UPDATE: ha eddig nem esett volna le, most szólok: a továbbiakban a konzervatorium.blog.hu alatt vagyok megtalálható.
Majdnem pontosan fél éves a blog - és egyáltalán nem vagyok elégedett vele. Azt hiszem, túl ez a fa egyelőre a fejszémnek. Foglaljuk össze, hogy mit tudok, mit sejtek, és mi az, amiről fogalmam sincs:
1. Biztos vagyok benne, hogy a kapitalizmus, a piacgazdaság csak akkor hozhatja meg a tőle elvárt eredményeket, ha nem csak egyszerű mechanizmusnak tekintjük, amit egy marék törvénnyel bevezetünk és aztán minden jó és szép, hanem szükséges hozzá egy kulturális kontextus, egy hozzállás, értékrend, viselkedésmód, Irving Kristol kiváló megfogalmazását kölcsönvéve: erkölcsi tőke.
2. Biztos vagyok benne, hogy ezen túl pedig igazából egyetlen dolog fontos az életben, az a nehezen megfogalmazható valami, amit boldogságnak v. jelentőségteljes életnek nevezhetünk. Igazából mindent ebből érdemes levezetni, ehhez viszonyítani. Biztos vagyok benne, hogy a kellemes, puha, kipárnázott, biztonságos állapotok (szociáldemokrácia) ill. a kötetlenség, a sokféle választási lehetőség (liberalizmus) önmagában véve kevesek. Valahol, valamilyen formában ezek a dolgok az emberi minőséghez köthetőek inkább - valahogy sokkal többet számít az, hogy milyen emberek vagyunk és milyen emberré kívánunk válni.
Személyes tapasztalatom az, hogy a legboldogabb akkor voltam, amikor ki se láttam a feladatokból - érettségi, gyúrás, egyetemi előkészítő, programozási tanfolyam így egyszerre - szenvedtem, mint disznó a jégen, de mennyire büszke voltam magamra!
3. Sejtem, ill. azt hiszem, hogy a boldogságnak, jelentőségteljes életnek valami olyasféle dolgokhoz is lehet köze, mint a nem mesterségesen turbózott, hanem megérdemelt önbecsülés (Arisztotelész) ill. valamiféle közösségi élmények, amikre most nem térek ki.
4. Azt hiszem, hogy az első 2-3 pont egyike sem annyira konkrétan politikai téma igazából, abban az értelemben, hogy nem lehet egy marék törvénnyel megjavítani a dolgot. Az első pontot tekintve legfeljebb annyit lehet elérni politikai eszközökkel, hogy talán a legnegatívabb dolgokat egy kicsit vissza lehet szorítani. A második és harmadik kérdésben viszont semmit. Ugyanakkor szerintem a közös ügyek, a res publica részei nem csak a törvények, kormányok tevékenysége és így tovább, hanem az is, hogy miről mit gondolunk, mit tartunk jónak, rossznak, milyen értékeket közvetítenek az újságírók, közírók, és a többiféle véleményvezérek. Szerintem nem csak politikai, hanem tehát efféle civil közélet is van, vagy legalábbis kell, hogy legyen.
5. Azt hiszem, hogy vannak történelmi példák, amiből tanulhatunk, avagy más szavakkal, amit pl. Weber írt, hogy az eredeti kapitalizmus a protestáns etika egyenes következménye volt, vagy amit kora XX. századi, illetve XIX. századi filmekből, regényekből az emberek általános hozzállásáról, világlátásáról, életmódjáról leszűrhetünk, abból lehetne mit tanulni, újrafelfedezni, más szavakkal, bár a fejlődésnek, haladásnak, rengeteg pozitívuma volt, de azért közben jópár gyereket is sikerült a fürdővízzel kiönteni .
6. Azt hiszem, hogy akár ezt még annyira konkrétan is megfogalmazhatjuk, hogy a három kora XX. századi, XIX. századi klasszikus elvnek, a vallásnak, a hazaszeretetnek és a családnak komoly köze lehetett ezekhez a dolgokhoz. Alapvetően azért, mert mind a három nagyon alapvető, természetes érzelmekre épül: a vallás arra, hogy foglalkoztat minket a halál gondolata, a nemzet és a család pedig arra, hogy alapjában véve azokban tudunk bízni, akik valamilyen formában közel állnak hozzánk. Erről lehetne még hosszasan értekezni, hogy pontosan hogyan és miért, de ez most nem az az alkalom.
7. Leghalványabb lila fogalmam sincs, hogy ezeket az értékeket hogy' a viharba lehet a XXI. században megvalósítani, sőt, még arról sem, hogy bár ezek anno szerintem működtek, vajon ma is működnének-e, vagy pedig valami hótt' tök mást kell-e kitalálni. Az egészen biztos, hogy a sima, egyszerű, alapszintű Isten-Haza-Család-os politizálás nem fog látványosan szép eredményekre vezetni, ugyanakkor az is lehet, hogy legalább a kár minimalizálásában hasznos lehet azért ez a dolog, hogy a semminél v. ellenkezőjénél azért kevésbé árt, lehet, hogy megfékezheti vagy lassíthatja a legkárosabb tendenciákat. De ugyanakkor még az is lehet, hogy adott esetben többet árt, mint használ. Nem tudom. Ezen a ponton kell saját nemtudásommal szembesülnöm.
Ezenkívül pedig az ártalom-minimalizálás (márpedig szinte minden jobboldali politika erről szól) nekem egy kicsit kevés, ha csak ennyi van a témában, akkor lehet, hogy inkább hagynom kéne a politikát és azokkal a más témákkal foglalkozni inkább, amelyekben talán nem csak kevésbé rossz, de akár jó megoldásokat is lehet találni (szoftverfejlesztési módszertanok stb.)
Összefoglalás: tudom, hogy valami kell, sejtem, hogy az a valami bizonyos pontokban hasonló lehet ahhoz, ami pár generációval ezelőtt volt, fogalmam sincs, hogy az pontosan micsoda és hogyan lehet a XXI. században hatékonyan alkalmazni.
Még egyszerűbben: kérdéseim vannak, válaszaim nincsenek. Ettől túl nagy az a fa.
Mindebből az következik, hogy ezt a blogot így nincs értelme tovább folytatni. Innnen kezdve csak önismétlés lenne. Be kell látnom, hogy nem tudtam elmondani azt, amit akartam, éspedig azért nem, mert egyelőre én sem tudom, látom, hogy mit is akarok pontosan mondani.
Ez nem azt jelenti, hogy nem fogok írni - dehogynem, ahogy valami értelemes eszembe jut közéleti témában, azt valszeg felteszem a Konzervatóriumra (tervezek egy cikket a klímaváltozási hülyeségekről), más, nem közéleti témákban pedig lesz másféle nevű, című blog. Ott folytatódik a könyv-projekt is, mert annak tényleg van értelme: olyan szerzőket fogok összeválogatni, akik inkább kérdeznek, mint válaszolnak.
Ki fog majd kerülni ide az új blog linkje meg minden egyéb fontos infó, szóval semmi gáz. Csak ezeket a keretek merültek ki.
1. Biztos vagyok benne, hogy a kapitalizmus, a piacgazdaság csak akkor hozhatja meg a tőle elvárt eredményeket, ha nem csak egyszerű mechanizmusnak tekintjük, amit egy marék törvénnyel bevezetünk és aztán minden jó és szép, hanem szükséges hozzá egy kulturális kontextus, egy hozzállás, értékrend, viselkedésmód, Irving Kristol kiváló megfogalmazását kölcsönvéve: erkölcsi tőke.
2. Biztos vagyok benne, hogy ezen túl pedig igazából egyetlen dolog fontos az életben, az a nehezen megfogalmazható valami, amit boldogságnak v. jelentőségteljes életnek nevezhetünk. Igazából mindent ebből érdemes levezetni, ehhez viszonyítani. Biztos vagyok benne, hogy a kellemes, puha, kipárnázott, biztonságos állapotok (szociáldemokrácia) ill. a kötetlenség, a sokféle választási lehetőség (liberalizmus) önmagában véve kevesek. Valahol, valamilyen formában ezek a dolgok az emberi minőséghez köthetőek inkább - valahogy sokkal többet számít az, hogy milyen emberek vagyunk és milyen emberré kívánunk válni.
Személyes tapasztalatom az, hogy a legboldogabb akkor voltam, amikor ki se láttam a feladatokból - érettségi, gyúrás, egyetemi előkészítő, programozási tanfolyam így egyszerre - szenvedtem, mint disznó a jégen, de mennyire büszke voltam magamra!
3. Sejtem, ill. azt hiszem, hogy a boldogságnak, jelentőségteljes életnek valami olyasféle dolgokhoz is lehet köze, mint a nem mesterségesen turbózott, hanem megérdemelt önbecsülés (Arisztotelész) ill. valamiféle közösségi élmények, amikre most nem térek ki.
4. Azt hiszem, hogy az első 2-3 pont egyike sem annyira konkrétan politikai téma igazából, abban az értelemben, hogy nem lehet egy marék törvénnyel megjavítani a dolgot. Az első pontot tekintve legfeljebb annyit lehet elérni politikai eszközökkel, hogy talán a legnegatívabb dolgokat egy kicsit vissza lehet szorítani. A második és harmadik kérdésben viszont semmit. Ugyanakkor szerintem a közös ügyek, a res publica részei nem csak a törvények, kormányok tevékenysége és így tovább, hanem az is, hogy miről mit gondolunk, mit tartunk jónak, rossznak, milyen értékeket közvetítenek az újságírók, közírók, és a többiféle véleményvezérek. Szerintem nem csak politikai, hanem tehát efféle civil közélet is van, vagy legalábbis kell, hogy legyen.
5. Azt hiszem, hogy vannak történelmi példák, amiből tanulhatunk, avagy más szavakkal, amit pl. Weber írt, hogy az eredeti kapitalizmus a protestáns etika egyenes következménye volt, vagy amit kora XX. századi, illetve XIX. századi filmekből, regényekből az emberek általános hozzállásáról, világlátásáról, életmódjáról leszűrhetünk, abból lehetne mit tanulni, újrafelfedezni, más szavakkal, bár a fejlődésnek, haladásnak, rengeteg pozitívuma volt, de azért közben jópár gyereket is sikerült a fürdővízzel kiönteni .
6. Azt hiszem, hogy akár ezt még annyira konkrétan is megfogalmazhatjuk, hogy a három kora XX. századi, XIX. századi klasszikus elvnek, a vallásnak, a hazaszeretetnek és a családnak komoly köze lehetett ezekhez a dolgokhoz. Alapvetően azért, mert mind a három nagyon alapvető, természetes érzelmekre épül: a vallás arra, hogy foglalkoztat minket a halál gondolata, a nemzet és a család pedig arra, hogy alapjában véve azokban tudunk bízni, akik valamilyen formában közel állnak hozzánk. Erről lehetne még hosszasan értekezni, hogy pontosan hogyan és miért, de ez most nem az az alkalom.
7. Leghalványabb lila fogalmam sincs, hogy ezeket az értékeket hogy' a viharba lehet a XXI. században megvalósítani, sőt, még arról sem, hogy bár ezek anno szerintem működtek, vajon ma is működnének-e, vagy pedig valami hótt' tök mást kell-e kitalálni. Az egészen biztos, hogy a sima, egyszerű, alapszintű Isten-Haza-Család-os politizálás nem fog látványosan szép eredményekre vezetni, ugyanakkor az is lehet, hogy legalább a kár minimalizálásában hasznos lehet azért ez a dolog, hogy a semminél v. ellenkezőjénél azért kevésbé árt, lehet, hogy megfékezheti vagy lassíthatja a legkárosabb tendenciákat. De ugyanakkor még az is lehet, hogy adott esetben többet árt, mint használ. Nem tudom. Ezen a ponton kell saját nemtudásommal szembesülnöm.
Ezenkívül pedig az ártalom-minimalizálás (márpedig szinte minden jobboldali politika erről szól) nekem egy kicsit kevés, ha csak ennyi van a témában, akkor lehet, hogy inkább hagynom kéne a politikát és azokkal a más témákkal foglalkozni inkább, amelyekben talán nem csak kevésbé rossz, de akár jó megoldásokat is lehet találni (szoftverfejlesztési módszertanok stb.)
Összefoglalás: tudom, hogy valami kell, sejtem, hogy az a valami bizonyos pontokban hasonló lehet ahhoz, ami pár generációval ezelőtt volt, fogalmam sincs, hogy az pontosan micsoda és hogyan lehet a XXI. században hatékonyan alkalmazni.
Még egyszerűbben: kérdéseim vannak, válaszaim nincsenek. Ettől túl nagy az a fa.
Mindebből az következik, hogy ezt a blogot így nincs értelme tovább folytatni. Innnen kezdve csak önismétlés lenne. Be kell látnom, hogy nem tudtam elmondani azt, amit akartam, éspedig azért nem, mert egyelőre én sem tudom, látom, hogy mit is akarok pontosan mondani.
Ez nem azt jelenti, hogy nem fogok írni - dehogynem, ahogy valami értelemes eszembe jut közéleti témában, azt valszeg felteszem a Konzervatóriumra (tervezek egy cikket a klímaváltozási hülyeségekről), más, nem közéleti témákban pedig lesz másféle nevű, című blog. Ott folytatódik a könyv-projekt is, mert annak tényleg van értelme: olyan szerzőket fogok összeválogatni, akik inkább kérdeznek, mint válaszolnak.
Ki fog majd kerülni ide az új blog linkje meg minden egyéb fontos infó, szóval semmi gáz. Csak ezeket a keretek merültek ki.
Na, most tuti hülyének fogtok nézni :-) De először is 
Tizenhét éves koromig vérbeli kocka voltam, ráadásul a rosszabbik fajtából: a matematikai vagy műszaki dolgok nem érdekeltek, hanem csak a történelem, filozófia, a varázslós-kardos fantasy-regények és szerepjátékok, meg persze a számítógépes játékok. Aztán... felfedeztem a konditermeket, a nehéz vasak világát. És valami nagyon megváltozott. Nem csak a testem - a személyiségem is.
Spiró Györgynek én eddig főleg a közírói tevékenységét ismertem - ami nem nagyon tetszett -, de most elolvastam egy regényét is, 
Donald Tusk lenyomta a populista Kaczyński-ikreket és megnyerte a parlamenti választást. 
Bocs, tudom, hogy egyre laposabb a blog, de mostanában nincs energiám a nagyobb témákba belekezdeni. Szóval, most megint egy rövidebb. Utánanéztem, hogy a mi régiónkban van-e olyan politikus, aki kb. közel áll ahhoz a világnézethez és stílushoz, amivel szimpatizálok. Publikációi, nyilatkozatai alapján Václav Klaus úgy tűnik, hogy egészen közel. De azért ezzel még óvatos lennék, mert fogalmam sincs, hogy mit csinált miniszterelnökként: akkor még túl fiatal voltam. Még akár az is lehet, hogy hótt' kamu az ember, egyszerűen nincs elég információm. Szóval, vannak valakinek konkrét emlékei, akár pozitívak, akár negatívak?
Ki volt tehát az amerikai társadalom-és bölcsészettudományos szerzők által legtöbbet idézett szerző 1976 és 1983 között? Lenin. És ha ez nem elég a megdöbbenéshez, akkor tegyük hozzá azt is, hogy ez annyit változott azóta, hogy most be kell érnie a második hellyel, mert Marx feljött az elsőre... sokat azért nem fogtak fel abból, ami a világban azóta történt, mi?
Man, what'cha do? Kisbazsi meghalt. A fazon ott balra. Nem a fóka, a másik. Meghalt. Olyan furcsa szó. Mit jelent az, hogy meghalt? Annyi élet volt benne, hogy lehetetlen, hogy az mind csak úgy eltűnt, az egyik pillanatról a másikra, egy motor nyergében, fejjel a földnek, vagy egy kocsinak, vagy a fene tudja, a részleteket nem tudom, még. Ilyen nincs, ilyesmi nem szokott történni, rosszat álmodom, vagy megint be vagyok baszva. Ami igaz, de az ok-okozati összefüggés fordított: még előtte hallottam. Hallottam. Halottam. Halott. Halott. Dead. Tot.
A címben szereplő kérdés egy kicsit hülyeségnek hangzik, mert ahogy egy kutya sem tud felelni arra kérdésre, hogy színvakok-e a kutyák, egy ember sem tudja megválaszolni azt a kérdést, hogy az ember mint olyan, lényegiségében, esszenciájában racionális-e. 
Nem Sowellezünk, mert nem mutatkozott lelkes érdeklődés rá, majd máskor :-)
Utolsó kommentek