom, megtalálni férfi-önmagam.

Aztán abbahagytam. Azért hagytam abba, mert volt egy elég sznob barátnőm, aki szerint ez nem fontos, hanem inkább koncentráljak az öltözködésre. Oké: 1995-öt írtunk, a fiatalok többsége a kínai piacról öltözködött, én is, és akkoriban még sokkal rosszabb ruhákat csináltak a kínaiak, mint ma. Tényleg gyalázatosan néztünk ki, ez tény. Szóval a csaj elhajtott az Astoriára, a Cox nevű boltba, meg egy pár hasonlóba, mondjuk ezek tényleg jól néztek ki, és akkor nem foglalkoztam a gyúrással utána.

Aztán persze elhíztam. Úgyhogy négy évvel ezelőtt újrakezdtem. Fél év alatt fogytam tizenhat kilót és felszedtem egy csomó izmot megint, zsírmaciból fél év alatt megint kb. Csollány-méretű, és nem annyira, de azért viszonylag kidolgozott lettem. A röhej az, hogy nem is volt nehéz. Heti négy gyúrás, ötször három kilométer futás, meg rohadt kevés kaja. Negyed csirkemell, két uborka. Semmi nehéz nincs benne, csak az kell, hogy eldöntsd, hogy ez most egy darabig mindennél fontosabb. Egyszerű fanatizmus, ami bármelyik arab suhancnak simán megy, mi a nehéz ebben? :-)

Aztán persze megint barátnőm lett és megint abbahagytam. És megint elhíztam. Aztán véget ért, de gyúrni nem kezdtem újra. Más dolgok érdekeltek. Aztán - elegem lett  a fél-emberségből megint.  De persze közben már majd' harminc lettem, és ezért azt gondoltam, hogy nem kell ezt már annyira radikálisan csinálni. Vettem fekvőtámaszgépet - nem gép, csak egy hajlított vasdarab, csak azt hogy írjam le, hogy fekvőtámaszhajlítottvasdarabot? :) - meg elkezdtem kocogni, és persze diéta megint. Egy apró baj van - nem működött. Illetve, persze: fogyni fogytam, fogyok a mai napig, ha nem is abban a tempóban. De valami hiányzik: a boldogság, a kiegyensúlyozottság, a gyúrós korszaknak az az euforikus "minden rendben van" - érzése.

Hát utánanéztem ennek is. És azt találtam, hogy a gyúrás határozottan más, mint a többi sport. Sokkal durvább mértékben rombolja az izmokat, mint a többi, ezért sokkal több tesztoszteront gyárt a test a visszaépítéshez. A dolog mögött egyszerűen az van, hogy a többit valahogy nem hajlandó az ember annyira keményen csinálni. Itt van ez a fekvőtámaszgép. Az egész testemet kell fel-le mozgatni, közben a fejembe száll a vér, az egész valahogy idegesítő dolog, valahogy nem jó csinálni. A gyúrásban az a csoda, hogy valahol egy nagyon lusta dolog. Az ember kényelmesen eltehénkedik egy padon és csak a karja mozog. Persze koncentrálni kell - de csak egy pontra, ez a poén benne, nem az egész testedre, hiszen a tested 90%-a pihen. Ez azt eredményezi, hogy sokkal keményebben tudod csinálni, és ezért sokkal többet ér, mint a többi sport. Legalábbi ezen a téren - izomépítés, tehát tesztoszteron - többet ér. Nyilván nem leszel se gyorsabb, se rugalmasabb.

Valahogy nem jól van ez így. Nem ezt kéne csinálni, hogy egy pincében gépeket tologatni fel-le, hanem ki kéne menni, a levegőre, a napra, és teniszezni, vagy bézbólozni, vagy birkózni, mint a régi görögök, vagy lovagolni, vagy mittomén. Játszani. Élvezni. Az lenne a normális.

De valahogy... ez most nem olyan kor. Ez egy mesterkélt kor és nagyon lusta. Ezért a játék már nem elég. Mesterkélt és radikális ellenszerek kellenek. Olyan ez, mint a szolárium: az is természetellenes, de az is az, hogy épületekben és kocsikban töltjük az életünket. Természetellenes helyzetek természetellenes ellenszereket igényelnek, akkor áll helyre az egyensúly. Sárkány ellen sárkányfű...

Mindebből az következik, hogy holnap kezdem újra. Megyek gyúrni. Az a dolog trükkje, hogy nem otthonhoz, hanem a munkahelyhez közeli konditermet kell találni, akkor az idő felét visszanyered azzal, hogy utána már kisebb a forgalom. Így sokkal könnyebb rávenni magad.

Nincs más megoldás. Ezt nagyon végiggondoltam és nagyon sok mindent kipróbáltam. Ebben a korban, ma, 2007-ben, ha férfi akarsz maradni, heti háromszor pumpálni kell a vasat, kivéve, ha van rá három tanúd, hogy ha esik - ha fúj heti négyszer karateedzésen vagy. (A küzdősport az egyetlen alternatíva: de azt nem próbáltam ki, csak még régen, gyerekként, mert nem az én stílusom. Semmi kedvem mások izzadt testével szumózni.) Szóval akkor nem, de egyébként: nincs mentség, nincs kibúvó. És nem a tested miatt, hanem a tesztoszteron miatt.

Valahogy a kor egész légköre elférfiatlanító, és ez olyan, mint egy oltás ellene. Ha még nem próbáltad, próbáld ki, mert nélküle lelkileg, pszichésen a fele vagy annak, aki lehetnél. Ez nem a testről szól igazából. Nem az a lényeg, hogy húsz kiló izomszövet - vagy mínusz húsz kiló zsírszövet - jobb emberré tesz. Nem: a folyamat, az edzés maga tesz jobb, erőteljesebb, boldogabb, kiegyensúlyzottabb emberré. A szoftver igényli a vasat. Ez van. Ez a vas ideje. Életem legboldogabb korszaka volt, amikor edzettem. Helyesbítek: egyetlen igazán boldog korszakai. Egyszerűen leírhatatlan érzés. Csinálni kell. Szinte önmagában ellensúlyozza a kor negatívumait, miközben a kor pozitívumait még sokkal inkább segít élvezni (ezt mindenki fantáziájára bízom, a piszkosabbikra).

És ez most a legjobb időszak rá. November van - júniusra formába lehet lendülni. Ami persze Angliában mindegy, mert itt a június pont olyan szotykos és hideg, mint a november, de nektek nem :-)

Big up Dr. Pálinkás Imrének - az ő egyik regényéből nyúltam a cikk címét.